Index Vakbarát Hírportál

Cellaajtóba vezetett árammal akart megölni egy fegyőrt két elítélt

2024. december 5., csütörtök 14:26

A zárkaajtó kilincsébe vezetett árammal akart megölni egy fegyőrt két férfi, akiket három év fegyház-, illetve két év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék.

Egy büntetés-végrehajtási őr megölését tervező fogvatartottakat ítéltek el Szegeden – tájékoztatta a bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Horváth-Tóth Imola közölte, a vádlottakat emberölés előkészületének bűntettében mondta ki bűnösnek a törvényszék, az elsőrendű vádlottat mint többszörös visszaesőt. A bíróság elrendelte a másodrendű vádlottal szemben korábban kiszabott, két év próbaidőre felfüggesztett hat hónapos szabadságvesztés végrehajtását is.

A jogerős szabadságvesztését Szegeden töltő vádlott és társa kávéja és dohánya 2020. szeptember 18-án elfogyott, és vásárolni sem tudtak, mert nem volt rá pénzük. A két férfi haragját az is erősítette, hogy a felügyelők azt sem engedték nekik, hogy a kávét és a cigarettát más cellák fogvatartottjai juttassák át a zárkájukba. Felháborodásukban azt beszélték meg, hogy

a cellában levő hosszabbítót megbontják, és egy vezetékdarabot csatlakoztatnak az egyik konnektorba, valamint a teljesen fém zárkaajtó kilincsébe azért, hogy az ajtóhoz legközelebb hozzáérő felügyelőt halálos áramütés érje.

A két elítélt neki is látott ennek, de a szerelést nem tudták befejezni, mert a zárkafelelős észrevette, mit csinálnak, majd a történteket a zárkaellenőrzéskor jelentette.

A bíróság ítélete nem jogerős, a vádlottak és a védők felmentés érdekében fellebbeztek, míg az ügyészség három munkanapot tartott fenn az esetleges fellebbezés bejelentésére.

Rovatok