Index Vakbarát Hírportál

Fehér rózsával búcsúztak Potápi Árpádtól a kormány tagjai és volt államfők

2024. október 24., csütörtök 15:59

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt a bonyhádi evangélikus temetőben kísérték utolsó útjára, ahol római katolikus szertartás szerint helyezték végső nyugalomra. A szertartásra annyi gyászoló érkezett, hogy rendőröknek kellett a forgalmat irányítani.

Sorra érkeztek csütörtök délután a kormány tagjai Potápi Árpád János államtitkár temetésére. Ahogy az Index korábban beszámolt róla, október 17-én meghalt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. 57 éves volt.

A politikust Bonyhádon helyezték végső nyugalomra. A szertartásra rengeteg gyászoló gyűlt össze: Orbán Viktor miniszterelnök a feleségével érkezett.

Egy szál fehér rózsát vitt a kezében a kormányfő, akit a kabinet több tagja is elkísért, hogy elbúcsúzzanak harcostársuktól.

Kövér László házelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Novák Katalin, illetve Áder János korábbi köztársasági elnökök is egy szál virággal rótták le kegyeletüket. 

A temetőbe akkora tömeg érkezett, hogy már az odavezető úton is a rendőröknek kellett a forgalmat irányítaniuk. 

Potápi Árpád teleírta élete könyvét

A temetésen elmondott búcsúbeszédében Semjén Zsolt arról beszélt, úgy tartja a mondás, hogy meztelenül jöttünk a világra, és megyünk el innen. A politikus szerint ez abban az értelemben biztosan igaz, hogy nem viszünk magunkkal névkártyát, bankkártyát, de abban az értelemben nem igaz, hogy amikor életünk beteljesedik, akkor egy teleírt könyvet viszünk magunkkal, életünk teleírt könyvét.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, a feltámadásban mi támadunk fel, nem csak a lelkünk, a szellemünk és a testünk, hanem az egész személyiségünk, minden emlékünkkel és kapcsolatunkkal.

„Árpád is az örökkévalóságba magával visz minket, mert élete teleírt könyvében benne vagyunk mi is” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: 57 év alatt Potápi Árpád teleírta a könyvet, de az ő neve is beleíródott a nemzetpolitika, a magyar nemzet történetébe.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, Potápi Árpád magyar keresztény volt, a nemzetpolitikájuk sem pusztán magyar, hanem keresztény is.

Minden nemzet Istennek egy gondolata, olyan sajátos gondolata, ami egyszeri és megismételhetetlen

– folytatta Semjén Zsolt, ezért kötelességünk a magyarságunk megőrzése, kimunkálása és felmutatása a világ számára.

Semjén Zsolt Potápi Árpád másik sajátos karakterének a szerénységet nevezte. „Mi a keret és a vászon vagyunk, de a képet a magyar közösségek festik” – szögezte le a politikus.

„Munkatársam, bajtársam, barátom, nyugodj békében. De azért, olyan székelyesen, segíts minket odaátról” – búcsúzott Potápi Árpádtól Semjén Zsolt.

Huszonhat évig országgyűlési képviselő volt

Potápi Árpád János 1967. március 28-án született Bonyhádon. 1985-ben érettségizett a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumban. 1985–1986-ban a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola képesítés nélküli nevelőjeként dolgozott. 1991-ben általános iskolai tanári oklevelet szerzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar nyelv és irodalom–történelem szakán. 1991–1994 között elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a történelem szakot.

1991-től 1993-ig a szegedi Tarjánvárosi 4. Számú Általános Iskola, 1993-tól a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium tanára volt. 1998-tól 2001-ig a székely hagyományőrző csoportokat tömörítő Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének, 2004-től 2014-ig pedig a völgységi kistérség önkormányzatai alkotta társulásnak elnökeként dolgozott. 2002-től 2014-ig Bonyhád Város polgármestereként munkálkodott a településért.

1993-ban kapcsolódott be a politikai életbe, 1998-tól kezdve huszonhat éven keresztül országgyűlési képviselő volt.

Az 1994-es országgyűlési választásokon ő lett a Fidesz bonyhádi kampányfőnöke. 2007-től a Tolna Megyei Választmányt vezette elnökként. 2003 óta látta el a bonyhádi, jelenleg pedig az új, dombóvári választókerület elnöki teendőit. 2011-től 2014 áprilisáig a Fidesz frakció egyik frakcióvezető-helyetteseként tevékenykedett.

A 2022. április 3-i országgyűlési választáson hetedszer nagy többséggel – 62,44 százalékos eredménnyel – szerzett egyéni országgyűlési képviselői mandátumot. Az elmúlt évek során tagja volt az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi, valamint a külügyi bizottságnak. 2011. január 1-től 2014 júniusáig az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnökeként tevékenykedett. 2014 óta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkári feladatait látta el.

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)

Rovatok