Index Vakbarát Hírportál

Szúrós szag miatt kiürítették a budapesti Magyar Színház épületét

2024. november 14., csütörtök 15:45

Csütörtökön ki kellett üríteni a Magyar Színház épületét a fővárosban, mert a délelőtti előadás után szúrós szagra figyeltek fel a dolgozók.

Szúrós szag miatt kellett elhagynia nyolcvan embernek a VII. kerületi Rejtő Jenő utcában található Magyar Színház épületét – írja a katasztrófavédelem.

Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. A katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végez az intézményben, amelyet összesen nyolcvan ember hagyott el.

Az MTI megkeresésére Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, vélhetően az egyik helyiségből a tisztítás során kerülhetett erős szag a levegőbe, ezért átszellőztetik az épületet.

Nem sokkal később a Magyar Színház a Facebookon közölte, hogy a délelőtti előadás után figyeltek fel a dolgozók a kellemetlen szagra, többen enyhe rosszullétre is panaszkodtak. A helyszínre érkező mentőszolgálat nem tudta megállapítani a rosszullét pontos okát, ezért tizenhat színházi dolgozót elővigyázatosságból kórházba szállítottak megfigyelésre.

A szükséges szellőztetési munkálatok elvégzése után, körülbelül egy órával az incidens bejelentését követően, a hatóságok engedélyével a színházi munka biztonságosan folytatódhatott, a délutánra tervezett Tündér Lala című előadás azonban a kialakult helyzet miatt elmaradt.

A színház vezetése belső vizsgálatot indított az eset körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében, és mint írják, mindent megtesznek annak érdekében, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő.

Rovatok