Index Vakbarát Hírportál

Tüntetést szervezett Ábrahám Róbert a pedofilügyben

2024. október 26., szombat 20:08

Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok volt újságírója demonstrációt szervezett a Batthyány térre. A tüntetést egy olyan, Ábrahám által készített videó előzte meg, melyben arról beszél, hogy egy közszereplő súlyos szexuális bűncselekményeket követett el egy állami gondozásban lévő kiskorúval szemben.

Ábrahám Róbert publicista hétfőn reggel a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy éppen a főügyészségről jött ki, ahol több vallomást is leadott olyan súlyos bűncselekmények ügyében, mint a gyermekprostitúció, nemi erőszak és emberkereskedelem. Az esetről készített videójában arról beszélt, hogy egy közszereplő homoszexuális kapcsolatra kényszerített egy árvaházban élő kiskorú gyereket.

A videóban mindkét vallomásból hallhatunk részleteket: a bántalmazott arról beszélt, hogy az érintett közszereplővel 15 éves korában találkozott először. Elmondása szerint egy játszótéren találkozott egy férfival, aki a Batthyány téren található Sparig vitte el, ahol állítólag az ügyben érintett közszereplő átvette, majd felvitte a lakására, ahol orális szexre kényszerítette. A szexuális szolgáltatásért cserébe – a bántalmazott fiú állítása szerint – egy pár cipőt és pénzt ígértek neki.

Az üggyel kapcsolatban a Magyar Hang megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akiktől a következő választ kapták: „tájékoztatjuk, hogy egy magánszemély által 2024. október 21-én a Fővárosi Főügyészségre tett beadványt a Fővárosi Főügyészség 2024. október 25-én a Budapesti Rendőr-főkapitányságra továbbította, és a BRFK még aznap nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a megkeresésben foglalt nevek vonatkozásában az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései alapján kérdéseire nem áll módunkban válaszolni.”

A publicista pénteki Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy az általa megnevezett közszereplő elhagyta az országot. Eközben azonban tüntetést szervezett a Batthyány téri Spar elé. A tüntetésen a  Magyar Jelen tudósítása szerint több százan jelentek meg, a politikai pártok közül csak a Mi Hazánk képviseltette magát.

Rovatok