Index Vakbarát Hírportál

Nagy Ervin: 30 éves ismeretségünk Lakatos Márkkal arra kötelez, hogy megnyilvánuljak

2024. október 27., vasárnap 20:13

Vasárnap délelőtt Lakatos Márk arról írt a közösségi oldalán, hogy a napokban súlyos vádakat fogalmaztak meg vele szemben, amelyeket visszautasít. Mivel az ügyben ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás is indult, a stylist a posztjában azt is leszögezte, hogy a hatósággal teljes mértékben kész együttműködni. Most Nagy Ervin is megszólalt, hogy tisztázza álláspontját a történtekkel kapcsolatban.

„30 éves ismeretségünk Lakatos Márkkal arra kötelez, hogy megnyilvánuljak a vele kapcsolatos ügyben. Amennyiben bűncselekményt követett el, és vállalhatatlan a tette, úgy egyértelműen le kell majd vonnom a konzekvenciákat. Egy kegyelmi ügytől visszhangos országban az igazság teljes körű feltárása ebben a pillanatban létfontosságú és szimbolikus, akkor is, ha az kegyetlen, fájó, de akkor is, ha általa csak egy ócska karaktergyilkosságra derül fény” – olvasható Nagy Ervin vasárnap este közzétett Facebook-bejegyzésében. A színész ezek után úgy fogalmazott:

Kívánom, hogy a politikai ráhatástól független nyomozóhatóság a legkörültekintőbben járjon el. Kívánom, hogy minden, az ügyben érintett fél bizonyíthassa igazát. Kívánom, hogy az ítélet a társadalom javát szolgálja, és iránytű legyen hasonló ügyekben. Kívánom, mint a mesékben, hogy a rossz nyerje el méltó büntetését, de adott esetben az is, aki alaptalanul vádol. Amíg ez a komplex, minden körülményre kiterjedő nyomozás le nem zárul, és fény nem derül az igazságra, addig én ugyanúgy tekintek arra az emberre, akit 30 éve ismerek, mint ahogyan eddig. Az igazság mindennél fontosabb, ezt gondoltam egész életemben, ezután sem lesz másképp!

Lakatos Márk az Instagramon reagált a vádakra

Ahogy korábban megírtuk, a stylist ma reggel a közösségi oldalán számolt be arról, hogy súlyos vádakat fogalmaztak meg vele szemben, amelyeket visszautasít. Mivel az ügyben ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás is indult, Lakatos Márk a posztjában azt is leszögezte, hogy a hatósággal teljes mértékben kész együttműködni.

„Az elmúlt napokban olyan súlyos és alaptalan vádak célpontjává váltam, amelyek teljesen ellentétesek mindazzal, amit képviselek. A leghatározottabban visszautasítom ezeket az állításokat” – írta a stylist. „Mivel állítólag büntetőeljárás indult az ügyben ismeretlen tettes ellen, a hatóság kérdéseire készséggel válaszolok, velük teljes mértékben együttműködök.” 

A közösségi médiában, valamint egyes sajtóorgánumokban megjelent rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom. Hálás vagyok azoknak, akik ebben a nehéz időszakban mellettem állnak, és bíznak bennem, hiszem, hogy az igazság mindenki számára nyilvánvalóvá válik

– zárta posztját Lakatos Márk.

Ábrahám Róbert tüntetést szervezett

Mint ismert, Ábrahám Róbert publicista, a Pesti Srácok volt újságírója hétfőn reggel a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy éppen a főügyészségről jött ki, ahol több vallomást is leadott olyan súlyos bűncselekmények ügyében, mint gyermekprostitúció, nemi erőszak és emberkereskedelem. Az esetről készített videójában arról beszélt, hogy egy közszereplő homoszexuális kapcsolatra kényszerített egy árvaházban élő kiskorú gyereket.

A videóban mindkét vallomásból hallhatunk részleteket: a bántalmazott arról beszélt, hogy az érintett közszereplővel 15 éves korában találkozott először. Elmondása szerint egy játszótéren találkozott egy férfival, aki a Batthyány téren található Sparig vitte el, ahol állítólag az ügyben érintett közszereplő átvette, majd felvitte a lakására, ahol orális szexre kényszerítette. A szexuális szolgáltatásért cserébe – a bántalmazott fiú állítása szerint – egy pár cipőt és pénzt ígértek neki.

Az üggyel kapcsolatban a Magyar Hang megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akiktől a következő választ kapták:

Tájékoztatjuk, hogy egy magánszemély által 2024. október 21-én a Fővárosi Főügyészségre tett beadványt a Fővárosi Főügyészség 2024. október 25-én a Budapesti Rendőr-főkapitányságra továbbította, és a BRFK még aznap nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a megkeresésben foglalt nevek vonatkozásában az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései alapján kérdéseire nem áll módunkban válaszolni.

A publicista pénteki Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy az általa megnevezett közszereplő elhagyta az országot. Eközben azonban tüntetést szervezett a Batthyány téri Spar elé, amelyen a  Magyar Jelen tudósítása szerint több százan jelentek meg, a politikai pártok közül csak a Mi Hazánk képviseltette magát.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható (H., K., CS., P. 18:00–22:00, K. 8:00–12:00, SZE. 12:00–14:00).

Rovatok