Újabb intézkedéseket jelentett be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. A tárcavezető a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban kiemelte: reagál a kormány a lakhatási válságra, és folytatódnak a béremelések is. Összefoglalónk.
15 nappal az előző Kormányinfó után állt ismét a sajtó elé Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő, hogy beszámoljanak a sajtónak a kabinet döntéseiről. Mint ismert: szerdán ismét kormányülés volt, ennek eredményeit ismertette a tárcavezető és a kormányszóvivő csütörtök délelőtt.
Gulyás Gergely a tájékoztató elején kitért a soros magyar uniós elnökségre és az amerikai elnökválasztás eredményére is. Mint mondta: múlt héten Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai csúcstalálkozója volt Budapesten, eredményes és sikeres esemény volt. A legfőbb, kézzelfogható bizonyítéka az informális uniós csúcson elfogadott versenyképességi nyilatkozat.
Donald Trump választási győzelmét ünnepelte Gulyás, megjegyezte: remélhetőleg jövőre már olyan amerikai nagykövet jön Budapestre, aki jó kapcsolatokat ápol majd a magyar kormánnyal.
Gulyás hozzátette: a kormány benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek. Ennek legfőbb elemeiként a családi adókedvezmények duplázását, a munkáshitel elindítását és a kkv-kat segítő Demján Sándor-tervet emelte ki. Rámutatott: a jövő évi költségvetés is garantálja a 13. havi nyugdíj kifizetését.
A kormány a radikális béremelések pártján áll
– húzta alá Gulyás, hozzátéve: közel van a megállapodás a munkaadók és a munkavállalók között a hároméves bérmegállapodásról, egyben egy jelentős minimálbér-emelésről is. Ezt akkor is végigviszik, ha ehhez a költségvetéshez is hozzá kellene nyúlni – támogatólag. A cél az, hogy néhány éven belül bruttó egymillió forintos átlagbér és 400 ezer forintos minimálbér legyen Magyarországon.
A lakhatási válság enyhítésére lakhatási támogatást vezet be a kormány. Eddig 450 ezer forintot adhatott a munkáltató a munkavállalónak kedvezményesen évente. Ezen nem változtatnak, de bevezetnek egy újat: a 35 év alatti munkavállalóknak havi maximum 150 ezer forintot utalhat a munkáltató lakbérre vagy hiteltörlesztésre, ez kedvezményes adózású juttatás lesz.
A kormány folytatja a pedagógusbér-emelést is. Az idei után a következő évben is nagy lépést tesznek. A vízügyi ágazatnál is jelentős, 30 százalékos béremelés jöhet.
A miniszter úgy összegzett, hogy mindazoknak a célkitűzéseknek, amelyeket az elmúlt évtizedben megismerhettünk, az anyagi fedezete is biztosított a költségvetésben. A nemzeti konzultációtól azt várják, hogy igazolja vissza a kormányzati célkitűzéseket.
Gulyás Gergely újságírói kérdésre reagálva elmondta: nehéz a Magyar Péterről kiszivárgott hangfelvételeket sajtótájékoztató keretei között minősíteni, de az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Tisza Párt és Magyar Péter megveti, lenézi a saját választóit, ami eddig idegen volt a magyar politikától. A miniszter szerint a Tisza Pártnál az a gyakorlat, hogy a családban, munkában, kocsiban, kávéházban is felveszik egymást, akit pedig felvesznek, az is felveszi azt, aki felveszi őket. Ezt abszurd működési gyakorlatnak tartja Gulyás Gergely.
Gulyás Gergely Magyar Péterről úgy fogalmazott, volt, amiben egyetértettek korábban, volt, amiben nem, de abban, hogy bolond, abban teljes volt köztük az egyetértés.
Később kérdésre Vogel Evelinnel (Magyar Péter volt élettársával, aki a legtöbb hangfelvételen is szerepel) kapcsolatban elmondta: semmiféle megbízást nem kapott a Fidesztől vagy a Fideszhez köthető vállalkozásoktól.
Ezekben a témákban faggatta az Index a Kormányinfón Gulyás Gergely minisztert. Lázár János hétfőn az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában úgy fogalmazott, hogy Varga miniszter úrtól minden forrást megkap, de hogy az új pénzügyminisztertől is megkapja-e majd, azt nem tudja. Eszerint megszületett a döntés arról, hogy Varga Mihályt jelölik a jegybank élére? – kérdeztük Gulyás Gergelytől. Gulyás Gergely ez ügyben maradna a miniszterelnök kötcsei gondolatainál, ha ennél konkrétabb lesz, arról is Orbán Viktor szólal meg.
Az újságírók lehallgatása belefér-e a demokrácia kereteibe?
– hangzott lapunk kérdése. Ezt a feltevést Gulyás Gergely elutasította, mert szerinte politikai csatározásokban ilyen eszközöket nem lehet alkalmazni.
Az orosz–ukrán háború kapcsán felmerült nagy tervekről nem nyilatkozott részleteiben a miniszter. Az Index kérdésére Gulyás Gergely annyit azért elmondott, hogy ezen a téren együtt mozognak az amerikaiakkal. Dolgoznak azon is, hogy a jövőben még vonzóbb befektetési környezet várja Magyarországon az amerikai vállalatokat.
A magyar kormány szeretné, ha a Biden-kormányzat alatt felmondott, a kettős adóztatás megszüntetéséről szóló egyezmény ismét hatályba lépne. A miniszter ugyanakkor elismerte, hogy az esetleges protekcionista amerikai gazdaságpolitika negatívan hathat az európai és a magyar gazdaságra, és a tervezett védővámok bevezetése hátrányos lenne Magyarország számára.
Az Index azt is megkérdezte, hogy ott lesz-e vagy kapott-e meghívót Orbán Viktor Donald Trump január 20-i beiktatására. Gulyás Gergely erre mindössze annyit mondott, egyelőre nincs szó erről.
Egy ötödik generációs zsarolóvírussal támadhatta meg egy nemzetközi hackercsoport a magyar Védelmi Beszerzési Ügynökség szervereit.
Gulyás Gergely leszögezte, Magyarország nem fizet zsarolóknak, de az eddigi felmérések alapján, ami csak egy gyorsjelentés, olyan érzékenységű katonai adat nem került ki, mert ilyenek nincsenek az ügynökségnél. Ennek ellenére titkosított adatokat kezel az ügynökség, a felmérés még zajlik.
Lesz-e népszavazás a december 24-i szünnapról? A Nemzeti Választási Bizottság szerda délutáni ülésén úgy döntött, hogy hitelesíti azt a népszavazási kérdést, amely munkaszüneti nappá tenné december 24-ét.
Gulyás Gergely meglepődött, hogy ki lehet írni erről népszavazást, megvárják, hogy a Kúrián változik-e a döntés. A kormány kettővel bővítette a munkaszüneti napok számát korábban, de azt is látni kell, hogy minden munkaszüneti nap csökkenti a gazdasági teljesítményt.
(Borítókép: Gulyás Gergely 2024. november 14-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)