Index Vakbarát Hírportál

Egyetlen sugárterápiás gép sem működik a győri kórházban

2024. november 13., szerda 18:22

Sokadszorra fordul elő a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórházban, hogy egyetlen sugárterápiás gép sem működik. A kórház közölte, hogy a sürgős kezelést igénylő pácienseket egyeztetést követően a hasonló berendezéssel rendelkező társintézménybe irányítják, ugyanakkor arról nem adtak tájékoztatást, hogy mikor lehetnek ismét működésképesek a gépek.

Mint azt az Ugytudjuk szerkesztősége már októberben is közölte egy kezelésre váró beteg értesítése alapján: működésképtelen lett a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház még egyetlen működő sugárterápiás gépe.

Két lineáris gyorsítóberendezése volt a kórháznak, ebből a működő gép október 8-án írt ki hibaüzenetet, majd leállt. A szervizelés idejére a betegeket a szombathelyi Markusovszky kórházba irányították át.

Kedden ismét egy kezelésre váró beteg kereste meg a lapot azzal, hogy a gép megint működésképtelen. A lap megkeresésére a Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház az alábbi választ adta:

„2024. 11. 12-én (kedden) kora délután Intézményünk működő sugárterápiás készüléke hibaüzenetet jelzett és leállt. A szakszervizt azonnal értesítettük, valamint a szükséges alkatrész megrendelésre került. Intézményünk számára kiemelten fontos, hogy egyetlen betegünk se maradjon ellátatlanul, ezért az esetlegesen sürgős kezelést igénylő pácienseket egyeztetést követően a hasonló berendezéssel rendelkező társintézménybe irányítjuk” – írták.

Hozzátették, hogy a halasztható, tervezett kezeléseket a sugárkészülékük javítását követően, átütemezve végzik majd el.

Egyetlen betegünk sem marad ellátás nélkül, ha kell, két műszakban dolgozik a lineáris gyorsítónk, ahogy ez megtörtént nyáron is

– ígérték.

Arra ugyanakkor nem adtak választ, hogy mikor lehet ismét működőképes a sugárterápiás gép.

Rovatok