Index Vakbarát Hírportál

Halloween gyerekhajóval és tematikus sétahajózással készült az őszi szünetre a BAHART

2024. október 25., péntek 18:14

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) beszámolója szerint október végéig 2 millió 200 ezer utas utazott hajóval Magyarországon, ami minden korábbi eredmény alapján rekordnak számít. A személyhajók 857 ezer utast szállítottak, ami az előző évi rekorderedményt is 19 százalékkal haladja meg. A kompok fedélzetén pedig 1 millió 380 ezren utaztak idáig, ami mintegy 27 ezerrel több, mint tavaly ilyenkor. A BAHART becslései szerint év végéig várhatóan a 2023-as 1,4 milliós rekord is megdőlhet.

A minden korábbinál sikeresebb nyári forgalmat követően 2 millió 200 ezer utassal, csaknem 20 százalékos utasszám-növekedéssel zárja az október 23-ig tartó 178. személyhajózási szezont a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt.) – számolt be sajtóközleményében a cég.

Mint írták, a BAHART eredményei részben a települések között közlekedő menetrendi hajóknak köszönhetők, amelyek az idei szezonban 617 ezer utast szállítottak. A legkedveltebb járatok 2024-ben is a Fonyód–Badacsony, valamint a Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalak voltak, ezeken az új katamaránok, a Tomaj és a Balaton is közlekedtek.

Emellett a több mint hatmilliárd forintos támogatásból megépített, idén márciusban átadott két-két új komp és katamarán is a teljes szezonon át népszerű volt, amit jól mutat, hogy a Fonyód–Badacsony útvonalon idén közel 250 ezren utaztak, ami 20 százalékos növekedés az előző évhez képest. Míg a legtöbb utast, szám szerint 140 ezret, a Fonyód és Badacsony között közlekedő új Tomaj katamarán szállította.

A séta- és a bulihajók is népszerűek voltak

Hozzátették: a séta- és nosztalgiahajókra összesen 195 ezer utas váltott jegyet, vagyis 50 ezerrel több, mint tavaly. A legnépszerűbb sétahajós, naplementés kikötők Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi voltak, míg a nosztalgiahajók közül leginkább a Helka, a Jókai és a Kelén fedélzetéről gyönyörködtek az utasok a Balatonban.

A bulihajókra Balatonbogláron és Révfülöpön, Siófokon, valamint Fonyódon és Badacsonyban szálltak fel legtöbben, míg a gyerekhajók Keszthelyen, Balatonmáriafürdőn és Balatonlellén vonzották a legtöbb utast. A programhajókra összesen 29 ezren váltottak jegyet, a rendezvényhajókon pedig 14 ezer fő utazott idén.

Továbbra is nő a Balaton környéki aktív turisták száma, amit igazol az is, hogy idén a BAHART hajóin a tavalyinál 6 százalékkal több, mintegy 175 ezer kerékpárt szállítottak.

Az őszi szünet alatt is várják az utasokat

Kiemelték: a tavalyi sikereknek köszönhetően az október 26-án kezdődő őszi szünet alatt Siófok, Balatonfüred és Keszthely kikötőiben az új és klasszikus nosztalgiahajók még  mindennap várják sétahajózásra az utasokat, míg hétvégente és ünnepnapokon menetrendi hajók indulnak Fonyód–Badacsony, illetve Siófok–Balatonfüred–Tihany között.

Emellett a népszerű települési eseményekhez és ünnepnapokhoz is kapcsolódnak programok, így október 26-án Halloween gyerekhajó indul Siófokról és Balatonfüredről, november 9-én pedig a XXII. Gardália Napok alkalmából indul sétahajójárat Tihanyból. A kompok pedig 30 percenként közlekednek az őszi szünetben a két part között.

Rovatok