Az Országos Mentőszolgálat budapesti irányítócsoportjának mintegy 50 munkatársa azt állítja, hogy a vizesblokkrendszer meghibásodása miatt több mint két hónapja méltatlan körülmények között végzik munkájukat. A Népszava értesülései szerint a dolgozóknak hosszú ideig egyetlen mozgássérültmosdót kellett használniuk, és bár nemrég négy mobilvécét telepítettek a garázsszintre, ez sem oldotta meg teljesen a problémát. A mentőszolgálat válaszában elmondta, hogy a végleges műszaki megoldást jelentő munkálatokat hamarosan elvégzik.
Az Országos Mentőszolgálat budapesti irányítócsoportjának dolgozói arról számoltak be a Népszavának, hogy több mint két hónapja komoly infrastrukturális gondokkal küzdenek.
A 104-es és 112-es segélyhívó számokra érkező hívásokat kezelő mintegy 50 fős csapat – férfiak és nők vegyesen – sokáig csupán egyetlen mozgássérültmosdót tudott használni. Az itt dolgozók döntenek például arról, hogy hol van a leggyorsabban szükség a mentőre, honnan lehet átirányítani oda kocsit.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az egyik dolgozó elmondása szerint „a vizesblokk meghibásodását kísérő bűz miatt a mentésirányítás helyiségeibe vezető ajtókat, amelyeken egyébként csak mágneskártyával lehet túljutni, ki kell támasztani, hogy legyen frissítő légmozgás".
Beszámolója szerint az OMSZ vezetése a probléma enyhítésére négy mobilvécét telepített a garázsszintre, amit lifttel és gyalog is meg lehet közelíteni.
„Mindez nem oldotta meg a problémát”
– vélekedett egy kollégája, mert továbbra sincs lehetőség kezet és fogat mosni, vagy például a 24 órás szolgálatot ellátóknak zuhanyozni az öltözőben, illetve az úgynevezett bázis-mentőállomás öltöző-zuhanyozójában van erre lehetőség, ám onnan fürdés után most hidegben kell megtenni a visszautat.
A lap az ügyben megkereste az OMSZ-t, és többek között azt kérdezték, mikorra várható, hogy a mentésirányításban dolgozók számára ismét biztosítani tudják a kulturált munkakörülményeket. Válaszában a szervezet azt írta: „A mentésirányítási központ területén levő vizesblokkokkal kapcsolatos első problémák jelentkezését követően a műszaki kollégák folyamatosan igyekeztek a hibákat elhárítani.
A mosdók ezt követően átmenetileg használhatóvá váltak, de sajnos később újra jelentkeztek a hibák.”
Kiderült, hogy a hosszú távú, zavartalan működés érdekében átfogó, az épületszerkezetet is érintő felújításra van szükség, ennek megrendelése megtörtént, az előkészületek folyamatban vannak.
Nem felel meg a valóságnak, hogy a bajtársak számára egyetlen mozgássérültmosdó jut
– reagálta a szervezet, majd hozzátették: „a korlátozottan használható vizesblokkok kiváltására átmenetileg mobilvécéket is telepítettünk, ugyanakkor az egy szinttel lejjebb található öltözők vizesblokkjai (mosdók, vécék, zuhanyzók) is használhatók a bajtársak számára, így a felelősségteljes munka zavartalan végzéséhez szükséges higiénés feltételek valamennyiük számára folyamatosan rendelkezésre állnak. A végleges műszaki megoldást jelentő munkálatok előreláthatólag hamarosan megvalósulnak.”