Index Vakbarát Hírportál

Az ötös lottó nyertesének 90 napja van arra, hogy tárcsázza ezt a számot

2024. október 20., vasárnap 06:51

Minden idők legnagyobb lottónyereményéért a nagynyertes-telefonszámon lehet jelentkezni, utána jön a személyes találkozó, és a szelvény érvényességének ellenőrzése. Az új magyar milliárdosnak mostantól 90 napja van arra, hogy tárcsázza a számot, különben az összeg bekerül az úgynevezett fel nem vett nyeremények alapjába, és visszakerül a játékosokhoz. A szükséges szám, amit tárcsázni kell a következő: 06-20-933-06-30, amelyet hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra, míg pénteken 8 és 13 óra között lehet hívni.

A 2024. év 42. játékhéten az ötös lottón a 3, 10, 12, 13, 33-as számokat megjátszó szelvény tulajdonosa igazán boldogan zárhatja a hetet, ugyanis 6,6 milliárd forintot, a játék történetének eddigi legnagyobb nyereményét viheti haza.

Az ötös lottó történetében közel 3500 sorsolás volt mostanáig. A jackpot összege 1999-ben lépte át az egymilliárdos határt. 5 milliárd forintot meghaladó főnyereményt pedig mindössze kétszer, 2003-ban (5,092 milliárd forint) és 2015-ben (5,049 milliárd forint) lehetett nyerni. 6 milliárd forint feletti összeg (6,431 milliárd forint) – a szombati napig – először 2020-ban volt, 39 hét halmozódás után, majd idén februárban (6,523 milliárd forint), 29 hét után.

A Szerencsejáték Zrt. szerint a szerencsés játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a nemzeti lottótársaságnál. A 300 millió forintot meghaladó nyeremények esetére a társaság külön telefonszámot, úgynevezett nagynyertes-vonalat tart fenn, amely a www.szerencsejatek.hu oldalon és az értékesítőhelyeken is megtalálható.

A nyertes játékos telefonon történő jelentkezése során a lottótársaság feddhetetlen munkatársának az elsődleges feladata az, hogy a szelvényen lévő információk alapján meggyőződjön arról, valóban a nyertes van a vonal túloldalán.

Ezután kerülhet sor a személyes találkozásra, amikor a nyertes leadja az eredeti szelvényt, és megvizsgálják annak érvényességét.

Amennyiben a beazonosítás sikeres, a személyes adatok egyeztetését követően megkezdődhet a kifizetési eljárás. A nyertesnek Magyarországon nyitott folyószámlával kell rendelkeznie, mivel a nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben banki átutalással történik.

Nem minden nyertes fordul a szelvényével a Szerencsejáték Zrt.-hez, idén februárban például a hatos lottón megnyert kétmilliárd forintért csak az utolsó pillanatban jelentkezett a nyertes szelvény tulajdonosa. A hatos lottó eddigi történetében eddig két esetben fordult elő, hogy a nyertes nem jelentkezett nyereményéért. A 2014. október 26-án kisorsolt nyerőszámokkal egy szerencsés 200 230 690 forinttal lehetett volna gazdagabb, 2000-ben pedig az április 15-én megnyert 214 380 238 forintért nem jelentkezett a nyertes.

Rovatok