Nem kell megijedniük a rajongóknak, Balázs Klári és Korda György ugyanis egy jó ügy érdekében járt a rendőrségen. A népszerű házaspár a baleset-megelőzésről és az online csalások elleni hatékony küzdelemről forgatott videót a hatósággal, de ha már ott jártak, felidéztek egy 1986-os, szürreális esetet is, amellyel a rendőrség is foglalkozott.
Nem szokatlan, hogy a magyar rendőrség baleset- és bűnmegelőző kampányaiban sztárok is feltűnnek, hátha nagyobb figyelmet tudnak biztosítani különböző fontos témakörökben. Ezúttal Balázs Klári és Korda György forgatott együtt a hatóságokkal, hogy felhívják a lakosság figyelmét az online csalások veszélyeire – derül ki a rendőrség honlapján közzétett cikkből, amelyben rövid interjút is készítettek a népszerű házaspárral.
Kordáéktól még ujjlenyomatot is vettek a forgatási szünetben, amire az énekes azt mondta, hogy ez volt az első ilyen alkalom, ugyanis korábban soha nem követtek el bűncselekményt.
Egy emlékezetes eset is szóba került a beszélgetés során: még 1986-ban történt, hogy valaki azt terjesztette róluk, közös amerikai turnéjuk alatt Korda György megölte Balázs Klárit. Az énekesnő szerint ez volt Magyarországon az első igazi „bulvárcirkusz”, még a rendőrség is foglalkozott az üggyel.
Amerikában és Kanadában turnéztunk, amikor az apósom ijedten telefonált, hogy Magyarországon mindenki arról beszél, hogy Gyuri meggyilkolt engem, és majd egy alteregómat hozza haza
– emlékezett vissza Balázs Klári a csaknem 40 évvel ezelőtti esetre, amelyről később kiderült, hogy Boncz Géza és Nádas György humoristák kezdték el terjeszteni, de olyannyira jól sikerült, hogy a fél ország elhitte. Korda úgy emlékezett vissza, hogy telefonált a rendőrfőkapitánynak, ha nem közvetítik élőben a hazatérésüket, akkor kint maradnak.
A házaspár korábban is szerepelt a rendőrségi médiában: még 2022-ben a közösségi oldalán vicces bejegyzésben tájékoztatta a magyar rendőrség a lakosságot, hogy „a reptéren ellenőrzik K. György állításait”, miszerint tényleg lobog-e a szélben a szélzsák.
(Borítókép: Korda György és Balázs Klári. Fotó: Police.hu)