Index Vakbarát Hírportál

Egy rossz manőver életekbe kerülhet – mutatjuk hogyan kerülheti el

2024. december 4., szerda 16:38 | aznap frissítve

Az Autós Nagykoalíció (ANK) felmérése szerint a legnagyobb veszélyt az utakon a felelőtlen előzések jelentik. Ezért figyelemfelhívó akciósorozatuk decemberi témája a főutakon való előzés veszélyeire hívja fel a figyelmet, és egyúttal arra is kitértek, hogy az esetlegesen kialakuló veszélyhelyzeteket hogyan lehet megszüntetni.

Az utóbbi időben egyre nagyobb méreteket ölt a felelőtlenség az utakon. Az Autós Nagykoalíció (ANK) belső, nem reprezentatív felmérése szerint a legnagyobb veszélyt a felelőtlen előzések jelentik. Ezért figyelemfelhívó akciósorozatuk témája ezúttal a 2×1 sávos főutakon való előzés.

Hová meneküljek?

Ez a kérdés akkor merül fel, amikor érzékeljük, hogy egy másik autós megkezdte az előzésünket, és ezzel egy időben azt is, hogy a manővert biztosan nem tudja „simán” befejezni. Ilyenkor jön a (nagyon) gyors helyzetértékelés és a menekülőutak keresése. Hogyan tudnék helyet biztosítani? Ha ez nem sikerül, hogyan meneküljek ebből a helyzetből?

A helyzet megfelelő felmérésére és a cselekvésre sokszor csak a másodperc törtrésze áll rendelkezésre, és hibázni nem lehet. Mit tegyünk, ha veszélyhelyzet alakul ki előzés során? Hogy a legegyszerűbb elejét venni az ilyen helyzeteknek?

Nem muszáj előzni

Az előzés szabályait a KRESZ 34. §-a részletesen tárgyalja. Lényege, hogy a szembejövő forgalmat és a megelőzött járművet még zavarni sem szabad a manőverrel, továbbá, hogy a saját autónk előzését más nem kezdte meg, illetve hogy megfelelő oldaltávolságot tudunk majd tartani az előzés során. A KRESZ tiltja az előzést be nem látható útkanyarulatban és bukkanóban, és nyilván akkor, ha záróvonal van az útszakaszon, vagy táblával jelzik az előzés tilalmát. Akit előznek, az semmiképpen sem akadályozhatja azt, ezek közül a rendelet a balra húzódást és a sebesség fokozását emeli ki.

Ha mindezen feltételek közül, akár csak egyet is megszegünk, szabálytalanok vagyunk és ráadásul veszélyesek is. Jusson eszünkbe, hogy előzni egyáltalán nem muszáj, és főképp az, hogy a szerzett előny semmiképpen nem áll arányban a lehetséges következményekkel.

Nagyon fontos, hogy

előzésre soha senki nem kényszerít minket, nem muszáj előzni. Ha nem vagyunk képesek 100 százalékig meggyőződni arról, hogy a manőver biztonsággal végrehajtható, bele se kezdjünk az előzésbe!

– hangsúlyozta az ANK.

Hogyan mérjük fel a körülményeket?

Mindenekelőtt ismernünk kell saját autónk képességeit, sőt biztos kézzel kell tudnunk irányítani azt. Ezután, még az előzés előtt fel kell mérnünk az előzéshez igénybe vett útszakasz jellemzőit. Biztosan nem jönnek szembe? Nincs bekötőút, útkanyarulat vagy bukkanó?

Ezek közül az egyik legnehezebb teendő a szembejövő sebességének felmérése. Ez akkor a legegyszerűbb, ha a szembejövő sávban szabályosan, felkapcsolt tompított fényszóróval közlekednek. Ilyenkor a lámpák segítenek a sebesség felmérésében, ezért lakott területen kívül napszaktól függetlenül működtessük is azokat.

Vannak, akik mégis előznek

Ha autóstársunk nem tartja be az előzésre vonatkozó szabályokat, könnyen veszélyhelyzetbe kerülhetünk. Ilyen esetben semmiképpen se bizonygassuk igazunkat vele szemben, hanem tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy a másik fél szabálytalansága miatt kialakult veszélyhelyzetet minél hamarabb megszüntessük. Amennyire lehet, húzódjunk az út jobb szélére! Attól függően, hogy épp, mivel segítünk jobban, csökkentsük vagy tartsuk a sebességünket.

Ha csak lehet, kerüljük a hirtelen kormánymozdulatokat és a vészfékezést! Vigyázzunk, hogy a vészhelyzet elhárítása közben ne okozzunk magunk is vészhelyzetet.

Amit mindenképpen el kell kerülni, az a frontális ütközés, mert ennek kimenetele lehet a legsúlyosabb. Ha nincs más megoldás, akkor az útpadkát is igénybe kell venni a vészhelyzet elhárításához, de ebben az esetben figyelünk arra, hogy járművünk fékezhetősége és irányíthatósága jelentősen romlik.

Még szabályos manőver esetén is oda kell figyelni arra, hogy éppen előznek miket, és a művelet végéig a forgalom minden rezdülését ismernünk kell, hogy szükség esetén gyorsan és jól tudjunk dönteni és cselekedni.

Rovatok