Index Vakbarát Hírportál

Hazugsággal kezdődött és televíziós bakival végződött a berlini fal története

2024. november 9., szombat 06:14

1961. augusztus 13-ától huszonnyolc évig állt a hidegháború jelképe, a Nyugat-Berlint körbezáró 155 kilométer hosszú és 3,5 méter magas betonfal. Családok tagjai kerültek a kordon ellenkező oldalára, ezrek nem tudtak eljutni a munkahelyükre vagy rokonaikhoz. Ma 35 éve, 1989. november 9-én omlott le a berlini fal.

A második világháború után másfél évtizedig nem volt fal Berlin keleti és nyugati része között. Ez idő alatt 1961-ig hárommillió keletnémet hagyta el az NDK-t, több mint kétszázezren menekültek át Nyugat-Berlinbe. A keletnémet kommunista vezetés kétségbeesetten konstatálta, hogy ha ez így megy tovább, az életkörülmények közötti szakadék miatt lassan elnéptelenedik a szocialista mintaállam.

Sokkolta Berlin lakosságát

És hazudtak reggel, délben meg este. Walter Ulbricht, az NDK államfője 1961. június 15-én egy nyugatnémet újságírónő kérdésére szemrebbenés letagadta, hogy bármire is készülne a keletnémet vezetés:

Niemand hat die Absicht, eine Mauer zu errichten.

Azaz: senkinek sincs szándékában falat építeni. Pedig pontosan tudta, hogy a menekültáradatot, akár így, akár úgy, de meg fogják fékezni. Augusztus 12-én a pártvezetők értekezletén Ulbricht be is jelentette, hogy szükségessé vált a berlini belnémet határ lezárása. A határzárat 12-éről 13-ára virradó éjszaka tizenötezer egyenruhás – ötszáz tonna szögesdrót felhasználásával – állította fel. A betonfalat két nappal később több ezer munkás bevetésével kezdték el építeni. Szó szerint körülzárták Nyugat-Berlint.

A 45 ezer betonelemből álló fal 155 kilométer hosszú és 3,5 méter magas volt.

A fal mindkét oldalon sokkolta Berlin lakosságát, hiszen családok tagjai kerültek a kordon ellenkező oldalára, ezrek nem tudtak eljutni a munkahelyükre vagy rokonaikhoz. Már az építkezés ideje alatt 85 keletnémet katona szökött nyugatra az épülő falon át, továbbá nyolcszáz polgári személy is sikerrel menekült el az NDK-ból.

A Nyugat-Berlint körülzáró betonfal mellett párhuzamosan egy másik falat is építettek. A kettő közötti, akadályokkal teletűzdelt részt halálsávnak nevezték, amely aztán a nyulak lakhelyévé vált.

Megjutalmazott határőrök

A fal fennállásának huszonnyolc éve alatt mintegy ötezer keletnémet állampolgár – köztük nem kevés határőr – kísérelt meg Nyugat-Berlinbe szökni, legtöbbjüket azonban elfogták. A meglehetősen hiányos nyilvántartások szerint legalább 136-an vesztették életüket. A szökést megakadályozó határőrök száz-kétszáz keletnémet márka jutalmat, és több nap szabadságot kaptak.

A legvakmerőbb szökési tervet egy baráti társaság eszelte ki. Egy fiatal lány szovjet katonai egyenruhákat varrt három fiúnak, akik ezután autóba szálltak, a lányt elrejtették a műszerfal alatt, majd elindultak az egyik átkelőpont felé. A sorompó előtt lassítottak, és némán, fapofával tisztelegtek, mire a keletnémet határőrök buzgón felnyitották nekik a sorompót, ők pedig szépen átautóztak a szabad világba.

A világpolitika részévé vált a fal.

1961. október 27–28-án a leghíresebb átkelőnél, a Checkpoint Charlie-nál tizenhat órán át néztek egymással farkasszemet a szovjet és az amerikai tankok, de a feszült helyzet végül nem eredményezett háborús konfliktust. Aztán 1963. június 26-án a berlini fal tövében mondta el egyik leghíresebb beszédét John F. Kennedy amerikai elnök, aki az Ich bin ein Berliner szavakkal fejezte ki szolidaritását. 1987. június 12-én pedig Ronald Reagan amerikai elnök a Brandenburgi kapunál szólította fel Mihail Gorbacsov szovjet vezetőt, hogy rombolja le a falat.1989-től mindennapossá váltak a rendszer reformját követelő tömegtüntetések, amelyeknek egyik legfőbb követelése a berlini fal lebontása volt. Amikor Magyarország 1989. szeptember 11-én megnyitotta Ausztriával szomszédos határát az NDK polgárai előtt, megrendítette a berlini falat is.

Sajtótájékoztató bakival

Azt követően, hogy az NDK vezetése november 9-én tárgyalt a külföldre utazást megkönnyítő intézkedésekről, sajtótájékoztatót tartottak, amit élőben közvetített a keletnémet állami tévé. Günter Schabowskit, a pártvezetés reformszárnyának tagját Riccardo Ehrmann, olasz újságíró arról kérdezte, milyen könnyítések várhatók az NDK-állampolgárok utazása ügyében. Schabowski zavartan keresgélni kezdett a papírjai között, mivel emlékezett arra, hogy kapott erre utasítást. Kollégája segített neki megkeresni, majd felolvasta. Ezután a hamburgi Bild riportere, Peter Brinkmann az intézkedések életbe lépésének idejéről érdeklődött. Schabowski ekkorra már eltette a szemüvegét, így pár másodpercig tanácstalanul forgatta papírjait, majd a következő választ adta:

Ismereteim szerint ez érvénybe lép… igen, azonnal.

Ezt követően keletnémet polgárok ezrei indultak meg a berlini határátkelőhelyek felé, ahol egy órán belül hatalmasra nőtt a tömeg. Schabowski egyébként bakizott, mert az intézkedések eredetileg csak november 10-én léptek volna életbe.

A berlini fal 1989. november 9-i leomlása az egész világ számára egy korszak végét jelentette. Huszonnyolc év kényszerű különélés után családok egyesülhettek és barátok találkozhattak újra. Még aznap Helmut Kohl nyugatnémet kancellár tízpontos programot terjesztett elő a két Németország egyesítésére. De ez már egy másik történet.

(Borítókép: Egy férfi csákánnyal ront a berlini falnak 1989. november 9-én. Fotó: robert wallis / Corbis / Getty Images)

Rovatok