Index Vakbarát Hírportál

Magyar Péter reagált a kiszivárgott hangfelvételekre

2024. november 18., hétfő 09:50 | aznap frissítve

A november 10-ei rendkívüli sajtótájékoztatója után Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfő délelőttre újabb sajtótájékoztatót jelentett be, ahol elmondása szerint reagál a kiszivárgott hangfelvételekre, elmondja, hogy mi az A Magyarok Hangja program, állásjelentést tesz a Jövő Vezetői program állásáról, és ismerteti az újabb országjárása, valamint a gyermekvédelmi intézmények látogatásának időpontjait.

Hétfőn reggel 9:30-ra újabb sajtótájékoztatót jelentett be Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. Ezúttal a YouTube-csatornájára hívta az embereket, hogy meghallgassák, amint reagál a kiszivárgott hangfelvételekre, helyzetjelentést tesz a párt jelenlegi programjairól, és bejelenti az újabb országjárásának részleteit.

Mint előzőleg megírtuk:

Magyar Péter a hétfői sajtótájékoztató elején a „Tónika Show újabb felvonásáról” elmondta, a ma megjelent újabb felvétel is szerkesztett, három időpontból vannak összevágva az ezen elhangzott mondatok. Elmondása szerint van olyan mondat, amely nem hangzott el. Radnai Márk biztosított, hogy ezeket a mondatokat ő biztosan nem mondta, de „nem ülünk rá a rogáni műsortervre, mi Magyarország valós problémáiról fogunk beszélni” – kezdte Magyar.

„Nyilván felvet kérdéseket, hogy a sajtó miért hoz le olyan anyagokat forrásellenőrzés nélkül, amelyeket titkosszolgálati eszközökkel, törvénytelenül szereztek. Ráadásul én nem szoktam így beszélni” – fogalmazott a Tisza Párt elnöke, aki azt mondta, valóban építenek egy saját médiaformátumot. „Egy hosszú közleményt küldtünk ki a sajtó képviselőinek a magyar gazdaság problémáiról, és hogy mit tervezünk tenni ez ellen. Önök közül egyik médium sem hozta le ezeket az információkat. Minden pénteken reagálunk a miniszterelnök úr »szeánszára« a Kossuth rádióban, de azt sem hozza le senki” – véli a pártelnök. „Nem fogunk bedőlni a Fidesz bulvárpolitizálásának” – tette hozzá.

Szerinte csak jövőre tervezték kihozni a hangfelvételeket, de „pániküzemmódba kapcsoltak”, ezért kerültek nyilvánosság elé most ezek a hangfelvételek. Elmondása szerint egy vacsorán Rogán Antal kifejtette neki, hogy miért kellett megvenni a Vodafone részvényeit:

hogy több mint 2 millió emberrel direktben kommunikálhassanak. Ezt azóta sem cáfolta Rogán Antal, és most sem teszi – mondta Magyar.

„Vasárnap elmondtam, hogy mi bizonyítja, hogy ezek a manipulált felvételek kinek az érdekében állnak” – mondta, hozzátéve, hogy „háromból három állításom már másnap igaznak bizonyult”.

Magyarországon egy párt irodáját „technikázták be”, a felvételek elkészültek, és ahogy látjuk, ki is kerülnek – sorolta Magyar, aki szerint egy „normális demokráciában” már másnap belebukott volna egy ilyen ügybe a kormány.

Egy szóval nem cáfolták eddig, hogy Kubatov Gábor fizetett és Vertán György lakásában lakik az az illető, aki a felvételeket készítette

– fogalmazott. Szerinte „szóról szóra” ugyanazokat a bejegyzéseket teszik ki a Fidesz propagandistái, „ez nem lehet véletlen, ezeket a Karmelitában írták”. Ezután megkérte a sajtó munkatársait, hogy forrásvizsgálat és eredetiségvizsgálat nélkül ne hozzák le a hangfelvételeket, ahogy azt „Rogán Antal elvárja”.

Lehallgató kémtoll

Ezután bemutatott egy eszközt, amelyet az irodában találtak, egy „lehallgató kémtollat”, ami kilenc napig képes felvételeket készíteni, és amit állítólag egy internetcsatornában talált a párt egyik IT-se. Szerinte a világon bárhonnan lehet irányítani és hallgatni, memóriakártya nem volt benne, tehát wifin keresztül hallgatták, de még nem tudták kideríteni, hogy ki és honnan hallgatta. Szerinte ez nem az állami titkosszolgálat eszköze, hiszen ettől ők „profibbak”. Mint kiderült, át fogják kutatni Magyar Péter házát és kocsiját is. A pártelnök szerint Vogel Evelin viszont profi eszközzel vette fel a beszélgetéseiket, hiszen ez „hallatszik a minőségen”.

Magyar Péter beszélt a Magyarok Hangja programról is, amelynek köszönhetően szerinte a magyarok „végre tényleg elmondhatják majd a véleményüket”, nem úgy, mint a nemzeti konzultációkban, amelyeknek az összesítéséről, adatellenőrzéséről semmit sem tudunk. „Ez csak adatgyűjtési eszköz”, ami után büszkélkednek az eredménnyel, de értelme nincs sok – fejtette ki Magyar Péter. A Magyarok Hangja viszont valódi „állításokat és alternatívákat” biztosít, jelenleg öt fontos témában, de lesz még később a gyermekvédelemről, a közlekedésről és az egészségügyről is öt-öt kérdés és állítás. Ezután társadalmi szerződést szeretnének csinálni, ami a Tisza Párton és a „leendő Tisza-kormányon is számonkérhető lesz”.

Azt is elmondta, hogy ezekben a kérdésekben nem lesz egyszerű dönteni, hiszen „ezek komoly és súlyos témák lesznek”, „elgondolkodtató és néha nehéz” állításokat próbáltak megfogalmazni az embereknek, hogy legyen valódi programjuk, nem úgy, mint a Fidesznek 2010 óta.

Mi nem azt szeretnénk 2026-ban, hogy szavazzanak valami ellen, hanem azt, hogy tudjanak valamire szavazni

– fogalmazott, hozzátéve, „nekünk ez azért fontos, hogy lássunk egy prioritáslistát”. Az a legfontosabb, hogy lássák, hogy a legkisebb faluban vagy akár a külföldön élő magyarok mit tartanak a legfontosabbnak Magyarországon – vélekedett.

Nem jöttek be a kormány számításai

A gazdaság állapotáról a Tisza Párt elnöke elmondta, hogy az utóbbi hetekben kommunikációs stratégiát váltott a miniszterelnök: elkezdte kommunikálni, hogy „ugyan most rossz, de jövőre fantasztikus évünk lesz”. Ám Magyar Péter szerint azt nem szabad elfelejteni, hogy „2023 őszén a kormányfő pontosan ugyanígy beszélt”, és ezután ismerjük a mostani adatokat. A magyar gazdaság csökkent a legnagyobb mértékben 2024 harmadik negyedévében, recesszióban vagyunk – jelentette ki. Szerinte Orbán Viktornak és Nagy Mártonnak „egyetlenegy gazdasági számadata nem jött be 2024-ben”. Hozzátette: „»földbe döngölte az inflációt a kormány« – mondják ők, miközben a gazdaság és a fogyasztás folyamatosan csökkenő pályán van”.

Az Orbán-kormány képtelen kezelni a gazdasági válságot, amit ők okoztak

– mondta Magyar, aki elmondta, hogy Lengyelországban járt, ami „mögülünk indult” 2004-ben, a minimálbér most ott másfélszerese a magyarnak, az „élelmiszerárak körülbelül húsz százalékkal alacsonyabbak”. Olcsóbb a bagett, olcsóbb a cukor vagy a zöldség-gyümölcsök, aminek az áfája 5 százalék, nálunk pedig 27 – sorolta a Tisza Párt elnöke, aki szerint Magyarországon nem csupán az áfa és infláció miatt magasak ennyire az árak, hanem a „11 különféle adó miatt, aminek a nagy részét az Orbán-kormány vezette be”. Ugyanígy az üzemanyagárakkal is „nyerészkedik a kormány” – tette hozzá. Szerinte ez csak az egyik része, hogy milyen válságba sodorja ez a lakosságot, a boltok szerint minden hónap 20-a után „drasztikusan csökken” a boltok forgalma, ez pedig a magyar élelmiszeripart „is agyonüti”. Ahelyett, hogy ezen segített volna a kormány, „még nagyobbat ütött rajtuk”, hogy ne tudjanak kikászálódni a csökkenő spirálból – vélekedik a pártelnök.

Nem igaz, hogy minden tervét támogatjuk Brüsszelnek, mi a fiatal gazdákat akarjuk támogatni, akik valóban a földeken élnek és dolgoznak

– mondta Magyar Péter.

13. havi nyugdíj és szja-mentesség

A nyugdíjasokról elmondta, hogy 2010 után drasztikusan romlott a megélhetésük, jelenleg 24,6 százalékuk él a létminimum alatt a KSH adatai szerint.

A 13. havi nyugdíjat nyilván minden kormány meg fogja tartani, innen üzenem Józsi bácsinak Bonyhádra: meg fogjuk tartani a 13. havi nyugdíjat. Sőt, a háromgyerekes édesanyáknak és az egyedülálló szülőknek életfogytig tartó szja-mentességet fogunk bevezetni

– fejtette ki. Elmondta, hogy rengeteg időssel találkozott, akiknek választaniuk kell a gyógyszereik és a bevásárlás között, 900 ezer nyugdíjas él a megélhetési küszöb környékén. „Hiába nő Mészáros vagy Tiborcz vagyona évről évre százmilliárddal, az nem segít a nyugdíjasokon” – vetette közbe. A pártelnök szerint már „dél-amerikai szinten van Magyarország”, de lehet, hogy azt is meghaladta.

Ezután elmondta, hogy Várkonyi Andrea 50. születésnapját egy bordeaux-i kastélyban 3 milliárdból ünnepelte. „Ezt nem láttam egyik sajtóorgánumban sem” – tette hozzá.

„Vannak olyan honfitársaink, akik 27 ezer forintból élnek havonta. Mi vállaljuk azt, hogy nem lesz olyan honfitársunk, aki a létminimum alatt kapna nyugdíjat” – tette meg a fogadalmat Magyar. Szerinte a Fidesz is hasonlókat fog ígérni a választások közeledtével, viszont ők ezt már évek óta ígérgetik, mégsem történt semmi. „Szégyen, hogy ezt az ország eltűri” – jelentette ki. Magyar Péter a sajtótájékoztatón egy olyan idősgondozási rendszert ígért, „ahol mindenkinek van hely, mi ezért fogunk dolgozni”.

„Amikor átvesszük a kormányzást”

A Jövő Hazaszeretői pályázatról azt mondta, hogy 2026-ban tízezer szakemberre lesz szükségük, „amikor átvesszük a kormányzást”, és már több ezren ki is töltötték a pályázatokat. „Csaknem 8 ezren már megkezdték a pályázat kitöltését” – mondta a pártelnök, majd kifejtette, hogy ezután jön majd a többkörös rosta, ahol kiválasztják azokat az embereket, akikkel dolgozni fognak a jövőben. Jövő májusra ígérte, hogy lezárulhat a jelöltek kiválasztása.

A Tisza Párt elnöke mindenkit biztosított, hogy diszkréten kezelik az adatokat, így ha valaki „olyan helyen” dolgozna, amely ezt nem nézi jó szemmel, annak sem kell aggódnia, sehová nem fognak kiszivárogni a jelentkezések.

Ismét indul az országjárás

Magyar Péter ezek után elmondta, hogy újra országjárásra indul. Szerdán Miskolcra mennek különböző gyermekotthonokba, és felmérik az intézmények állapotát. Ezután ezt folytatják az egész országban, és mindenhova elmennek, ahová csak tudnak. „Mi nem úgy tartunk országjárást, mint az állampárt, mi előre megmondjuk, hogy hova megyünk” – tette hozzá.

Elismételte, hogy bárkit szívesen látnak, ám a rendezvények zárt helyen lesznek mindenhol, ahol ez lehetséges. Elmondása szerint azonban a „fideszes önkormányzatok és polgármesterek mindenkit letiltanak arról, hogy ha jót akarnak, akkor ne engedjék be a Tisza Párt rendezvényét”. Hozzátette, hogy ezeken a helyeken a Fidesz rendszeresen tart rendezvényeket, viszont a Tiszát nem akarják beengedni – itt Kisvárda polgármesterével példálózott. Elmondta, hogy fel fogja hívni egyesével ezeket a városvezetőket, és megkérdezi tőlük, hogy miért akarják ellehetetleníteni a Tisza Párt rendezvényeit. Ezután felszólította a fideszes városvezetőket, hogy „ne akadályozzák az embereket alkotmányos joguk gyakorlásában”.

A gyermekvédelmi intézmények és szociális intézmények, nyugdíjasotthonok látogatásáról be fog számolni – ígérte a pártelnök –, és megpróbálja majd bevinni a független sajtót is, hogy felvételek készülhessenek a felmerült problémákról. A Tisza Párt gyermekvédelmi szakemberekkel dolgozik, mondta, majd kifejtette, hogy a kegyelmi ügy után a kormány soha nem kért bocsánatot, ám a helyzetet sem oldotta meg. „Jelenleg még több gyermek jut még kevesebb szakemberre, ez pedig még több hibára ad lehetőséget” – fejtette ki.

Mennyből az angyal

A Mennyből az angyal adventi jótékonysági kedvezményezésről is beszélt Magyar Péter, aki elmondta – miközben a MikulásGyár sajnálatos bezárásáról is megemlékezett –, hogy vacsorákat, programokat, adományozási esteket tartanak majd, hogy „az út szélén hagyott emberek” és a szegények otthonába is némi remény és boldogság költözzön.

Mindent kormányzati támogatás nélkül, önkéntesekkel és a Tisza-szigetekkel együtt valósítanak meg. A céljuk mindössze annyi, hogy mosolyt csaljanak a magukra hagyott emberek arcára – mondta.

Ezután a Ludas Matyi Alapról is ejtett pár szót, októberben 3000 ajánlásból hozzák majd nyilvánosságra, hogy melyik alapítvány kapja a 4,6 milliós segítséget, amelyet Magyar és a Tisza Párt EP-képviselői ajánlottak fel. De nem „csak ezt a pénzt”, hanem sokkal több mindent tudnak kiosztani, ugyanis rengeteg felajánlást kaptak. Elmondta azt is, hogy az állatvédelemmel kiemelten fognak foglalkozni a jövő év elejétől.

Varga Judit nem írt alá

Újságírói kérdésre a pártelnök elmondta, hogy az országjáráson politikai nagygyűlések és a szociális intézmények látogatása párhuzamosan zajlik majd. Ez nem csak Tisza-sziget-találkozó lesz. Miskolcon 1500 fős sportcsarnokot akartak kibérelni, csak a „fideszes polgármester ezt megakadályozta”. Így egy 350 fős helyen tudnak majd találkozni a szimpatizánsokkal. Elmondta, hogy számít a provokátorokra, a propagandasajtóra és a megafonos „szakértőkre”, de ettől még nyilvánosak lesznek az események. „Ha pedig kint leszünk, akkor több forró teát fogunk inni” – fogalmazott.

A kémtollal kapcsolatban elmondta, hogy egyelőre vizsgálják a dolgokat, hogy honnan és ki csatlakozott rá wifin keresztül, külföldi szakértőkkel együttműködve próbálják majd ezt kideríteni. Elmondta, hogy Varga Judit regnálása idején volt a Pegasus-botrány, „amihez neki vajmi kevés köze volt”, ugyanis amikor Varga asztalára kerültek ilyen iratok, akkor ő ezeket nem írta alá. Ezután elvették tőle ezt a jogkört, és Völner Pálnak adták, aki „örömmel és kérdések nélkül” aláírta a lehallgatásokat. Tehát eddig is hallgattak le politikusokat és újságírókat, de „nem ebbe fog belebukni a magyar kormány, hanem abba, hogy propagandára költik a pénzt az emberek helyett” – fogalmazott. Ezután felhívta a Völner–Schadl-ügyben részt vevő ügyészek figyelmét, hogy ezek „súlyos bűncselekmények nagyon hosszú elévülési idővel”.

További kérdésekre a pártvezető kifejtette, hogy nem tudja előre, meddig tart az országjárás, ő folyamatosnak tervezi. Véleménye szerint erre nagy igény van, mert „sok embert alternatív valóságban tartanak”, ezért azt tervezik, hogy eljutnak minden településre. Nyilván lesznek szünetek, de igyekszünk mindenhol ott lenni személyesen – mondta.

Sajnos nekünk csak a közösségi média van, ezért nem marad más, mint a személyes jelenlét

– jelentette ki.

Volt korlátozás, hogy ki nyilatkozhat

Az egyik hangfelvételre vonatkozó kérdésre – amelyben „agyhalottnak” nevezte az EP-képviselőit – azt mondta, hogy ezekkel azért nem akar foglalkozni, mert sok mondatot ő nem mondott vagy nem úgy mondott. Megígérte, hogy napokon belül bemutatják, hogy hogyan manipulálja a kormány a hangfelvételeket, az embereknek pedig azt üzente, hogy ne asszisztáljanak a „Tónika Show-hoz”.

Azt viszont tisztázta, hogy nem képviselőről, hanem jelöltről volt szó, illetve hogy tényleg volt korlátozva, hogy ki nyilatkozhat egy ideig és ki nem. Kiemelte, hogy ezek „bűncselekménnyel megszerzett, összevágott és manipulált felvételek”, amelyeknek nincs politikai relevanciájuk. Véleménye szerint a Tisza Pártban nem hallgatnak le mindenkit, Vogel Evelin a titkosszolgálatokkal hallgatta le őket. Ő pedig egy bűncselekményt vett fel Varga Judittal, amivel ez nem összehasonlítható.

Várhelyi Olivérről elmondta, hogy a DK küzd azért, hogy 3 százalék fölé kerüljön, ezért „ócska manipulációhoz folyamodik”,  pont, mint a kormánymédia. Szerinte semmilyen szavazás nem volt a Néppártban Várhelyiről, jól ismeri személyesen, „de ettől függetlenül nem volt szavazás, és valószínűleg nem is lesz.” Egy alkudozás megy Várhelyi hatásköréről, de „erről a Tisza Pártot nem kérdezték meg és nem is fogják” – mondta.

Az ATV kérdésére válaszolva Magyar Péter kifejtette, hogy a Tisza-szigetek száma folyamatosan változik, több mint ezer van már belőle, mindegyik 10–25 taggal. Pontos számot nem tud, azt viszont tudja, hogy „ekkora politikai közösség nincs még egy Magyarországon”. Ez egy civil szerveződés, ők nem a párt tagjai, de teljesen önállóan működnek. Ha gyűjtést szerveznek, vagy felkérdezik az önkormányzatokat – mint például Tatabányán –, akkor azt teszik. Rengeteg közösségi programot szerveznek. Budapesten csak 110 Tisza-sziget van – tájékoztatott. A párt alapszervezeteit 106 körzetben hozzák létre, és így fognak majd bővülni emberről emberre.

Nincs ezzel baj, a Fidesz is így csinálta

Újabb kérdésre elmondta, hogy a kampányban volt csak „nyilatkozatstop” a Tiszában, azóta már teljesen más a dolog. „Ugyanúgy, ahogy Deutsch Tamáson kívül sem adott semmilyen nyilatkozatot a Fidesztől” – példálózott. Azóta viszont már több képviselője is folyamatosan nyilatkozik.

A magyar büntetőjog akár illegálisan felvett hangfelvételeket is elfogad bizonyítékként, ha bűncselekményről van szó. Viszont ha arról beszélünk, hogy Németh Sándor és Rogán Antal mivel bizniszelnek, az nem éppen ugyanaz a kategória.

Ha valaki bűncselekményt követett el, az ellen eljárást kell indítani, akár Magyar Péter, akár Orbán Viktor. Csak mi nem akarunk titkos információkat és felvételeket nyilvánosságra hozni, mert volt gyerekszobánk. Rogán Antalnak ezek szerint nem volt

– mondta újfent a hangfelvételre.

A HVG újságírója ismét a hétfő reggeli hangfelvételről azt mondta, hogy sokkal durvábbra számított. Magyar úgy reagált, hogy bárki lehozhat bármit, tudja, hogy „clickbait van”, viszont sajtóetikailag meg kellene kérdezni az érintetteket is. „Őszintén beszélünk, nem kell ehhez lehallgatni minket, de ettől függetlenül van véleményem” – mondta. 

Az EuroNews kérdése az volt, hogy bízik-e bármely sajtóorgánumban Magyar Péter, de szerinte ez egyáltalán nem releváns. Szerinte ha valaki lehallgatná Orbánt vagy Rogánt, „ennél sokkal cifrább dolgokat is hallanának”. De ők nem hoznak nyilvánosságra ilyesmiket. Még azt is hozzátette, hogy a „nyugdíjaskommandó” kifejezés is Rogán Antaltól származik.

Véleménye szerint a saját közösségi médiájuk építése a jövő, ezért ebbe fektetnek hatalmas energiákat. „Ezt lehet szeretni vagy nem szeretni, így vagyunk” – összegezte.

„Lassan eladom a részvényeimet”

Magyar Péter elmondta, hogy a részvényein folyamatosan bukik, lassan inkább el is adja őket – amiben vannak NER-es cégek részvényei is –, de ha bennfentes kereskedéssel élne, „akkor nagyon béna lennék benne”.

Hogyan lehet megbízható embereket rekrutálni? – kérdezte az EuroNews munkatársa. „Nehéz feladat – kezdte Magyar – hiszen nincs titkosszolgálatuk, hosszabb idő lesz, de meg fogják oldani.” Ez egy gátfutásba oltott maraton, nem pedig sprint – mondta a pártelnök, és szerinte a túl sok gyűlöletkeltés és propaganda már elég volt az embereknek. Hozzátette, hogy

nem azért rossz a Fidesz, mert lenézik a választóikat, hanem mert csődbe viszik az országot és ellopják az emberek pénzét.

A kémtollról elmondta, hogy attól függően, hogy mit találnak, úgy fognak lépni az ügyében. Egy tanulsága van ennek az egésznek: „még a mellékhelyiségben is csak olyasmiről lehet beszélni, amit itt önöknek is elmondanék”. De ők inkább az ország állapotáról beszélnének.

Ettől függetlenül a HVG ismét rákérdezett a tollra, Magyar pedig elmondta, hogy videó és jegyzőkönyv van a toll megtalálásáról, ami neki egy amatőr eszköznek tűnik, de azért hívnak külföldi szakembereket, hogy megtalálják a profi technikákat. És ha azok meglesznek, akkor nyilván ki fogják hívni a hatóságokat.

„A Signal még nem látott ilyet”

A Telex újságírója arra kérdezett rá, hogy a Pegasus-ügy volt-e az egyetlen alkalom, amikor Magyar bevizsgáltatta a telefonját, viszont erre nem válaszolt a pártelnök. Valamint arról is érdeklődött, hogy Magyar Signal-fiókját egy hónapja feltörték, azóta mi a fejlemény. Magyar szerint a nemzetközi support sem tud mit kezdeni a fiókkal, majd felajánlotta, hogy a sajtótájékoztató után szívesen megmutatja, „hogyan néz ki egy feltört Signal-fiók”. A Signal még nem látott ilyet – állítja a pártelnök.

Ugyanezt válaszolta a kémtollról is, hogy a tájékoztató után „idejöhet, és szétszedheti”, de memóriakártya nem volt benne.

Magyar megerősítette, amit múlthéten is elmondott, hogy pontosan tudták előre, mivel készül a Fidesz a hangfelvételekkel, „eddig minden bejött, de nyilván lesznek még”. Ezután két kérdésre sem válaszolt a pártelnök, mert szerinte nem kapcsolódott a sajtótájékoztató témáinak egyikéhez sem. 

Ezután kifejtette, hogy Vogel Evelint mindenképpen kizárták volna a pártból, viszont ez nem megy egyik napról a másikra. A feljelentéssel viszont addig várt, ameddig csak tudott, de amikor már elkerülhetetlenné vált, akkor ezt meglépte.

Végül a gyermekvédelem problémáiról elmondta, hogy a legnagyobb probléma egyértelműen a forráshiány, a másik pedig szakemberhiány. Ezeket a problémákat „a Fidesz már rég orvosolhatta volna, de nem tették”. Elmondta, hogy a gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekek nagy része szerhasználó lesz, és ez a jövőjüket veszi el tőlük, az, hogy nincsenek lehetőségeik, nincsenek gondozók és nevelők, akik foglalkozni tudnának velük, és akik vannak is, azok is „iszonyatosan alul vannak fizetve”.

Az eredeti adás itt hallgatható vissza:

Rovatok