Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mikor temetik Potápi Árpád Jánost

2024. október 21., hétfő 09:33

Potápi Árpád János temetésére 2024. október 24-én csütörtökön 16 órakor kerül sor a bonyhádi evangélikus temetőben, ahol római katolikus szertartás szerint helyezik végső nyugalomra. Az eseményt megelőzően gyászmisét tartanak Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálásában a bonyhádi katolikus templomban. Az elhunyt politikus emlékére a család kérésére a búcsúzó szervezetek és intézmények koszorúval, a magánszemélyek egy szál fehér virággal róhatják le kegyeletüket.

Ahogy az Index korábban beszámolt róla, október 17-én meghalt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. 57 éves volt.

A politikus csütörtökön otthonában állítólag a futópadon lett rosszul, szívinfarktust kapott, hiába érkezett gyorsan segítség, az életét már nem tudták megmenteni. Az  Infostart  úgy tudja, öccse is hasonló körülmények között halt meg nemrég. 

Mint megírtuk, halálhírének bejelentése előtt Potápi Árpád János néhány órával még a gyermekegészségügyben dolgozók szakmai hálózatának erősítéséről posztolt és szerdán még egy budapesti rendezvényen is részt vett. 

Potápi Árpád minden magyarért megharcolt, és most megpihent. Isten veled, Barátom! Hiányozni fogsz

– írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán

Szülővárosában, Bonyhádon aznap este a városháza előtt gyertyagyújtással vettek búcsút tőle. Az ellenzéki pártok is részvétüket fejezték ki. Az LMP azt írta, közszolgálati tevékenysége és a nemzetpolitika terén végzett munkája maradandó nyomot hagyott minden magyarban, érdemei a határon túli magyarok és az anyaország közötti kapcsolatok elmélyítésében elévülhetetlenek. A Mi Hazánk mély megrendülését fejezte ki. Magyar Péter pártelnök a Tisza Párt nevében közleményben fejezte ki együttérzését az országgyűlési képviselő családjával és politikai közösségével. „Államtitkár Úr, kedves Árpád, Isten veled!” – írta a pártelnök. 

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Facebook-oldalán egy közös képpel és a következő szavakkal búcsúzott kollégájától: „Elment a magyar nemzetpolitika hű katonája. Isten veled, Árpád!” Szombat este pedig Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának és Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárának társaságában közös gyertyagyújtással emlékeztek meg a tragikus hirtelenséggel elhunyt politikusról. A megemlékezés előtt rózsafüzér-imádságot tartottak, majd 18:00 órától csendes szentmisét a Budapest-Tabáni Alexandriai Szent Katalin Templomban.

Bejelentették a temetés időpontját

Potápi Árpád János temetésére 2024. október 24-én csütörtökön 16 órakor kerül sor bonyhádi evangélikus temetőben, ahol római katolikus szertartás szerint helyezik végső nyugalomra – jelentették be a néhai politikus Facebook-oldalán.

Az eseményt megelőzően gyászmisét tartanak Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálásában a bonyhádi katolikus templomban. 

Tisztelettel kérjük, hogy a búcsúzó szervezetek és intézmények koszorúval, a magánszemélyek egy szál fehér virággal róják le kegyeletüket.

– jelezte az elhunyt politikus családja.

Rovatok