A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádirata alapján elítélték azt a két tolvajt, akik egy társasházba jutottak be zártöréssel. Az ügy másodfokon folytatódik, a Fővárosi Főügyészség szerint a bűnösség megállapítása törvényes és a büntetések enyhítése sem indokolt.
A vádirat és az első fokon megállapított tényállás lényege szerint a vádlottak – egy 55 és egy 58 éves férfi – 2023. június 21-én éjjel egy IX. kerületi társasházhoz mentek azért, hogy onnan értékeket tulajdonítsanak el, kezdi közleményét a Fővárosi Főügyészség. A két férfi először kitartóan rángatta a társasház bejárati ajtaját, azonban a zár nem nyílt ki. A vádlottak ezután kis időre távoztak, majd nem sokkal később egy szerszámmal tértek vissza a helyszínre, amivel végül feltörték a zárat.
Az épületbe bejutva a két férfi a folyosókat járta, és ennek során több lakásba is megpróbáltak bejutni úgy, hogy a bejárati ajtók kilincseire rányitottak. Ennek során az egyik lakásból – amelynek ajtaja csukva volt, azonban nem volt kulcsra zárva – okosórát, mobiltelefont és készpénzt loptak, összesen 90 000 forint értékben. Ezután egy másik lakás bejárati ajtaját erővel próbálták meg benyomni, amit az otthon lévő lakó meghallott, ezért hívta a rendőröket, akik a betörőket még az épületben elfogták.
Az 55 éves férfi korábban a IV. kerületben is besurrant két lakásba.
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádirata alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2 férfit mint többszörös visszaesőket lopás bűntettében, valamint lopás vétségének kísérletében – az 55 évest további 2 bűncselekményben – mondta ki bűnösnek. A bíróság az 55 évest 3 év, az 58 évest 2 év 5 hónap fegyházbüntetésre ítélte és megállapította azt is, hogy nem bocsáthatók feltételes szabadságra.
Az ítélet nem jogerős, ellene a vádlottak és védőik fellebbeztek. A másodfokú ügyészségként eljáró Fővárosi Főügyészség a védelmi fellebbezéseket nem tartja alaposnak, sem felmentésre, sem enyhítésre nem lát alapot. Az eljárás a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.