Cikksorozatunkban az orosz–ukrán háború egyik olyan hatásával foglalkozunk, amely felett gyakran hajlamosak vagyunk átsiklani. Bár az ukrán menedékesek kérdése rendkívül komplex, most annak a 70–80 ezer embernek a nehézségekkel teli életébe próbálunk betekintést nyújtani, akik az ukrajnai háború borzalmai elől menekültek Magyarországra. Traumatizált ukránok, oroszok, kárpátaljai magyarok és romák, akik a nulláról próbálták meg újrakezdeni az életüket, miközben folyamatosan falakba ütköznek. Jelen cikkünkben azt kezdtük el boncolgatni, milyen esélyekkel kezdenek új életet ezek az emberek egy olyan országban, ahol rogyadozik a szociális ellátórendszer, és civil szervezetek próbálják meg átvenni az állam feladatait.
Minden felborult Kelet-Európa kesernyésen idilli mindennapjaiban 2013-ban, amikor Ukrajna úgy döntött, hogy megvalósítja a régóta dédelgetett európai álmait, és társulási megállapodást ír alá az Európai Unióval. A nagy eseményre november 28–29-én került volna sor a Keleti Partnerség vilniusi csúcstalálkozóján, ám egy héttel korábban Mikola Azarov, Ukrajna akkori miniszterelnöke bejelentette, elmarad a nagy nap, az Európai Unió helyett a FÁK államaival fűzik szorosabbra a kapcsolatot.
Az ukránok jól tudták, mi áll a háttérben: az erőteljes orosz befolyás alatt álló Janukovics-rezsim Oroszország rosszallása miatt lépett vissza a társulási megállapodástól. Ukrajna lakossága azonban nem ment el szó nélkül a hatalom döntése mellett. Az országban kitört a több hónapos, Euromajdan elnevezésű Európa-párti tüntetéssorozat, amely 2014 februárjában a Méltóság forradalmában csúcsosodott ki.
A Nyugat felé kacsingató ukránoknak rengeteg vér és száznál is több halálos áldozat árán sikerült elűznie a diktatórikus oroszbarát vezetést, amivel kezdetét vehette volna egy új, sikeres korszak. Ukrajna európai álmait azonban a keleti nagy szomszéd, Ukrajna nővére – vagy ahogy az utóbbi években mondani szokás, Ukrajna mostohanővére –, Oroszország derékba törte.
A birodalmi ösztöneit levetkőzni képtelen Oroszország még ebben az évben annektálta a Krím félszigetet, majd ügynökei révén elszakította Kijevtől a Luhanszki és a Donyecki területek egy részét. Ezzel kezdetét vette Ukrajnában Vlagyimir Putyin hibrid háborúja, amely fenekestül felforgatta a mindennapokat.
Az orosz–ukrán konfliktus – váratlanul, de egyáltalán nem előjelek nélkül – 2022. február 24-én újabb szintet lépett, amikor Oroszország teljes körű inváziót indított az ország ellen, több százezer ember életét kioltva ezzel, több millió embert pedig arra kényszerítve, hogy elhagyja szülőföldjét.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai alapján 2022. február 24-e óta 6,5 millió ukrán állampolgár menekült el az országból Vlagyimir Putyin terrorja elől, emellett további 3,7 millió ember Ukrajna nyugatabbi területein keresett biztonságot. Az Eurostat adatai szerint 4,3 millió ukrán kapott ideiglenes védelmet az Európai Unióban.
A tízmillió menekült közül több tízezren Magyarországon találtak menedékre. A pontos számokat Pál Norbert, az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos közölte. Eszerint 2022. február 24-e óta több mint 1,4 millió háború elől menekülő személy érkezett Magyarországra vagy haladt át az országon keresztül.
Közülük több mint 670 ezer fő kért segítséget és részesült valamilyen formában segítségben, 47 ezren nyújtottak be menedékkérelmet.
Elmondása szerint a menedékkérők száma a háború kirobbanásakor volt kiemelkedően magas, azóta a számok jelentősen csökkentek. Pál Norbert azonban hangsúlyozta, a Magyarországon tartózkodó menekülők száma ennél magasabb: sok ukrán–magyar kettős állampolgár is hazánkba érkezett a háború kitörését követően, ők jogilag nem minősülnek menedékesnek – így nem szerepelnek a statisztikában sem –, viszont a hazai szabályok értelmében őket is megilleti minden menedékeseknek nyújtott segítség.
Ezek fényében a háború kirobbanása óta Ukrajnából Magyarországra menekülő és hazánkban tartózkodó személyek valós száma 70–80 ezer fő.
Bár a magyar kormány Oroszországnak kedvező Ukrajna-politikája heves indulatokat és rengeteg kritikát vált ki szerte a világon, Magyarország a háború kitörésekor elsőként biztosította az átmeneti védelmet az Ukrajnából menekülőknek, majd – meséli a kormánybiztos – elsők között biztosított ingyenes hozzáférést a munkaerőpiacához, egészségügyi és oktatási rendszeréhez, valamint lakhatásban is igyekezett segíteni.
Magyarország minden háború elől menekülő ukrán és ukrán–magyar kettős állampolgárt fogad. A menekülők biztonságban vannak hazánkban, számukra védelmet biztosítunk, gyors ellátást nyújtunk a határon, létfenntartási támogatásban részesülhetnek, megigényelhetik a menedékes státuszt, és egyes családtámogatási eszközökre is jogosultak lehetnek. Magyarország ingyenes egészségügyi ellátást, a gyermekeknek ingyenes oktatást és ingyenes tankönyvellátást, valamint ingyenes gyermekétkeztetést biztosít
– részletezte Pál Norbert.
A menekültek ellátásának hiányosságaira Bolba Márta, a Budapest–Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség lelkésze és az egyházközség fenntartásában működő Dévai Fogadó Menekülteket Segítő Közösségi Központ igazgatója hívta fel a figyelmet. Elöljáróban azonban érdemes megemlíteni, milyen formában is járul hozzá a menekültek támogatásához a Dévai Fogadó, amely 2022. november 30-án nyitotta meg kapuit.
Mint az egyházközség lelkésze elárulta, a központ létrehozása egy szakmai álom, amely egyben a menekültügyi szervezetek egyik régi kívánsága volt, hogy olyan szolgáltatótér jöjjön létre, ahol sok szolgáltatást egyablakos módon tudnak igénybe venni az ügyfelek. A végeredmény olyan rendszer lett, amelynek kerületenként kellene léteznie, ha lenne Magyarországon menekültügyi ellátórendszer, azonban – figyelmeztetett a lelkész – Magyarországon csak rendészeti kezelése van a menekültügyi szociális munkának, 2014 óta pedig az ilyen szolgáltatásokat kivezette a kormányzat.
Bolba Márta elmondta, szakmai programjuk alapján a legsérülékenyebb menekültekkel foglalkoznak kiemelten. Hangsúlyozta, minden menekült jogosult a menekültügyi támogatásokra, de nem minden menekült egyformán rászoruló, és vannak olyanok, akik sérülékenyebbek. Ebből kifolyólag sérülékenységi szempontrendszer alapján válogatják ki azokat, akiket pénzzel is támogatnak. Ők azok, akik valamilyen esélyegyenlőségi szempontból hátrányból indulnak, kisgyereket nevelnek, fogyatékosok, súlyos betegek vagy roma származásúak. Az ügyfélkör 40 százaléka kárpátaljai – köztük sok a roma –, a többi 60 százalék pedig Ukrajna más régióiból származik.
Évente 5000 fő fordul meg a Dévai Fogadóban, és ezek közül pénzbeli juttatást ennél kevesebb embernek tudunk biztosítani. Összesen 180 háztartásnak biztosítunk készpénzes támogatást, a többi ügyfelünknek pedig egyéb támogatást, tehát például nyelvi kurzust, ingyenes gyermekfelügyeletet, információt, tanácsadást, közösségi programokat és használt cikkeket
– így foglalta össze röviden Bolba Márta, mivel is foglalkoznak pontosan.
Elmondása szerint a használt cikkeket gyűjtik, valamint társadalmi felajánlásból és céges felajánlásból is kapnak, majd ezeket kiosztják. Így babakocsit, ágyneműt, paplant, párnát, háztartási cikket, tanszert, játékot, időnként pedig egyéb céges adományt is osztanak. Mint mondta, amikor egy másik alapítványnak az a segítség, hogy ők szakszerűen kiosztják az adományokat, akkor ők jelentősebb mennyiségű adományt vesznek át, majd jól adminisztrált módon továbbítják is az ügyfeleknek.
Mindez azonban csak egy apró szelete a tevékenységi körüknek. A Dévai Fogadó tevékenysége alapvetően az alábbi területekre terjed ki: adományfogadás, tanácsadás, segélycsomag osztása menekülteknek, (re)integráció, közösségi tér kialakítása és működtetése, közösségi rendezvények lebonyolítása, egyéni és csoportos szociális esetkezelés, traumakezelést segítő közösségi munka, kismamakörök és tanfolyamok szervezése, nyári tábor szervezése menekült gyerekek részére.
A Dévai Fogadó ugyan csak kilenc hónappal a háború kitörését követően nyitotta meg kapuit, azonban ez nem jelenti azt, hogy a józsefvárosi evangélikusok ezt megelőzően közönyösek lettek volna a menekültekkel szemben. „A Mandák-házban, a másik közösségi házunkban folyt ez a tevékenység” – mesélte Bolba Márta. Elmondása szerint önkéntes alapon kezdték el a munkát a háború kitörésének a pillanatától, amikor is mikroadományokból és lakossági adományokból segítették a menekülteket.
Kezdetben a rögtönzött menekültszálláshelyeket látták el felszereléssel. Az első a zugligeti családok átmeneti otthona volt, ahova menekülteket szállásoltak el, de mivel azt egy idősek otthonából alakította át a főváros, nem volt felszerelésük. Akkor volt a Budapest Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség első gyűjtőakciója, amikor gyerekjátékokat és babaholmikat gyűjtöttek, hogy játszósarkot alakíthassanak ki a helyszínen.
Nem sokkal később már kamion- és teherautószámra gyűjtötték az adományokat. Létrehoztak egy önkéntes pop-up logisztikai centrumot, és szálláshelyek üzemeltetőit kérdezték arról, hogy hol, kik vannak elszállásolva, és mire van szükség:
Mennyi matracra van szükség, mennyi polifoamra, hálózsákra, milyen élelmiszerre van szükség, tudnak-e főzni, van-e konyha, vagy csak instant levest tudnak készíteni? Vízforralóból mennyi kell? Van-e baba, nincs baba? Ha van baba, akkor kell-e pelenka? Milyen? Milyen babaholmi kell, milyen babaruha, és akkor, ugye, évszakváltás is volt, tehát egy szál hálóingben jöttek el, és kellett a meleg ruha, aztán egy hónap múlva meg nagyon felmelegedett hirtelen az idő
– sorolta az igazgató.
Addigra annyira elterjedt a józsefvárosi evangélikusok segítőkészségének a híre, hogy a Mandák-házban már napi 400 ügyfél jelent meg. Ez olyan tömegkezelési problémát jelentett, hogy már nem tudtak minden igényt kielégíteni, és egy időre bezárták a helyet.
Akkor lépett közbe az ENSZ, és adott forrást arra, hogy professzionális módon, fizetett alkalmazottakkal újra kinyissanak. Egy darabig még a Mandák-házban folytatták a szolgáltatást, majd béreltek egy helyiséget a XIII. kerületi önkormányzattól. Ez lett a Dévai Fogadó, amely jelenleg 19 munkatárssal segíti a menekülteket. A dolgozók állománya ugyanakkor változó, mivel projektalapú szolgáltatás lévén a stáb néha több emberből, néha pedig kevesebből áll.
A Dévai Fogadó egyik legnagyobb volumenű támogatási formája a havi 100 ezer forintos lakhatási támogatás, amelyet szigorú integrációs feltételekhez kötnek. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ez a támogatás megfelelő helyre kerüljön, ezért mielőtt valakinek odaítélnék, előtte intenzív szociális munkát, családlátogatást, környezettanulmányt végeznek. Jelenleg harminc családnak segítenek lakhatási támogatással, míg további 150 családot havi 30 ezer forinttal tudnak kisegíteni.
Ez óriási dobbantó vagy motiváció a családoknak, hogy mindenki rendezi a dokumentumait, elintézi magának a háziorvost, a gyerekek iskolai beíratását, járnak is iskolába, mert ez nagy motiváció, a társadalmi integrációs folyamatot meggyorsítja ez a nagyobb összegű támogatás
– mondta Bolba Márta.
A gyerekek beiskoláztatásában is szerepet vállalnak, ami mindig lokális, tehát a területileg illetékes lakcím szerinti szolgáltatást nyújtó intézménnyel veszik fel a kapcsolatot, és segítenek az elakadásokban. Sokszor csak nyelvi elakadásról van szó. A Dévai Fogadó ilyenkor biztosít tolmácsot, akit időpontfoglalással tudnak igénybe venni telefonon keresztül. Máskor azonban összetettebb a probléma, mert ha például nincs az ügyfélnek lakcíme, akkor először a lakcímet kell rendezni.
Bolba Márta hangsúlyozta, Magyarországon nagyon sok szolgáltatás lakcímhez van kötve, és csak úgy ismeri el az adott szolgáltató a terület illetékességét. A menekülteknek viszont nincs állandó bejelentett lakcíme, ami nagyon sok helyen okoz problémát. Így aztán a kormány hiába biztosítja jogszabályi szinten a menekültek ellátását, a lakcímkártya hiánya miatt sokszor mégsem kapják meg a nekik járó szolgáltatásokat, ami az integráció sikeres megvalósítását gátló jelentős faktor.
Bolba Márta a menekültellátási rendszer összehangolatlansága, azaz a központi irányítás hiányára is felhívta a figyelmet. Példaként említette, hogy hiába létezik egy jogszabály, amely bonyolult módon ugyan, de biztosítja a menedékesek egészségügyi ellátását, a valóságban sokszor mégsem kapják meg a szükséges orvosi ellátást.
Mint mondta, hiába határozták meg a menekültek egészségügyi ellátásának a procedúrája, az orvosok nem kapnak kellő tájékoztatást arról, mi a teendőjük, hogyan kell adminisztrálni ezeket a szolgáltatásokat. Így aztán az orvosok elküldik a menedékes beteg embereket, és ellátatlanul maradnak. „Ez nagy probléma, mert életveszélyes helyzeteket eredményez” – tette hozzá.
Amúgy is nehéz, még a magyaroknak is, időpontot kérni egy kivizsgálásra, de így a nyelvi akadályozottság, továbbá a finanszírozás tisztázatlansága miatt nagyon sok munkába kerül egy szociális munkásnak, amíg elmondja az orvosnak, hogy le tudja hívni utánuk a tb-t
– mesélte.
Nagy problémák vannak a terhesgondozásban is. A stressz miatt nagyon sok ukrán kismama korábban szül, azonban ennek az orvosi ellátása nagyon nehézkes. „Azt mondják, csak a sürgősségi ellátás biztosított a menedékeseknek, mondjuk, a szülést nem veszik ide, és kérnek háromszázezer forintot a szülő nőktől, de ők ezt nem tudják megfizetni. Ilyenkor próbálnak hazamenni, Ukrajnában szülni, de a szülést azért nem lehet ennyire pontosan időzíteni” – tette hozzá Bolba Márta.
A Dévai Fogadó igazgatója a magyar menekültügyi ellátás számos további problémáira hívta fel a figyelmet:
„Korábban az integrációs szerződéseket, vagyis az ezért járó EU-s pénzt a kerületi családsegítőkre bízták, ezáltal területi illetékességet kapott az ügy, a családsegítő munkatársai az adott helyen, az adott személynek ki tudták osztani a támogatást. Nekik nagyobb rálátásuk volt arra, hogy melyik ovi, melyik iskola, melyik gyerekorvos fogadja a rászorulókat, tehát nagyobb lokális helyismerete volt a segítőnek. Ezt a rendszert megszüntette a kormányzat, már nincs ilyen integrációs támogatás.
A civil szektor, mint malac a jégen, próbál egy állami rendszert helyettesíteni, de nem tud
– magyarázta Bolba Márta.
Azt kommentálva, hogy a Dévai Fogadó vette át az állam számos feladatát, Bolba Márta hangsúlyozta, ez csak kicsiben sikerült. „Harmincötezer menekült szorul segítségre. Mi tudunk segíteni 180 családnak, annak is csak csekély mértékben, négy szociális munkással, akik nagyon túlterheltek. Ez csepp a tengerben. Egy civil szervezet nem tud egy állami feladatátvállalást megcsinálni. Forrása és embere sincs rá” – tette hozzá.
Bár a Dévai Fogadó széles körű támogatást nyújt a menekültek számára, a szervezet igazgatója elmondta, nagy szükség lenne olyan köztes szereplőre, aki kivenne néhány lakást. Ez azért lenne fontos, mivel vannak olyan családok, akik a bizalmatlan tulajdonosi réteg miatt kiszorulnak az albérletpiacról. Bolba Márta szerint nagy segítség lenne, ha egy szervezet át tudná vállalni a tulajdonostól ezt a fajta kockázatot, például úgy, hogy 30–40 lakást kibérel.
Tehát, mondjuk, ha egy négygyermekes roma család albérletet keres, hiába keres több ember is a családból, nem ad ki nekik senki lakást. A lakhatási probléma egyik oka, hogy még a keresőképesek sem tudnak hol lakni
– magyarázta.
Időnként a Dévai Fogadó is megpróbál segíteni a lakáskeresésben, de alapvetően ez az ügyfelek feladata. Továbbá nagy probléma, hogy a munkáltató gyakran visszaél a helyzetével. Ha adnak is a családoknak szállást a munka mellé, nagyon gyakori, hogy egy idő után elkezdik emelni a lakhatás költségeit, ráadásul jellemzően rossz minőségű szálláshelyeken – például konténerben, ablaktalan szuterénlakásban – helyezik el őket. Mivel azonban egy menekültnek nincs kapcsolati tőkéje, örül, hogy van munkája és van hol aludnia.
A Dévai Fogadó igazgatója olyan esetet is említett, amikor a munkáltató biztosított egy konténert szolgálati lakásként, azonban ott két családot helyezett el, így aztán kevesebb férőhely volt, mint ahányan beköltöztek. A menekültek ezt úgy oldották meg, hogy felváltva pihentek: nappal az asszonyok aludtak, éjszaka pedig a férfiak.
Bár a menekültek állami ellátásáról jogszabályok rendelkeznek, különböző okok miatt az ezekben foglaltak a gyakorlatban nem mindig érvényesülnek. A civil szervezetek, az egyházak és a magyar társadalom összefogásával azonban igyekeznek ezeket a hiányosságokat pótolni.
Cikksorozatunk további részeiben a magyar társadalom háború utáni spontán reakciójával, az ukrán menedékesek integrációjával, a munkavállalásukat övező nehézségekkel, a menedékes gyerekek oktatásával, valamint a magyarok érzékenyítésének kérdésével foglalkozunk.
(Borítókép: Ukrán menekültek 2022. március 10-én Záhonyban, Magyarországon. Fotó: Christopher Furlong / Getty Images)