Ma 90 éve, 1934. december 1-jén ölték meg a Szmolnij épületében Szergej Mironovics Kirovot, a Szovjet Kommunista Párt leningrádi szervezetének vezetőjét. Évtizedekig a merénylet ötletadójának Sztálint tekintették, akinek utasítására tették el láb alól a nagy népszerűségnek örvendő politikust. Az Indexnek nyilatkozó Hahner Péter történész, a Rubicon Intézet főigazgatója szerint azonban semmi sem támasztja alá az összeesküvés-elméletet.
Első kérdésünkre, hogy mi volt az 1886-ban született Kirov titka, mitől volt annyira népszerű a kommunista párton belül, de a leningrádi lakosság körében is, Hahner Péter azzal kezdi válaszát, hogy egy totalitárius politikai rendszerben nehéz felmérni egy politikus népszerűségét. Majd úgy folytatta, hogy az alacsony, mindössze 164 centiméter magas, mosolygós, barátságos Kirov egy visszaemlékezés szerint „képes volt eloszlatni a félreértéseket, tréfává fordítani valamennyit, megtörni a jeget. Meglepően derűs természet volt, fényt sugárzó személyiség, mind Sztálin családjának, mind a személyzetének tagjai nagyon szerették őt, alig várták érkezését, és Kirov bácsinak nevezték.” (Stephen Kotkin: Stalin. Waiting for Hitler. London, 2017, Allen Lane. 134. o.)
A történész szerint talán azért is jobban elfogadták a személyét, mert Leningrád regionális pártvezetésének első titkáraként a népszerűtlen Zinovjevet váltotta fel, s vele ellentétben nem volt zsidó. Ráadásul nőbolond hírében állt, s ez is imponálhatott az egyszerű embereknek. Sztálinnal is mert viccelődni, tréfásan „minden idők minden népe legnagyobb vezetőjének” szólította, mire Sztálin azzal vágott vissza, hogy ő pedig „a leningrádi proletariátus legjobban szeretett vezére”.
Népszerűségét azért nem kell eltúlozni – állítja interjúalanyunk. – Leningrádban az a mondás járta, hogy ejtsük ki fordítva a nevét, s megtudjuk, ki ő: vorik vagyis tolvaj. Halála után mégis országszerte sajnálkozva emlegették, és különböző legendák születtek róla. Például az, hogy a XVII. pártkongresszuson Sztálin helyére akarták állítani, sokan őt jelölték a főtitkári posztra, s Sztálin ezért végzett vele.
Az igazság az, hogy egyszerű „apparatcsik” volt, minden szempontból Sztálin embere, aki őszintén kedvelte őt.
Csak ritkán utazott Moszkvába, nem állt kapcsolatban ellenzékiekkel, és semmi nyoma, hogy reformokat tervezett volna. Ami a XVII. pártkongresszust illeti, a Központi Bizottság tagjainak megválasztásánál az 1059 szavazó közül hárman szavaztak Sztálin ellen és négyen Kirov ellen. Ennek pedig semmi jelentősége sem volt, hiszen a párt főtitkárát nem a kongresszus választotta meg, hanem az új Központi Bizottság plénuma.
Kirovot a harmincéves Leonyid Vasziljevics Nyikolajev lőtte le 1934. december 1-je délután, a Szmolnij Intézetben, a pártszervezet székházában. A merénylőt konfliktus-kereső magatartása miatt sorra elbocsátották munkahelyeiről, s 1934-ben a pártbizottság elé állították „durva, szélsőségesen goromba, hisztérikus” viselkedéséért. Előbb kizárták a pártból, majd kérésére visszavették, de súlyos megrovásban részesítették. Állása elvesztésével az a veszély fenyegette, hogy kiutalt lakásukat is el kell hagynia. Ezért egyre fenyegetőbb panaszleveleket írt Kirovnak, majd Sztálinnak, aki a levelet visszaküldette a leningrádi pártbizottsághoz. Naplójában részletes terveket dolgozott ki Kirov lelövésére – mint oly sok polgárháborús veteránnak, neki is volt egy pisztolya, amelynek megtartását 1924-ben és 1930-ban is engedélyeztette.
Egy széles körben elterjedt pletyka szerint Nyikolajev felesége Kirov szeretője volt. Az asszony azonban tagadta ezt, míg Nyikolajev sem a naplójában, sem a vallomásában nem utalt ilyesmire. Lakása átkutatása során megtalálták feljegyzéseit Kirov közlekedési szokásairól, gyilkossági terveit, feleségéhez írott leveleit arról, hogy meg akar halni, és egyéb dokumentumokat.
Én készítettem elő az egészet – vallotta a belügyi népbiztosság, a rettegett NKVD tisztjei előtt – és senkivel sem közöltem szándékaimat... Egyetlen oka volt: elidegenedés a párttól, amelyet a leningrádi párttörténeti intézet eseményei, a munkanélküliségem valamint a pártszervezetek részéről tapasztalt anyagi és főleg erkölcsi támogatás hiánya okozott... Meg kellett mutatnom az egész pártnak, hová juttatták Nyikolajevet!
A Rubicon Intézet főigazgatója nem osztja azt a megállapításunkat, miszerint a merénylet után a rendszer kétszínűségét mutatta, hogy Sztálin nagyszabású állami temetést szervezett, sőt városokat, utcákat és gyárakat neveztek el róla. Szerinte nem volt ebben semmi kétszínűség: Sztálin ismerősei valamennyien úgy vélekedtek, hogy a vezér kifejezetten kedvelte Kirovot, s halála őszintén megrendítette. Amikor Sztálin második felesége öngyilkos lett, Kirov több napra odaköltözött hozzá, hogy vele gyászoljon.
Egyébként húsz települést neveztek el Kirovról (azóta több visszakapta a régi nevét), számtalan kulturális intézményt, iskolát, üzemet, utcát és parkot, egy metróállomást, egy hadihajót és egy balettkart. Az egyszerű pártemberből mártír lett, akit a Kreml falánál temettek el.
A történész azzal az állításunkkal sem ért egyet, hogy még mindig több nyugati és orosz történész úgy gondolja, hogy nem Sztálin rendelte el a gyilkosságot. Szerinte viszont nem még, hanem már több nyugati és orosz történész is így gondolja. Robert Conquest, a nagy terror krónikása sok más történésszel együtt a XX. században még Sztálint tartotta felelősnek Kirov meggyilkolásáért. Anna Kirilina (Неизвестный Киров, Szentpétervár, Moszkva, 2001, OLMA-Pressz), Matthew E. Leone (The Kirov Murder and Soviet History. New Haven, London, 2010, Yale University Press), Oleg V. Khlevniuk (Stalin. New Haven, London, 2015, Yale University Press) és Stephen Kotkin (Stalin. Waiting for Hitler. London, 2017, Allen Lane.) kutatásai azonban ezt az értelmezést megkérdőjelezik.
Kirov pályafutása egyáltalán nem árulkodik arról, hogy önálló politikai vonalat képviselt volna. Khlevniuk így fogalmazott említett életrajzában:
Az elképzelés, mely szerint Sztálin állt Kirov megölése mögött, minden ízében összeesküvés-elmélet. Az ilyen elméletek azon alapulnak, hogy
ha egy eseményből egy gyanús személy hasznot húzott, akkor biztosan ő idézte elő.
Hahner Péter szerint a Szovjetunió összeomlása, a levéltárak megnyitása óta nem került elő semmilyen dokumentum, amely ezt bizonyította volna. Sztálinnak oka sem volt Kirov megölésére: nem volt országosan ismert személy, sohasem léphetett volna a helyére, és mindenben őszintén támogatta „vezérét”.
Sztálin egyébként már a gyilkosság másnapján megérkezett Leningrádba, s ezt az utasítást adta NKVD tisztjeinek: „Keressék a gyilkosokat Zinovjev hívei között!” Vagyis arra használta ki a gyilkosságot, hogy végleg leszámoljon egykori politikai ellenfeleivel. A terror szélsőséges felerősítésére azonban csak másfél év múlva került sor, és Sztálinnak ehhez nem volt szüksége semmilyen ürügyre. Az 1937–1938-as „nagy terrornak” az volt az oka, hogy Sztálin meg akarta szilárdítani diktatúráját, és el akarta távolítani a régi bolsevik vezetés utolsó képviselőit is a hatalomból. Könyvtára egyik kötetében, Dzsingisz kán életrajzában a következő mondat alá volt húzva: „A hódító lelki békéje a meghódított halálát követeli.”
Hahner Péter történész (1954) a Rubicon Intézet főigazgatója, az MCC-Rubicon Történettudományi Műhely vezetője. 1977-ben a Szombathelyi Tanárképző Főiskola könyvtár–magyar szakán, 1980-ban levelezőként az ELTE magyar kiegészítő szakán, 1985-ben az ELTE történelem szakán szerzett diplomát. 1981–1985 között az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőségének szerkesztője. 1985-től 2018-ig a pécsi egyetemen oktatott, történelem szakon, 2001 és 2016 között tanszékvezetőként. 1987-ben védte meg A francia forradalom historiográfiája című doktori disszertációját, míg 1996-ban a Thomas Jefferson és a francia forradalom című PhD-értekezését. Eddig huszonöt önálló kötete jelent meg,
(Borítókép: Szergej Mironovics Kirov és Sztálin 1934.-ben. Fotó: Photo12 / Universal Images Group / Getty Images)
Sereg András: Leporolt akták – Perben a XX. századdal
Inda Press / 2024 / 240 oldal