A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden közölte, hogy kristály árusítása miatt őrizetbe vettek egy férfit a józsefvárosi rendőrök.
Új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága egy 33 éves férfival szemben – írja a police.hu.
A magyar állampolgárságú I. Khaledet november 14-én délután a Blaha Lujza téren fogták el, mert a nyomozás adatai szerint kristály néven ismert illegális tudatmódosító szert árult a környéken, így a Népszínház és a Bacsó Béla utcán is.
Mivel a közelben több óvoda és iskola is található, a bűncselekmény még súlyosabbnak minősül.
A férfi kabátzsebéből különböző címletekben több mint 160 ezer forint került elő. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A díler több vásárlóját is elfogták és kihallgatták.
A VIII. Kerületi Rendőrkapitányság kiemelt jelentőségűként kezeli a kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kereskedők elleni fellépést. Ilyen bűncselekmények miatt idén már 30 főt fogtak el a józsefvárosi rendőrök, legutóbb szombaton, amikor egy 63 éves, Mami néven ismert drogdílerre csaptak le.