A közvélemény-kutató cég szerint a Fidesz–KDNP továbbra is magabiztosan őrzi első helyét, mely nyolc százalékkal előzi meg a Tisza Pártot. Rajtuk kívül még a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk Mozgalom jutna be a parlamentbe, ha most tartanák a választásokat. Ezzel négypárti törvényhozás jönne létre Magyarországon. A különböző mérések azonban nagy eltéréseket mutatnak.
A Real-PR 93. közvélemény-kutatása a szavazók pártpreferenciáját vizsgálta a biztos voksolók körében. Utóbbiak azok a szavazópolgárok, akik garantáltan részt vennének egy országgyűlési választáson, és biztosan eldöntötték már, melyik pártra voksolnának − írta meg a Magyar Nemzet.
E kutatás alapján a Fidesz–KDNP vezet 44 százalékkal, míg a Tisza Párt 36 százalékon áll az egy hónappal korábbi méréshez képest. A többi formációból a Mi Hazánk 7, a Demokratikus Koalíció 5 százalékos támogatottsággal rendelkezik a biztos választók körében. Ez előbbi esetében megegyezik a korábbi adattal, a DK-nál ez hibahatáron belüli elmozdulást jelent.
A teljes lakosságban sem történt kiugró változás a Real-PR 93. mérésében. Vidéken kiemelkedő kormánypárti bázist állapítottak meg 48 százalékkal, de Budapesten ez mindössze 28 százalék. Ezzel szemben a Tisza Párt a fővárosban 50, vidéken 33 százalékon áll.
A korábbi közvélemény-kutatásokban a Századvég mérése szerint a magyar lakosság 38 százaléka voksolna a Fidesz–KDNP-pártszövetségre. A pártok rangsorában a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) áll a második helyen 32 százalékkal, melyet a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) követ 9 százalékkal. Ebben a közegben a Mi Hazánk Mozgalomra 6 százalék, a Demokratikus Koalícióra 5 százalék szavazna. A Momentum és az MSZP támogatottsága jelenleg nem éri el az 5 százalékos bejutási küszöböt. Egyéb pártot a politikailag aktív népesség 1 százaléka támogatna, a bizonytalanok, illetve válaszmegtagadók aránya 6 százalék.
Az aktív pártválasztók preferenciáit tekintve a Fidesz–KDNP jelenleg 40 százalékon, a Tisza Párt 35 százalékon áll. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártra a politikailag aktív, pártot választó népesség 9 százaléka, a Mi Hazánkra 7 százaléka, a DK-ra 5 százaléka szavazna. A Momentum támogatottsága ezen a bázison 2 százalék, az MSZP-re és más pártokra 1-1 százalék voksolna – közölte a Századvég a honlapján.
A Real-PR 93.-mal és a Századvéggel szemben a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Tisza Párt előnyét mérte, amely tovább növekedett, ugyanis a részvételüket biztosra ígérő pártválasztók között már 11 százalékpontos a különbség a két párt között, vagyis náluk a Tisza Párt 47 százalékon áll, a Fidesz pedig 36-on.
A Magyar Társadalomkutató Kft. néhány napja közölt felmérése a Századvég számaihoz áll közelebb, vagyis a Medián kutatásának épp ellenkezőjét állítja: a cégnél 12 százalékpontos a Fidesz–KDNP előnye a Tisza Párttal szemben. Szerintük a lakosság 38 százaléka adná szavazatát a kormánypártokra egy esetleges november végi választáson, a Tisza Párt támogatottsága pedig 26 százalék lenne.