Index Vakbarát Hírportál

Sokkoló adat látott napvilágot, de a „kék angyalok” bármikor hívhatók

2024. november 14., csütörtök 20:25

Magyarországon évente nagyjából 8 ezer gyermek a 36. hét előtt, koraszülöttként jön világra, a 2500 gramm alatti újszülöttek pedig speciális szállítást igényelnek. A Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat itthon minden évben háromezer ilyen baba életét menti meg. Fennállásuk óta, a 35 év során összesen 94 ezer mentést végeztek Budapesten és 150 kilométeres vonzáskörzetében. A közelgő koraszülöttek világnapjával összefüggésben egy sajtótájékoztatón beszéltek az idő előtt született babák speciális mentésről.

Minden tizenkettedik baba koraszülött vagy alacsony súlyú, ezért azonnali intenzív ellátásra szorul. 1975 óta tíz Perinatális Intenzív Centrumot (PIC) hoztak létre Magyarországon, amivel harmadára csökkent az újszülöttkori halálozás, és javultak a koraszülöttek túlélési eredményei, sőt életminőségük és életkilátásaik is. A gépi lélegeztetést igénylő szállított koraszülöttek halálozása kétszerese volt a korszerű centrumokhoz képest.

Egy ezer grammos gyermek tüdeje akkora, mint egy fürjtojás, speciális gépre van szükség lélegeztetéséhez

– fogalmazott Lantos Lajos mentőorvos, aki szerint sok esetben már a szállítás közben szívkatéterezésre, ultrahangra és további vizsgálatokra van szükség a koraszülöttek állapotának stabilizálásához, ellátásukra szakképesítéssel rendelkező nővérek és orvos jelenlétében.

Jobbak az életkilátások

„Egy 600-1000 grammos baba teljesen más ellátást igényel, mint egy időre 2,5–3 ezer grammos súllyal született gyermek. Ha szakmailag indokolt, van hogy rendkívül lassan, óránkénti 15 kilométeres sebességgel szükséges szállítani őket. Az újszülöttek az első 24-48 órában alkalmazkodnak a környezethez, és az ellátás bármely hiányossága maradandó károsodáshoz, például látás- és halláskárosodáshoz, mozgásszervi fejletlenséghez vezethet, ezek hosszú távú társadalmi és anyagi terheket jelentenek” – erről már Somogyvári Zsolt, a kezdeményezést létrehozó újszülöttgyógyász beszélt, aki már a nyolcvanas évektől kereste a megoldást a koraszülött gyermekek speciális mentésére, szállítására. 

Egy osztrák üzletember, Peter Cerny támogatásával 1989-ben hozták létre a koraszülöttmentő alapítványt. Speciális mentőautóikkal a legkritikusabb eseteket is kezelni tudják, legyen szó újraélesztésről, gépi lélegeztetésről vagy sürgős szállításról. Ma már 51 klinikával állnak kapcsolatban főként Budapesten, aminek 150 kiloméres vonzáskörzetében is át tudják venni a idejekorán született gyermekek szállítását – ismertette az alapító újszülöttgyógyász. Volt, hogy Mezőkövesden vették át a Debrecenből érkező szívbeteg koraszülött szállítását. Évente átlagosan 50 ezer kilométert tesznek meg mentőautóikkal, ami hatalmas üzem- és kenőanyagköltségekkel jár – említette Somogyvári Zsolt. Elmondta, támogatóik nélkül nem tudnák áldozatos munkájukat végezni, a Shell a kezedet óka a tankolásban, a munkaruhák és egyéb eszközök beszerzésében segíti az alapítványt, költségeik harmadát állami támogatásból fedezik.

Éjjel-nappal riaszthatók

Az újszülöttgyógyász elmondta, sokszor utcai vagy otthonszüléshez hívják őket, uniformisuknak ehhez és még az intenzíves körülményekhez is igazodni kell. A kórházak mellett az Országos Mentőszolgálattal is kapcsolatban vannak, éjjel nappal riaszthatók, 6 orvosból, 11 nővérből, 9 mentősofőrből és 4 diszpécserből áll csapatuk, akik éjszaka is 6 percen belül indulni tudnak – sorolta. Kezdetben három orvos látta el a feladatokat, még ő is szerzett jogosítványt mentőautó vezetésére.

Évente átlagosan háromezer koraszülöttnek biztosítanak gyors és szakszerű ellátást.

„Speciális mentőautóinkkal a legkritikusabb eseteket is kezelni tudjuk, legyen szó újraélesztésről, gépi lélegeztetésről vagy sürgős szállításról” – ismertette mentőorvosuk. Az elmúlt évtizedek során 94 ezer koraszülött és beteg újszülött életét segítették megmenteni.

„Az orvostudomány és a technológia fejlődésével ma már 400 gramm súlyú gyermek is sikeresen életben tartható, a 24. héttől még alacsony születési súllyal is jobbak az életkilátásaik, mint 40 éve” – mondta Lantos Lajos, a koraszülöttmentő orvosa. Az ilyen események aránya ugyan nem lett gyakoribb, de frontok idején és főleg éjszaka több riasztás érkezik hozzájuk. Az esetek egyharmada véletlenszerű. Somogyvári Zsolt lapunknak megemlítette, hogy vannak, akik velük kezdték életüket, és úgy váltak szülővé, hogy rohamkocsijukkal segítettek koraszülött gyermekükön.

Az aggódás nem szűnik meg

„Azok a szülők, akiknek reménysugarat hoztak a nehéz pillanatban, uniformisuk miatt kék angyalokként emlegetik őket” – fogalmazott az alapítvány önkéntese, Gyöngy-Murányi Zsuzsanna, akinek gyermekét 2012-ben szintén a koraszülött-rohamkocsi szállította kórházba. „Már akkor támogatást jelentett figyelmes gesztusuk, hogy Benedekről polaroidképet kaptam tőlük, így míg lábadoztam, addig is láthattam, amikor egy másik kórház intenzív osztályára szállították” – tette hozzá. A 35. hétre 2400 gramm súllyal világra jött kisfiú ugyan nem számított koraszülöttnek, de hasonlóan speciális szállítást igényelt, mivel súlyos fejlődési rendellenessége miatt azonnali műtétre szorult, amit csak másik klinikán tudtak elvégezni.

Az alapítvány az intenzíves ellátásra szoruló 60 centiméter alatti gyermekek átszállításában is közreműködik. „Benedek már 12 éves, kiegyensúlyozott és boldog, osztálytársaihoz hasonlóan ő is imád focizni” – mondta az Indexnek édesanyja, aki azt is elárulta, szinte beleégett emlékezetébe az a nap, amikor még csak reménykedett ebben a jövőben, és azóta is mindennap aggódik kisfiáért. „Aki megéli, hogy a gyermeke életéért a kórházi ágy felett imádkozik, annak a szülőnek ez mindig ott lesz a mindennapjaiban” – fogalmazott.

Rovatok