Index Vakbarát Hírportál

Az örökbefogadási rendszer nem a kék szemű, fehér bőrű gyerekekről szól, hanem bántalmazó közegből kikerült kicsikről

2024. november 20., szerda 15:34

Az Index úgy döntött, külön sorozatban jár utána, mi történik azokkal az újszülött babákkal, akiket a szüleik kórházban hagynak, és nem látogatnak. Az első részben azt néztük meg, hány csecsemő rekedhetett országos szinten egészségügyi intézményben, és, hogy mennyien tölthetik közülük már szerető családi környezetben a karácsonyt. A második részben annak járunk utána, milyen feltételeknek kell megfelelnie egy örökbe fogadni szándékozónak, és hogy mennyi idő, míg valaki magához tud venni egy csecsemőt.

Néhány nappal azután, hogy elindult az Index kórházban hagyott újszülöttekről szóló sorozata, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel azt közölte, sor került az első gyorsított örökbefogadásokra.

Az államtitkár szerint szeptember 31-ig 31 kórházban hagyott gyermeket nyilvánítottak örökbe fogadhatónak az új jogszabály alapján, 7 gyermek örökbefogadási eljárása már le is zárult. Tíz gyermek örökbefogadása pedig még folyamatban van. Ők már az örökbe fogadni szándékozó szülőknél élnek, de az eljárást lezáró határozat még nem született meg. 

Magyarországon több mint ezer alkalmassági határozattal rendelkező, örökbefogadásra várakozó szülő szeretne 3 évesnél fiatalabb gyermeket örökbe fogadni. Sorozatunk ebben a részében azt nézzük meg, milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki bekerülhessen az örökbefogadók sorába, illetve annak is utánajárunk, mennyi idő, míg valaki magához tud venni egy csecsemőt. 

Az Index a szakmai kérdések megválaszolására ezúttal is Katonáné Pehr Erikát, a PTE ÁJK Polgárjogi Tanszékének egyetemi docensét és a Gyermekjogi Civil Koalíció tagját kérte meg. Valamint segítségünkre volt Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciójának tagja is. A politikus hosszú ideje foglalkozik a kórházban hagyott csecsemők ügyével: legutóbb határozati javaslatot nyújtott be a megmentésükre, korábban pedig részt vett annak a gyűjtésnek a megszervezésében, amit az intézményekben hagyott újszülöttek támogatására indítottak. 

Milyen feltételeknek kell megfelelnie egy örökbe fogadni szándékozónak?

Mint azt Katonáné Pehr Erika kiemelte, első lépésben azt kell megnézni, hogy az örökbe fogadni szándékozó milyen életkorú, továbbá megfelelő korkülönbség van-e az örökbefogadó és a leendő örökbefogadott között. A 0–3 éves kor közöttieknél ugyanis minimum 25 év, a nagyobbaknál akár 50 év is lehet az elvárás.

A második és egyben a legfontosabb, hogy minden örökbe fogadni szándékozónak rendelkeznie kell egy úgynevezett alkalmassági döntéssel. Az alkalmassági döntést a gyámhivatal hozza meg, az örökbe fogadni szándékozó

Tehát ha valaki szeretne örökbe fogadni, akkor el kell mennie a minden vármegyében és a fővárosban működő Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz (TEGYESZ), ahol ismertetik a feltételeket, elvégzik a szükséges vizsgálatokat, és ezt az irathalmazt környezettanulmánnyal valamint a javaslataikkal együtt továbbítják a gyámhivatalnak. Ezek birtokában születik döntés arról, ki milyen életkorú és netán fogyatékossággal élő gyermek vagy gyermekpár nevelésére alkalmas. A docens ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a gyámhivatal az alkalmassági döntést válás, környezetváltozás, munkahelyváltozás és lakcímváltozás esetén felülvizsgálja.

Azoknak, akik gyermeket szeretnének magukhoz venni, tanácsadáson kell részt venniük, ám a korábban elvárt, 40 órás örökbefogadói tanfolyam 2020 szeptembere óta már nem kötelező. Katonáné Pehr Erika szerint a szakma ezt már régóta kifogásolja, a tanfolyam célja ugyanis, hogy segítsen megismerni az örökbefogadás társadalmi és jogi hátterét, felismerni, milyen konfliktusokat okozhat a gyermek érkezése, valamint, hogy ki az, akit elfogadnak, és ki az, akivel nem tudnának együtt élni egy életen át. 

Emellett 2021. március 1-jétől fő szabályként gyermeket csak házastársak fogadhatnak örökbe, vagyis nagy jelentőséget tulajdonítanak az örökbe fogadni szándékozók családi állapotának. Ez alól kivétel például a különös méltánylást érdemlő esetben, az illetékes miniszteri jóváhagyással alkalmassá nyilvánított, egyedül örökbe fogadni szándékozó személy általi örökbefogadás.

Ki nem fogadhat örökbe?

Az örökbefogadó csak a 25. életévét betöltött, cselekvőképes személy lehet. Nem fogadhat örökbe, aki szülői felügyelet megszüntetését vagy közügyektől eltiltást kimondó jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll, illetve az sem vehet magához gyermeket, akinek a gyermekét nevelésbe vették. Mint azt a szakértő kifejtette:

A szülői felügyeleti jog bírói úton való megszüntetésének csak súlyosan felróható szülői magatartás esetén van helye, ezért a döntéssel méltatlanná válik más gyermek nevelésére.

A közügyektől eltiltásnak a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény szerinti feltétele a szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása. Ebben az esetben mérlegelni kell, hogy az elkövető méltatlan-e a közügyekben való részvételre – tette hozzá. 

Mennyi ideig várakoznak gyermekre?

A jogvédő szerint ebben a kérdésben a hangsúly azon van, kinek milyen elvárásai vannak a gyermekkel kapcsolatban. Ugyanis, mint mondta, „a rendszerben nagyrészt nem kék szemű, fehér bőrű gyermekek vannak, hanem számos traumán átesett, szegénységből, bántalmazó környezetből kiemelt kicsik”.

Így a származási kikötés mindenképp meghosszabbítja a várakozási időt, ami pár hónaptól akár több évig is elhúzódhat. 

A várakozási idő alatt a TEGYESZ – a várakozási sorrend figyelembevételével – folyamatosan keresi az örökbe fogadható gyermekek számára a legmegfelelőbb, örökbefogadásra várakozó szülőket.

Itt megjegyzendő, hogy a gyermekek származása érzékeny információ, amit alapvetően nem gyűjtenek a gyermekvédelmi rendszerben. Kizárólag abban az esetben, ha azt a kiskorú gyermek szülője korábban engedélyezte. Az örökbe fogadni szándékozó emellett kikötést tehet a gyermek életkorára, valamint azt is kiválaszthatja, milyen betegségeket nem fogad el. 

Sok gyermekvédelmis elhagyta a pályát 

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője lapunknak úgy nyilatkozott, a nemrég elfogadott kifogástalan életmód elnevezésű vizsgálati eljárás miatt rengeteg gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó döntött úgy, hogy elhagyja a pályát. A politikus elmondása szerint maga Rétvári Bence erősítette meg, hogy 5 százalékkal csökkent a gyermekotthonokban és a nevelőszülői hálózatban dolgozók száma.

Ezt a megalázó kérdőívet, amelyet a Nemzetvédelmi Szolgálat rendőrszakmai alapon állított össze, a rendvédelmi szolgálat munkatársai személyesen töltetik ki a dolgozókkal. Beszéltem olyan érintettel, aki elmondta, hogy kérdésként szerepelt például az is, mikor volt az első szexuális élménye és, hogy az férfival vagy nővel volt-e

– magyarázta a DK képviselője. De további problémát jelent például, hogy a kórházak nagy része nem kap pluszforrást a babák ellátására. Azok viszont, akik kapnak, nem elegendőt ahhoz, hogy megfelelő gondozásban részesítsék őket, ezért gyakran saját büdzséből oldják ezt meg.

Gy. Németh Erzsébet kiemelte: A teljes gyermekvédelmi ágazatnak béremelésre és a védőnői hálózat és a TEGYESZ szakmai munkájának erősítésére lenne szükség, hogy olyan szakemberek foglalkozzanak a kórházban hagyott csecsemőkkel, akiknek megfelelő képesítésük van erre, és akik mindezért az áldozatos munkáért méltó bérezésben részesülnek.

Az Index november 11-én indította el a kórházban hagyott gyermekekről szóló sorozatát. Eddig az alábbi részeket jelentettük meg:

1. rész (Hány csecsemő rekedt országos szinten kórházban, mi történik velük, miután nem látogatják őket?)

Tartsanak velünk sorozatunk következő részében is, amelyben egy olyan család történetét mutatjuk be, ahol három örökbe fogadott gyermeket nevelnek. Általuk betekintést nyerhetünk azokba a nehézségekbe és megpróbáltatásokba, amelyeket az örökbe fogadni szándékozók élnek át, ugyanakkor azt is megtudhatjuk, mekkora örömet jelent számukra, amikor kiderül: szülők lesznek.

(Borítókép: Egy újszülött Ausztráliában 2015. május 17-én. Fotó: Jennifer Polixenni Brankin / Getty Images)

Rovatok