Index Vakbarát Hírportál

Kocsis Máté alig aludt az éjjel, mert a kiugró Csárdi Antal mondott egy keményet

2024. október 21., hétfő 09:53

Elköszön pártjától, frakciójától, az LMP-től Csárdi Antal országgyűlési képviselő, ám pártja nélkül is megtartja parlamenti mandátumát. A politikus LMP-vel történő szakítását Kocsis MÁté, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője sem hagyta szó nélkül.

Kocsis Máté, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője hétfő reggel közösségi oldalán ironikus hangvételben kommentálta Csárdi Antal döntését. Mint ismert, az LMP most már csak volt országgyűlési képviselője bejelentette, hogy kilép a zöldpártból és annak parlamenti frakciójából.

„Mint sokan mások, én is alig aludtam éjjel. Hánykolódtam, többször felriadtam, kimentem a konyhába egy pohár vízért, majd teáért, visszafeküdtem, de semmi. Legfeljebb talán két órát, nyugtalanul. Bár már indul a nap és a munka, a gyerekeket nemsoká elviszem a suliba, de még mindig nem csitul bennem a döbbenet üres érzése által keltett tehetetlen düh afelett, hogy Csárdi Antal kilépett az LMP-ből.”

Csárdi Antal előzőleg interjút adott a 444.hu-nak az LMP-ből és a párt frakciójából való távozása miatt. A politikus az interjúban elmondta, hogy „nulla másodperc” alatt döntött így, miután látott egy bizonyítékot arról, hogy Ungár Péter, az LMP társelnöke „egyezteti a választási stratégiát Rogán Antallal”.

Állítása szerint, miután szembesítette ezzel Ungárt, ő azt reagálta, nem ült le a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjével, ennek ellenére – Csárdi szerint – az egyeztetést nem tagadta. A képviselő a frakcióból is kilép, ami így megszűnik, de ennek időpontjával még kivár azért, hogy a dolgozók helyzete rendeződjön.

A HVG-nek már csütörtökön megerősítette az LMP, hogy Csárdi távozik a pártból, ám akkor a politikus még nem nyilatkozott döntéséről, csak azt helyezte kilátásba, hogy hétfőn kommentálja a kilépéséről szóló információt.

Kemény szóváltás Schiffer Andrással

Schiffer András ügyvéd, az LMP korábbi társelnöke már reagált is Csárdi kilépésére. „A mandátumodat nem kéne véletlenül visszaadnod? Tudod, amit kizárólag Ungár Péternek és Gyurcsány Ferencnek köszönhettél, 2018-ban is és 2022-ben is” – tette fel a kérdést kommentben, mire Csárdi Antal azt írta, „András, sokkal jobban tisztellek annál, hogy valami bántót válaszoljak, de én veled és Péterrel ellentétben nem a kongresszusnak köszönhetem a mandátumot”.

A szócsata azonban itt nem ért véget, ugyanis Schiffer néhány sorral lejjebb kifejtette, hogy abban a választókerületben, ahol ő él a választójogával, a kutya sem ismeri Csárdit. Mint írta, az ellenzéki választók arra húzták be, akit a pártok nekik felkínáltak.

Elég ügyesen helyezkedtél ahhoz, hogy 2018-ban jelölt legyél egy olyan választókerületben, amihez semmi közöd nincsen, Ungár pedig elég ügyesen tárgyalt ahhoz, hogy végül te legyél az ellenzék jelöltje. Ennyi történt. Ha komolyan elhiszed, hogy személyedre (közjogilag persze hogyne) mentek azok a voksok, akkor nagyon el vagy tévedve. Ha az állítólagos elveidet nem zavarta 2018-ban Ungár kongresszusi döntést sértő háttértárgyalása Gyurcsánnyal, akkor most se légy olyan érzékeny: tudniillik 2018-ban pontosan olyan gátlástalan háttérkavarásnak lettél a kedvezményezettje, amiből nyílegyenesen következik a Rogánnal való háttérkavarás 2024-ben, aminek persze nem te vagy a kedvezményezettje

– fogalmazott Schiffer. 

Rovatok