Az ukrán menekültek életét bemutató cikksorozatunk utolsó részéhez érkeztünk. Az előző cikkekben a magyar társadalom elképesztő összefogását és az ukrán menekültek integrálódásának nehézségeit részleteztük, ezúttal pedig a gyerekeket helyezzük főszerepbe, és az oktatásuk övezte problémákat előtérbe. Vlagyimir Putyin terrorja a gyerekeket sem kíméli: a háború kitörése óta több mint kétezer gyerek halt meg, több millió kiskorú pedig külföldre menekült édesanyjával. Elsősorban olyan gyerekekről van szó, akik erősen traumatizálódtak. Az orosz tankok a háború első napjaiban mentek keresztül a településeiken, melyek mára legfeljebb csak a Google térképén léteznek. Egy ilyen gyerek oktatása számos kihívás elé állítja az oktatási intézményeket. Ezekről a problémákról a Budapest-Fasori Református Kollégium főigazgatója, Szűcsné Tihanyi Gyöngyi számolt be az Indexnek.
Az ukrán menekültek integrációjának egyik legfontosabb feltétele a megfelelő oktatás biztosítása. A beiskoláztatásnak több szempontból is nagy jelentősége van, mivel egyrészt a szülők munkavállalásához is nélkülözhetetlen, másrészt pedig az oktatási intézmény a gyermekek társadalomba való integrációjának elsődleges színtere.
Magyarországon minden gyermeknek, így a menekült jogállásúaknak is, akkreditált oktatási intézménybe kell járniuk, ha három hónapnál hosszabb ideig tartózkodnak az országban, ugyanis hazánkban a 3 és 16 év közötti gyermekek számára kötelező az oktatás. Ennek ellenére megfelelő oktatási intézmények egyáltalán nem álltak, és jelenleg sem állnak megfelelő mennyiségben rendelkezésre.
Mint cikksorozatunk előző részéből kiderült, az egyik legsúlyosabb tényező, amely nehezíti az ukránok integrációját, a nyelvi probléma. Bár az ukrán és a magyar szókincs a nyelvterületek földrajzi elhelyezkedéséből adódóan tartalmaznak azonos szavakat, a keleti szlávok közé tartozó ukránoknak rendkívül nagy problémát okoz a magyar nyelv elsajátítása. A magyar oktatási rendszert 2022-ben teljesen váratlanul és felkészületlenül érte az ukrán menekült gyerekek érkezése.
A Klebelsberg Központ tájékoztatása szerint 2024. október 14-ei adatok szerint a Tankerületi Központok fenntartásában működő iskolákban 2774 ukrán nemzetiségű gyermek tanul, ebből 1672 diáknak van menedékes státusza. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a számok napról napra változhatnak. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a szám nem tartalmazza az egyházi fenntartásban működő intézményeket.
A többezres létszám ellenére az első ukrán tannyelvű iskola, a Magyar–Ukrán Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium csupán idén szeptemberben nyitotta meg kapuit. Az iskolaalapítást nagy esemény előzte meg, ugyanis Orbán Viktor július 2-án – az azóta eredményt nem hozó – „békemissziója” keretében Kijevbe utazott. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ekkor kérte a magyar miniszterelnök segítségét egy ukrán tannyelvű iskola létrehozásában Magyarországon.
A miniszterelnök azonnal reagált az ukrán kormányfő kívánságára, és ígéretet tett, hogy megnyitják az első ukrán tannyelvű iskolát Magyarországon, ráadásul még az oktatási intézmény állami finanszírozását is belengette.
Mi nem csak megértjük ezt az igényt. A magyar állam átvállalja ennek az iskolának a finanszírozását. Annyi ukrán iskolát fogunk nyitni, amennyire szükség van. Fontos számunkra, hogy az ukránok otthon érezzék magukat Magyarországon
– mondta Orbán Viktor.
Az intézménynek különösen nagy jelentősége van, mivel előtte egyáltalán nem létezett ötnapos munkarendben dolgozó ukrán tannyelvű intézmény. A Leszja Ukrajinka Országos Ukrán Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola ugyan 2023 óta működik Budapesten és Nyíregyházán, azonban ez csupán kiegészítő oktatást nyújt az ukrán gyerekek számára.
Szeptember 1-jéig több, mint 350 gyerek iratkozott be az intézménybe, ugyanakkor az iskola befogadóképessége 450 fős. Az intézmény bízik abban, hogy a következő hónapokban sikerül betölteni az összes férőhelyet. Figyelembe véve a Magyarországon tartózkodó ukrán gyerekek magas létszámát, ez egyáltalán nem elérhetetlen cél, sőt!
Ugyancsak nagy jelentőségük van az egyházi fenntartásban lévő iskoláknak, arról azonban nincsenek adatok, hogy összesen hányan tanulhatnak ilyen intézményekben.
A Maszoret Avot Általános Iskola a Wesselényi utcában, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség fenntartásában működik. Ugyan több csatornán keresztül is megpróbáltam kapcsolatba lépni az intézménnyel, egyik próbálkozásom sem volt sikeres. Meg nem erősített információk szerint az intézményben csaknem 300 ukrán diák tanul jelenleg.
Fontos szerepet játszik az ukrán menekült gyerekek életében a Budapest-Fasori Református Kollégium is, ahova jelenleg 71 ukrajnai menedékes gyerek jár. Ebből 10 gyermek a Csipkebogyó Református Óvoda növendéke, míg a maradék 61 a Julianna Református Általános Iskola nebulója. A 61 iskolás gyerekből 39 ukrán, 22 pedig magyar anyanyelvű, azaz kárpátaljai magyar szülők gyermekei – tudtuk meg Kiss Erikától, az intézmény titkárától és ukrán–magyar szakos tanárától, aki ugyancsak Kárpátaljáról érkezett a háború kitörésekor. Az ukrán menekült gyerekek oktatásának nehézségeibe Szűcsné Tihanyi Gyöngyivel, a kollégium főigazgatójával együtt nyújtottak betekintést.
A kollégium főigazgatója elárulta, hogy a fenti szám korábban magasabb volt, azonban szeptemberben, a két tannyelvű iskola megnyitásakor 15 gyerek távozott az intézményből, igaz, néhányan érkeztek is.
És hogyan lett ennyire népszerű a Julianna az ukránok körében? Az első öt gyerek szülei egy Magyarországon élő ukrán baptista lelkészen keresztül találtak rá az iskolára – kezdte el mesélni az intézményvezető, majd rövid időn belül elkezdték továbbadni a híreket egymásnak. Olyan szülő is volt, aki az interneten talált rá az iskolára, és azonnal úgy érezte, hogy meglelte gyermeke számára a legmegfelelőbb iskolát, mivel ekkor a szülők már Facebook-csoportokban ajánlották a többi ukránnak, hogy hova írassák be gyereküket, ha még nem találtak számukra iskolát. Az intézményben sok kárpátaljai magyar is tanul.
Nagyon-nagyon sokan állami iskolából jöttek, akik azért kerestek iskolát, mert ott bántották őket, főleg a kárpátaljai magyarokat piszkálták a folyamatos ukránozással, így néhány hét alatt a szülők kerestek inkább egy egyházi iskolát, amelyről feltételezték, hogy itt ilyen nem lesz
– folytatta Szűcsné Tihanyi Gyöngyi.
Az intézményvezető elmondta, hogy a kárpátaljai magyarok jól érzik magukat a Juliannában, mivel a szülők jogosan feltételezték, hogy itt nem lesznek hasonló problémák. „Itt ilyen nem fordulhat elő” – magyarázta a főigazgató.
Szűcsné Tihanyi Gyöngyi szerint nem véletlen, hogy az intézmény ennyire népszerű lett az ukránok körében. „Érkeztek másik iskolából is, mert hallották, hogy itt nemcsak ülnek a diákok az órán, és majd abban reménykednek, hogy valamit megértenek, hanem szervezett keretek között zajlik az oktatásuk és a fejlesztésük is, tehát adták a jó hírt tovább” – mesélte.
A főigazgató úgy gondolja, azért szeretnek ide járni az ukránok, mert tudják, hogy nemcsak oktatva és nevelve vannak, hanem a lelkükkel is törődve van, a kollégák pedig nagyfokú szociális érzékenységet tanúsítanak, és mindent elintéznek számukra. „Tehát ha orvos kell, akkor orvos, ha valamelyiknek beteg a felesége, akkor tolmácsolnak, ha albérletet kell szeretni, akkor mi vagyunk a referencia, és így könnyebben adnak ki ismerősök albérletet” – sorolta, hozzátéve, hogy gyógyszertől munkahelyen át a ruháig mindent igyekeznek nekik elintézni.
Itt nemcsak beülnek az iskolapadba és akkor majd valami lesz, hanem egyrészt kapnak magyar nyelvű órákat, másrészt pedig egy szociális hálót szőttünk köréjük, és ez szerintem néha fontosabb, mint az, hogy most csak oktatva legyen valaki
– mondta Szűcsné Tihanyi Gyöngyi.
Az új helyzet egyáltalán nem indult könnyedén. Szűcsné Tihanyi Gyöngyi elmondta, hogy a gyermekek oktatása körül számos nehézség merült fel.
A háború első napjaiban különösen nagy nehézséget okozott, hogy ezek a gyerekek már 3 éve nem jártak iskolába, mivel először a koronavírus-járvány miatt nem volt jelenléti oktatás Ukrajnában, majd aztán a háború kitörése függesztette fel az oktatást. Ennek következtében gyakorlatilag olyan gyerekek érkeztek a Juliannába, akik valódi iskolába szinte egyáltalán nem jártak. A valódi tudásuk nem közelítette meg a jegyeket, amiket hoztak, illetve különböző szocializációs nehézségeik voltak.
Az oktatás során azonnal jelentkeztek az első problémák. Bár a gyerekek Ukrajnában online tanultak angolt, mégsem ismerték a latin betűket. Az első lépés így a latin betűk megtanítása volt. Ennek érdekében külön könyveket szereztek be, és nemcsak magyar mint idegen nyelv könyveket, hanem ábécés könyveket is. Hogy a latin betű ismeretének hiánya biztosan senkinek ne okozzon gondot, valamennyi gyerek ismeretét felmérték annak érdekében, hogy egy biztos alapról erősíthessék fel tudásukat.
Ezt úgy lehetett kivitelezni, hogy nemcsak gyerekeket küldött ide Isten, hanem pedagógusokat is. Hiszen az első hozzánk érkező gyerek édesanyja ukrán nyelv és irodalom, valamint magyar nyelv és irodalom szakos tanár. És így ő kezdte meg az első félévben, ugye, mert ez egy tanévnek a vége felé volt márciustól, az oktatásokat óraadóként, és utána következő évben felvettünk még egy kollégát, aki szintén ukrán és magyar szakos és tanító kolléga volt, a következő évben felvettünk még egy kollégát, így már három főállású ukrán–magyar szakos pedagógussal álltunk neki a dolognak
– mesélte a főigazgató.
Nagy segítség volt az is, hogy közülük ketten ukrán–magyar származásúak voltak, így nemcsak kitűnően beszéltek magyarul, ukránul és oroszul is, de identitásban is sokkal közelebb álltak hozzájuk. Ezt követően sorra olyan munkatársakat vettek fel, akik Ukrajnából érkeztek: tanítókat, tanárokat, óvodapedagógusokat, pedagógiai asszisztenst, dajkát, konyhást, takarítót. Így hát a háború az intézmény kollektívájának összetételére is nagy hatással volt. Jelenleg 15 ukrajnai munkatársa van az intézménynek. Ez nagy segítség volt a gyerekek szempontjából, mert segítséget kaptak oktatásban, lelki problémákban és akár szociális ellátásban is.
Az ukrán gyerekeknek – nem meglepő módon – a magyar nyelv jelenti a legfőbb problémát, az intézmény azonban nagy gondot fordít ennek áthidalására. Miközben az állam heti 5 órát ír elő kötelezően, addig az iskola 8-10-et tart számukra. Ez azért fontos, mert sokan vannak, és a folyosón, az udvaron ukránul beszélnek egymással, ezért nehezebben tanulnak meg magyarul.
Aki Belső-Ukrajnából érkezett, nekik így egybefolyik az egész beszéd. Sőt, mondják, hogy olyan gyorsan beszélnek a magyarok, hogy nem tudják elkülöníteni, hogy hol végződik az egyik szó, és hol kezdődik a másik
– meséli az iskola titkára, hozzátéve, hogy a Kárpátaljáról származó ukránok egyértelműen könnyebben tanulnak magyarul, mert ha nem is beszélték korábban, de legalább hallottak már magyar beszédet.
Nagy segítséget nyújtanak a pedagógusoknak a Mozaik Kiadó tankönyvei, valamint az NKP okostankönyvek, mivel ezek ukrán nyelven is elérhetők, így amennyiben a menedékes gyerekek elakadnak, segítségül hívhatják ezeket az eszközöket. Hatalmas támogatást jelentenek az Ukrajnából származó munkatársak is, akik szükség esetén be tudnak ülni a tanórára.
Nagy jelentősége van annak is, hogy napköziben közös házifeladat-írás van az ukrán diákoknak, illetve kapnak személyre szóló feladatokat is, ami csak az övék. Például hon- és népismeret órán bemutathatják a saját régiójukat, ahonnan jöttek, a saját városukat, vagy annak a nevezetességeit. Az oktatás során a pedagógusok végig kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy egyszerre őrizzék meg a szakmaiságot és a humanizmust. Ugyanakkor az intézmény szerint nagy könnyedséget jelent, hogy a gyerekek maguk is törekednek arra, hogy elboldoguljanak a tananyaggal.
Szűcsné Tihanyi Gyöngyi szerint jól működik a menedékes gyerekek integrációja, hiszen nemcsak újonnan érkezett ukránok vannak itt, hanem ide született vagy ide költözött oroszok, kárpátaljai magyarok és régebb óta itt élő ukránok is. „Mindenkinek elmondjuk, hogy ez egy keresztény multikulti” – mondta az intézményvezető. Mint kiderült, vietnámitól koreain át nigériaiig és kolumbiaiig mindenféle náció megtalálható az intézményben, így a multikulturális közösség miatt az ukránok sem érzik magukat furcsának és idegennek, mivel „a másik is jött valahonnan”. Ez a körülmény nagyban elősegíti az integrálódásukat.
További nagy segítség számukra, hogy az iskolában tanuló orosz gyerekek családjai kifejezetten ukránbarátok, így ők is minden támogatást igyekeznek megadni. Volt olyan orosz család, aki kifejezetten megkérte, hogy gyermekét olyan osztályba rakják, ahol ukrán gyerek tanul, hogy összebarátkozhassanak. Az iskolában már Rómeó és Julia története is megelevenedett, ugyanis szerelem szövődött egy ukrán fiú és egy orosz lány között. „Itt a békének valami különleges szigetét is szeretnénk megőrizni az integráció és az identitás megőrzésével” – fűzte hozzá az intézményvezető.
Az iskola arra is odafigyel, hogy ne csak magyarul tanítsák meg a gyerekeket, hanem az integráció mellett segítsék őket az identitásuk megőrzésében is. Nagy figyelmet szentelnek arra, hogy legyen a hétnek olyan szakasza, amikor együtt vannak, csak ukrán gyerekek egyedül. Külön rajzs- és kerámiaszakkört indítottak az ukrán gyerekeknek, és igyekeznek különböző hagyományőrző programokat is szervezni nekik. Ilyen volt például a pelmenyikészítő délután a szülőkkel.
Óriási kihívást jelent az is, hogy ezeket a gyerekeket is fel kell készíteni arra, hogy nyolcadik osztályban központi felvételit írjanak magyar nyelvből és matematikából. Ennek érdekében az Ukrajnából érkezett pedagógusok a központi felvételi követelményeivel megismerkedve kidolgoztak számukra egy tervet, hogy nekik is legyen esélyük elegendő pontszámot szerezni, és bekerülni egy jó középiskolába.
A pedagógusok felmérték, hogy mire fektessenek nagyobb hangsúlyt a felkészítéskor, így sokkal nagyobb eséllyel indulhattak neki a megmérettetésnek. A terv olyannyira sikeres lett, hogy volt olyan gyerek, aki 43 pontot ért el a matematika felvételin, de magyar nyelvből is sikerült elérniük viszonylag magas pontszámokat. Szűcsné Tihanyi Gyöngyi szerint egy átlagos magyar diáknak sem biztos, hogy könnyű 27 és 18 pontos magyar felvételit írni.
Az a cél, hogy nekik szakmájuk legyen, meg tudjanak élni Magyarországon, ameddig nem tudnak hazamenni. Márpedig úgy tűnik, hogy egy darabig nem fognak hazamenni. […] Nekik ott van, hogy szakmát kell találniuk, és tanulniuk kell, hogy valamiből megéljenek. És nekünk nagyon jó beiskolázási mutatóink vannak
– tette hozzá az intézményvezető.
A pedagógusok minden esetben feltérképezik, hogy a gyereket mi érdekli, milyen képességgel és szorgalommal rendelkezik, mihez van tehetsége, és az alapján segítenek nekik megtalálni a megfelelő középiskolát. Szűcsné Tihanyi Gyöngyi szerint ezzel ők is jól járnak és Magyarország is, mivel nekik lesz egy szakmájuk, és megélnek Magyarországon, miközben nekünk meg lesznek megfelelő szakembereink.
Viszont nem a leggyengébb iskolákba kerülnek ki innen. Például a Petrik Lajos technikumban is tanul egy kisfiú. Tehát vegyipari technikum, gépipari technikum, repülőgép-alkatrészgyártó technikum… Oda se volt könnyű, viszont kiszemelte magának, és sikerült, várólista nélkül
– tette hozzá az iskola titkára, Kiss Erika.
„Amit mi szeretnénk megvalósítani, az úgy tűnik, hogy sikerül. Ez az, hogy neki is jó legyen, mert ne a képességei alatt kelljen feltétlenül munkát találni a nyelvi hiányosság miatt, illetve a gazdaságnak is jó legyen, hogy megéljenek, de az is fontos, hogy ők lelkileg is jól érezzék magukat” – szögezte le az intézményvezető.
Mivel az itt tanuló ukrán gyerekek többsége a háború által leginkább sújtott régiókból származik, rendkívül megterhelt pszichés állapotban kerültek az intézménybe. Olyan településekről érkeztek, amelyek már megsemmisültek, vagy már csak nyomokban mutatják a létezés jeleit.
„Van olyan családunk, amely a háború első napjaiban a szakadár köztársaságok területén élt, és az első nap átmentek otthonaikon a tankok, az anyuka pedig hetekig a pincében bujkált. Végül egy evakuációs vonattal jöhetett ki, de csak nők és gyerekek. Így a családját, a férjét, szüleit ott hagyta, és azóta sincs hír róluk. Sokan már csak itt szembesülnek azzal, hogy mi történt a szülőföldjükkel, de a kárpátaljai magyaroknak is megterhelő a napi 20 órás áramkimaradás” – mesélte Szűcsné Tihanyi Gyöngyi.
Volt olyan gyerekünk, aki egy évig nem csinált semmit, csak ült, szopta az ujját, és a sarokba gubózott, de most már ő is játszik és tanul. Tehát mi nem sürgethetjük, hanem csak támogathatjuk és segíthetjük a lelki változásokat, időt kell nekik hagyni
– tette hozzá.
Elmondta, hogy mielőtt felvesznek egy gyereket az intézménybe, minden család esetében sor kerül egy személyes, feltérképező beszélgetésre, hogy honnan érkeztek, és pontosan tisztában legyenek vele, hogy milyen állapotban lehetnek. Volt olyan gyerek, aki havonta ment haza egy ölelésre a fronton harcoló édesapjához, amikor az kimenőt kapott. „Ezért fontos, hogy minden esetben feltérképezzük a családok a körülményeit, és akkor ahhoz tudjuk igazítani a nevelésüket, az oktatásukat, de az elvárásainkat is, hogy mi az, amire számíthatunk nála” – magyarázta Szűcsné Tihanyi Gyöngyi.
Elmesélték, hogy azok a gyerekek, akik hónapokon keresztül egy pincében éltek, teljesen mások, mint azok, akik csak átsétáltak a határon, de bombázást még nem hallottak. „Ők még a szirénahangra is ugranak. Itt, amikor a repülőgép elmegy vagy szirénapróba van, az kész. Nem lehet velük kimenni egy repülőnapra” – tudtuk meg.
Hogy elkerüljék a gyermekek felzaklatását, az intézmény minden óvintézkedést megtesz. Ha tudják, hogy szirénapróba lesz vagy várhatóan repülők haladnak el az intézmény közelében, minden esetben már előre ukrán nyelvű tájékoztatót küldenek a szülőknek, hogy ne féljenek a gyerekek, nincs semmi baj. „Ezeket meg kellett tanulnunk, hogy ők hogyan ne féljenek” – mesélte a kollégium főigazgatója.
További problémát okozott a menedékes gyerekek oktatása során a „meg nem érkezés állapota” – ahogy Szűcsné Tihanyi Gyöngyi fogalmazott. Voltak gyerekek, akik képtelenek voltak megérteni, hogy nem tudnak hazamenni. „Van olyan gyerek is, aki azt mondta, hogy »megyünk haza. Két-három hét múlva megyünk haza«. És már két éve úgy élt, hogy »megyünk haza«” – mesélte. Ekkor döntötte el a főigazgató, hogy beszélni kell az anyukával, ugyanis a gyerek képtelen lelkileg is jelen lenni az iskolában.
Itt voltak fizikailag, de lelkileg nem voltak itt, hiszen mindig ilyen útra kész állapotban voltak. »Mindjárt megyünk haza. Ha jobb lesz a helyzet, majd megyünk haza. Két hét múlva megyünk haza, egy hónap múlva megyünk haza.« Aki úgy él, hogy majd mindjárt megyünk haza, az a gyerek nincs itt. Neki nem lesz fontos a mateklecke, a felszerelés, a tornaruha, a tolltartó, a körző. Meg kellett érkeznünk lelkileg, és ez idő volt
– mesélte a főigazgató.
Elmondása szerint ebből a szempontból mindegy, hogy kárpátaljai magyar vagy ukrajnai ukrán: otthagyta a szülőföldjét, a települését, a házat, a nagymamát, a kutyát, a macskát, az osztálytársát. Ezeknek a gyerekeknek pedig fogalmuk sincs, hogy amit ott hagytak, az már nem olyan, mint korábban. Így hát szükséges volt, hogy az anyuka hazamenjen a gyerekkel, és megmutassa neki, hogy mi van most Ukrajnában, nincsenek ott a barátai, nincs már ott semmi. A főigazgató úgy gondolja, hogy így a gyerekeknek már nem volt annyira fájó továbblépniük, miután személyesen is meggyőződtek arról, hogy ami az emlékeikben létezik, az a valóságban már nincs.
Az ukrán menekülteket nemcsak az intézmény kollektívája fogadta szívélyesen, hanem itt is jelentkezett az a társadalmi összefogás, amiről a cikksorozatunk második részében már beszámoltunk. Az intézményben tanuló gyerekek és szüleik nagy szeretettel fogadták őket. Szűcsné Tihanyi Gyöngyi elmondta, hogy a háború kezdetén a magyar szülők adták össze a pénzt mindenre: ebédre, ruhára, cipőre, tanszerekre. Az iskola első fél éve abból állt, hogy folyamatosan kérték és fogadták a szülőktől a támogatásokat az újabb és újabb gyereknek.
Az ideérkező gyerekek óriási szeretettel voltak fogadva, a mi gyerekeinket arra tanítottuk, hogy »figyelj, ő milyen helyzetből jött«! Volt olyan, amikor meg kellett mutatni nekik a filmet, hogy »figyelj, ez itt Irpiny! Ez a videófelvétel annak településnek a bombázásáról készült, ahonnan ez a két osztálytársad jött. Te érted már, ugye, hogy ők most honnan jöttek? Nem átugrottak, mert itt nekik jobb, hanem jönni kellett…« Meg akik olyan helyről jöttek, hát ott hova menjenek? Hát lebombázták az egész települést, várost, ahonnan elindultak
– magyarázta az intézményvezető.
A kollégium főigazgatója elárulta, hogy mindent megtettek a saját gyerekeik érzékenyítése érdekében: képeket, videofelvételeket, térképeket mutattak. Minden gyerek esetében elmesélték, hogy honnan érkezett, majd megmutatták, hogy ott mi történik. Így készítették fel az intézmény tanulóit az ukrán gyerekek érkezésére. Az érzékenyítés nagyon sikeres, mert soha nincs különösebb konfliktus a gyerekek között.
A kárpátaljai magyar gyerekek egy külön feladatot jelentettek, mivel esetükben jóval erősebb volt a már fent említett meg nem érkezés állapota. Szűcsné Tihanyi Gyöngyi elmondta, hogy emellett kölcsönösen meg kellett érteniük egymást, mivel ők más szokásokkal rendelkeznek, más a nyelvhasználatuk, más kifejezéseket használnak, és gyakran nem azt értik egy-egy kifejés alatt, amit Magyarországon. „Ezért amikor jelentős számmal érkeztek magyar anyanyelvű, de mégis egy másik országból jövő gyerekek, az egy külön feladat volt” – tette hozzá.
Az igazgató szerint a Juliannában minden gyerek biztonságban van, azért is szeretnek itt tanulni. Elmondása szerint valamennyi nemzet képviselője képes egymás mellett szeretetben élni. „Tehát itt nincsen ukrán–magyar–orosz csata, perpatvar, hangoskodás. Itt valahogy mindenki azt érzi, ő ugyanonnan jött, ugyanazért. Tehát ugyanúgy a háború elől menekült, ugyanazt hagyta ott. Ugyanazt kell felépíteni, mert itt is ugyanúgy albérletben lakik a kárpátaljai magyar is, meg az ukrajnai ukrán is. Nincs különbség, csak annyi, hogy az előbbi könnyebben boldogul nyelvileg.” Az intézmény azonban mindent megtesz, hogy mindannyian otthon érezzék magukat.
Én azt gondolom, hogy nyilván ez egy református keresztény szellemiségű iskola. Nagyon fontos tudnunk, hogy lassan 100 éves lesz az intézmény, holland alapítású iskola vagyunk… És azért a hollandok híresek arról, hogy mindig támogatták a rászorulókat, a menekülteket, a nehéz helyzetben lévőket, és ez az iskola is úgy alakult, hogy a holland királyi család támogatta a nehéz helyzetben levő, háború sújtotta országban az éhezőket, majd a végén alapítottak egy iskolát. A mi történeti hagyományainkban és a keresztény neveltetésünkben, a keresztény értékrendünkben benne van az, hogy befogadni a menekülteket. Az egész iskolának a szellemisége nagyon támogató, befogadó, nem kirekesztő, barátságos
– zárta gondolatait Szűcsné Tihanyi Gyöngyi.
(Borítókép: Egy öltöző az iskola belsejében 2023. február 1-jén Sztarij Szaltivban, Ukrajnában. Fotó: Global Images Ukraine / Getty Images)