Radó Sándor 1899. november 5-én született Újpesten kispolgári zsidó családban. Édesapja, aki 1908-ban magyarosította nevét Reich Gáborról Radó Gáborra, jómódú parkettagyáros és nagykereskedő volt. Három gyerekét vallásosan nevelte. Emellett Sándor, a legidősebb testvér, magas szintű oktatásban részesült, házitanítóitól nyelveket és zenét tanult, műveltségét már gyermekkorában megalapozta.

Meggyőződésből vagy kalandvágyból

Érettségi után katonának állt, a hajmáskéri tüzériskolába került. Közben Pesten jogot is tanult. Az őszirózsás forradalmat követően, 1918 végén – talán meggyőződésből, talán kalandvágyból – belépett a kommunista pártba. Miután a Tanácsköztársaság alatt politikai biztos volt, a kommün bukása után Bécsbe emigrált, ahol a szovjet távirati iroda fiókjának vezetője, majd Lipcsében az illegális kommunista fegyveres szervezkedés egyik vezetője lett. A szász városban földrajz szakon folytatta tanulmányát. Itt ismerkedett meg Helene Jansen kommunista aktivistával, akivel ugyanebben az évben házasságot kötött. Kapcsolatukból két fiúgyermek született.

1924-ben Moszkvába menekült, ahol tudományos és újságírói tevékenységet folytatott. 1926-ban Berlinben megszervezte a Szovjet Hírügynökség külföldi irodáját, és létrehozta a világ első térképészeti sajtóügynökségét, amely aktuális térképvázlataival ellátta a nemzetközi sajtót.

A szovjet katonai hírszerzés kémje

1935-ben Moszkvában találkozott Urickij tábornokkal, a katonai hírszerzés akkori vezetőjével, aki felajánlotta, hogy segít cége adósságainak rendezésében, de cserébe felkérte, hogy hírszerzőként dolgozzon nekik. Azt javasolta Radónak, hogy tegye át székhelyét Genfbe, és Geopress néven létesítsen irodát.

Így is történt. Családjával 1936 májusában Svájcban telepedett le, és a felvirágzó vállalkozás fedőcégként működött a hírszerző hálózat kiépítéséhez.

A szövetségesek igyekeztek széles látókörű, nyelveket beszélő, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező tudósokat alkalmazni. Radó kapcsolatai rendkívül kiterjedtek voltak, hat nyelven beszélt és levelezett, és akkor már az ismert földrajztudósok közé tartozott. Megtestesítette tehát az eszményi kémet: megjelenése, modora a tekintélyes geográfusé, míg bátorsága, jelleme a félelmet nem ismerő hírszerzőé volt.

Nyolcéves svájci működése három szakaszból állt:

1. az első a második világháború kitöréséig;
2. a második a háború kitörésétől 1941 júniusáig tartott, amikor a Szovjetunió háborúba lépett;
3. a harmadik – és egyben legnehezebb szakasz – 1941–1945 között volt, azaz az úgynevezett Nagy Honvédő Háború időszaka.

A korábbi német baráti kapcsolatai révén szerzett információkat rádió útján hozta a moszkvai vezetés tudtára. 1943 tavaszán, a Sztálingrádi csata megnyerése után tájékoztatták, hogy eredményes munkásságának elismeréséül megkapta a Lenin-rendet.

A svájci kémelhárításnak 1944 nyarán sikerült a rádiós csoportot bemérni, és a résztvevőket elfogni és bíróság elé állítani. Radó azonnal illegalitásba vonult, majd 1944 őszén – a francia partizánok segítségével – Párizsba utazott. Távollétében a bíróság háromévi börtönre ítélte, és 15 évre kitiltotta az országból.

Tíz év a Gulagon

Nem járt jobban a háború befejezése után sem, mert amikor Moszkvába utazott, „nyugatos” múltja miatt tíz évig munkatárborokban raboskodott.

Mindkét feleségét súlyos betegség miatt ápolta, végül eltemette. 1945-ben értesült arról, hogy Magyarországon maradt családjának nagy része a holokauszt áldozata lett.

1955-ben térhetett haza Magyarországra, és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Országos Földügyi és Térképészeti Hivatalának főosztályvezetője lett. 1958–1966 között a Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságföldrajzi tanszékvezető egyetemi tanára volt, és az MTA Földrajzi Bizottságának, majd Kartográfiai Bizottságának elnöke.

Csak élete utolsó éveiben kapta meg a munkájáért járó szovjet hadikitüntetéseket.

Én a hírszerzést is mindig tudományos munkának tekintettem. A különféle rengeteg adatot, ami a kezembe jutott, megpróbáltam elemezni, és a részletekből valami szerves egészet létrehozni, s azt eljuttatni a Szovjetunió katonai vezetésének, a szövetségesek győzelme érdekében

– vallotta hírszerzői munkájáról.

1981 augusztusában Budapesten halt meg magányosan, de maradandó értékeket hagyva maga után.

Dóra jelenti

Visszaemlékezéseit 1971-ben jelentette meg Dóra jelenti címmel. A memoárkötet az egykori mesterkém írásait, jelentéseit foglalta össze. Az első kiadás azonban nem lehetett teljes, hiszen a szovjet katonai cenzúra nyomására több fontos részletet is ki kellett venni a könyvből. A bővített, cenzúrázatlan mű így csak a szerző halála után három és fél évtizeddel, 2006-ban láthatott napvilágot.

Bán Róbert 1977-ben készített filmet Radó emlékiratai alapján. A Dóra jelenti címszereplőjét Bodrogi Gyula alakította. A kémfilm a szovjet katonai hírszerzés svájci rezidensének 1942 nyarától 1944 végéig terjedő tevékenységét dolgozta fel.

(Borítókép: Radó Sándor 1976-ban. Fotó: Bojár Sándor / Fortepan)