Október 23-án szimbolikusnak is mondható, hogy az 1956-os forradalom előtti időszak utolsó és egyben minden idők legfiatalabb magyar miniszterelnöke az 1960-as években megtagadta saját múltját, és szociológusként szembefordult a Kádár-rendszerrel. Ma 25 éve, 1999. október 23-án halt meg Hegedüs András.
Hegedüs András 1922. október 31-én született a rábaközi Szilsárkányban. Apja konvenciós cseléd volt. Anyja birtokos parasztcsaládból származott, férje korai halála után ő gondoskodott két gyermeke neveltetéséről. A helyi evangélikus elemi iskolában kezdte tanulmányait, és az ottani lelkész segítségével került a csornai polgári iskolába. A gimnázium ötödik osztályát magánúton elvégezve különbözeti vizsgával felvették a soproni evangélikus líceum hatodik osztályába, ahol 1941-ben érettségizett. A Turul Szövetség ösztöndíjával a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara elektrotechnikai tagozatának hallgatója lett. De csak két évig, mert a kommunista mozgalom elterelte figyelmét a műszaki tudományokról. Megismerkedett Donáth Ferenccel és Szalai Bélával, akiknek nem kis szerepük volt abban, hogy 1942-ben tagja lett az illegális kommunista pártnak, és részt vett az egyetemi szervezet kiépítésében. 1944 augusztusában letartóztatták és két év fegyházbüntetésre ítélték, de három hónap múlva sikerült megszöknie.
Villámkarriert futott be a pártban. 1945-től országos titkára lett a kommunista irányítás alatt álló Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek. 1948-ban a nagy hatalmú Gerő Ernő mellett az agrárkérdések szakreferense, aztán a pártközpont szövetkezetpolitikai osztályának helyettes vezetője, majd vezetője, míg októbertől az összevont mezőgazdasági és szövetkezetpolitikai osztály helyettes vezetője, 1949-től vezetője lett. 1950 nyarán már a Magyar Dolgozók Pártja titkárságának tagjaként került be a pártvezetés belső körébe.
1953 júniusában tagja volt annak a hétfős küldöttségnek, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának elnöksége Moszkvába rendelt, így a harmincéves fiatalember tanúja lehetett Rákosi Mátyás megszégyenítésének. Ezt követően Nagy Imre kormányában vállalt szerepet:
Üstökösszerű pályafutása 1955-ben is folytatódott: április 18-án a megbuktatott Nagy Imre utódaként – mint minden idők legfiatalabb magyar miniszterelnöke – átvette a kormányfői posztot.
1956 nyarán, Rákosi menesztésekor Anasztaz Mikojan a szovjet pártvezetés nevében felajánlotta neki, hogy vegye át az első titkári posztot is, de nem élt ezzel a lehetőséggel.
Kormányfői működésének idejére esett a Varsói Szerződés létrehozása. 1955. május 14-én ő – és Bata István honvédelmi miniszter – írta alá magyar részről az alapító okmányt. Arra a kérdésre, miért nem korábban jött létre ez a katonai szervezet, hiszen a NATO már 1949. április 1-jén megalakult, 1990 májusában a Népszabadságnak ezt válaszolta:
Úgy gondolom, hogy elsősorban Sztálin személyében keresendő a válasz. Sztálin 1953-ig korlátlan despota, abszolút uralkodó volt az egész térségben, ő nem szerette a legitim megoldásokat, mert úgy érezte, hogy a jogi formáik között működő szervezetek, tanácskozótestületek esetleg korlátozzák a tevékenységét.
1956-ban azonban még messze nem volt ennyire kritikus a fennálló rendszerrel szemben, hiszen október 28-án – keményen visszadátumozva – aláírta a szovjet hadsereg segítségül hívásáról szóló kérelmet. Tette ezt azért, mert október 24-én már átadta a hatalmat Nagy Imrének.
Október 29-én Jurij Andropov szovjet nagykövet hathatós támogatásával családjával együtt a Szovjetunióba menekítették. Moszkvai tartózkodásakor fokozatosan eltávolodott a vele együtt menesztett pártvezetők csoportjától, és 1957-ben a Szovjet Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársaként érdeklődése a szociológia felé fordult.
1958 őszén tért vissza Magyarországra. Érezte, hogy a Kádár-rendszer igazából se lenyelni, se kiköpni nem tudja, ezért érdeklődése a tudományos pálya felé terelődött. 1958-tól 1961-ig az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének főmunkatársaként dolgozott, majd 1961–1963-ban a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese. 1963–1968-ban az általa alapított MTA Szociológiai Kutatócsoportjának igazgatója és a Valóság című folyóirat szerkesztője lett.
1956 számomra nemcsak az aktív politikai pályával való szakítást jelentette, hanem fokozatos önállósodási folyamat kezdetét is. Ekkor kezdtem komolyan szociológiával foglalkozni
– emlékezett vissza pálfordulására 1988 tavaszán, a Közgazdász című egyetemi lapnak adott interjújában.
A hatvanas években tevékenyen részt vett az új gazdasági mechanizmust előkészítő bizottságok munkájában. (Azért nevezték a változást óvatosan új gazdasági mechanizmusnak, mert a kádári vezetés irtózott a reform kifejezéstől.)
Véleménye alapvetően megváltozott a szocialista rendszerről. 1968-ban revizionistának bélyegzett tudományos nézetei, publikációi, illetve a Csehszlovákia megszállását elítélő álláspontja miatt leváltották a kutatócsoport éléről, és az MTA Ipargazdaságtani Kutatócsoportjához helyezték át. Öt évvel később az MSZMP PB határozatot hozott „néhány társadalomkutató antimarxista nézeteiről”, és 1973 májusában az úgynevezett filozófusperben revizionizmus vádjával kizárták a pártból, és elbocsátották állásából.
A „filozófusperben”, amely valójában nem is volt per a szó jogi értelmében, Hegedüs András illusztris társaságba került – Bence György, Heller Ágnes, Márkus György, Márkus Mária, Kis János és Vajda Mihály közé.
1975-től 1982-ig rokkantsági nyugdíjas, majd 1982-től 1988-ig nyugdíjasként a Közgazdaság-tudományi Egyetem tanáraként dolgozott. 1990 nyarán megalakította a Munkás Akadémiát, amelynek elnöke volt 1999. október 23-án bekövetkezett haláláig.
Hegedüs „második életéről” tudóstársai, egykori kollégái is elismerően beszéltek. Losonczi Ágnes (1928–2024) szociológus kiemelte:
Ehhez hasonló megrendülő és megrendítő megtisztulást én senkinél, sehol nem tapasztaltam. Hegedüs András vállalta és átélte a katarzist, ennek gondolati következményeit vitte a szociológiába, ezt írta meg könyveiben, cikkeiben. Az ötvenes évek szűk hatalmi rétegéből – ma divatosan elitnek mondják – senki nem állt elő azzal, hogy én bűnösnek érzem magam, és nagy vétkeket követtem el az emberek ellen, a nemzet ellen vagy a baloldali szellemiség ellen, egyedül és kizárólag ő.
Ferge Zsuzsa (1931–2024) szociológus szerint egészen különleges, úttörő szerepet vállalt a magyar szociológia újraélesztésében. Ő is döbbenetesnek nevezte, ahogy Hegedüs megtagadta a saját múltját, és hogy teljesen új és bátor irányt vállalt.
(Borítókép: Hegedüs András beszédet mond a Parlamentben 1956. augusztus 3-án. Fotó: Keystone-France / Getty Images)