Index Vakbarát Hírportál

Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó-nyereményét

2024. október 19., szombat 19:35

Szombat este elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó-nyereményét: egy szerencsés játékos 6,6 milliárd forintot nyert. Idén ez már a második – és egyben az utolsó – alkalom volt, hogy megdőlt a fődíj rekordja.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötöslottó- és jokerszámsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Az e heti főnyeremény 6,613 milliárd forint volt, egy telitalálatos szelvény született. A négyesekre (147 darab) 545 925 forintot, a hármasokra (10 767 darab) 7845 forintot, a kettesekre (189 166 darab) 1720 forintot fizetnek.

A joker nyerőszámai: 356911, ezúttal telitalálat nem volt, így a jövő heti várható jokerfőnyeremény 88 millió forint. 

Mire lehetne költeni ezt a sok pénzt? 

Ahogy azt már korábbi cikkünkben is elemeztük, ez idén már a második – és egyben az utolsó – alkalom, hogy megdől az ötös lottó fődíjának rekordja. Azt is összeszedtük, hogy mire lehetne költeni ebből a rekordnyereményből (például kastélyból csak „kicsit” lehetne venni, jachtból „csak” használtat, Szoboszlai Dominikra pedig nem is licitálhatnánk belőle). Viszont Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiegészítette ezt néhány megjegyzéssel.

A legdrágább magyarországi ingatlanra például nem futná a pénzből, hiszen az egy 12 milliárd forintos Vas megyei palota, viszont egy XIV. kerületi luxusbirtok 4 milliárd forintért vagy egy II. kerületi 6 szobás luxusvilla 2,8 milliárdért, esetleg a legdrágább budapesti lakás 1,6 milliárdért simán kijönne belőle. 

A nyertes dönthet úgy is, hogy egyetlen drága ingatlan helyett az összes eladó lakást és házat felvásárolja az adott településen. Minimális alkuval megvehető a Balaton-parti Zánka vagy Balatonberény teljes kínálata 6,8–6,9 milliárd forintért. Alku nélkül pedig Balassagyarmat, Tokaj, Orfű, Visegrád, Egerszalók vagy Pannonhalma összes eladó lakása és háza a nyertesé lehet. Ezeken a településeken 6,1 és 3,6 milliárd forint közötti összeget kell fizetni valamennyi eladó ingatlanért

– írta Balogh.

Arról, hogy hány szelvényt kellene kitölteni ahhoz, hogy minden kombinációt megtéve biztosan nyerjünk, itt olvashat

Az elmúlt évek legmagasabb nyereményösszegei

A Szerencsejáték Zrt. statisztikái szerint az elmúlt évek legmagasabb nyereményösszegei a következők voltak :

  1. 2024 – 6,525 milliárd forint,
  2. 2024 – 6 523 milliárd forint,
  3. 2020 – 6 431 milliárd forint,
  4. 2003 – 5 092 milliárd forint,
  5. 2015 – 5 049 milliárd forint,
  6. 2019 – 4 194 milliárd forint,
  7. 2020 – 3 959 milliárd forint,
  8. 2022 – 3 348 milliárd forint,
  9. 2010 – 3 177 milliárd forint,
  10. 2013 – 3 087 milliárd forint.

2024. január 1-jétől egy novemberben elfogadott törvényjavaslat értelmében a számsorsjátékok szja-mentességet élveznek (eddig 15 százalék volt az adóteher, amit a Szerencsejáték Zrt. fizetett meg).

A héten egy lottón volt már telitalálat, hiszen a 16-ai sorsoláson egy szerencsés játékos több mint 300 millió forintot zsebelhetett be a remekül megtippelt hét számjegyével. Emellett az Eurojackpot is szinte hétről hétre gyarapítja a magyar milliomosok számát, hiszen október 11-én egy (67 milliós nyereménnyel), szeptember 20-án kettő (több mint 500 milliós nyereménnyel), augusztus 30-án szintén egy (187 millió forinttal) szerencsés örülhetett a sorsolás végeztével.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)

Rovatok