A Demokratikus Koalíció elnöke az ATV Húzós című műsorában adott interjút, ahol elmondta véleményét arról, hogy a könyve miért a Mathias Corvinus Collegium kiadásában jelent meg. Gyurcsány Ferenc szerint Magyar Péter és Orbán Viktor nem áll messze egymástól, és a DK az egyetlen, aki a baloldali értékeket képviseli, valamint nem akar egypártrendszert, akár a Fidesz, akár a Tisza Párt vezeti.
Nem az zavar, hogy velük kell együtt dolgoznom, hanem az, hogy olyan helyzet állt elő, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerülhet – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Húzós című műsorában arra a felvetésre, hogy a „fideszes janicsárképző”, a Mathias Corvinus Collegium a fő tulajdonosa első könyve, a Kereszt halála terjesztőjének. A DK elnöke szerint az érintett vállalat a piac 70 százalékát birtokolja, így megkerülhetetlen.
„Ha élni akarsz, akkor például tanárként tanítanod kell abban az iskolában, amely iskola mögött ott áll a Klik (Klebelsberg Központ), amelynek nem egyszerűen oktatási, nevelési, hanem politikai céljai is vannak. Nem tudsz mit csinálni egy olyan országban, ahol az önkény ül tort. A lehető legminimálisabb mértékben berendezkedsz arra, hogy időnként érintkezni kell velük, a hatalom világával, ami bekebelezte az országot” – fogalmazott a pártelnök, aki megemlítette: eddig nagyjából 3-4 ezer példányt adtak el a könyvéből. Az interjúban később megemlítette, hogy már készül a második regénye, illetve elkezdte megírni a 2006-ban megígért könyvét is a magyar baloldalról.
Arra a felvetésre, hogy sokan kollaborációként értékelik a Fidesz-közeli könyvkiadóval való együttműködést, Gyurcsány úgy reagált: a Demokratikus Koalíció ma az egyetlen, szemmel látható politikai erő, amely minden fontos elvi kérdésben szemben áll a Fidesszel.
Szerintem ma a Tisza közelebb áll a Fidesz politikájához a leglényegesebb kérdésekben, a jó és a rossz nagy kérdéseiben, mint ahhoz a kívánatos úthoz, amit én és a Demokratikus Koalíció az ország számára helyesnek gondol
– tette hozzá.
Gyurcsány szerint Magyar Péter és Orbán Viktor politikája számos ponton „túl közel került egymáshoz”.
Európa inkább jó nekünk, vagy nem? Orbán, a Mi Hazánk, a Tisza azt mondja, hogy inkább nem. Ők fenntartásokkal vagy kritikusan fogalmaznak. Én azt mondom, hogy jó. Oroszország gyilkos vagy nem gyilkos? Ők nem hajlandók elítélni. Mi azt mondjuk, hogy gyilkos. Az Oroszországot elítélő európai parlamenti határozatokat rendre nem szavazza meg a Tisza. Nem hajlandó tisztán beszélni. A grúz választásokat elcsaló, utcai erőszakot alkalmazó kormányt elítélni nem hajlandó a Tisza, a Mi Hazánk és a Fidesz. Maradunk mi. Budapestet életben kell tartani, vezetni és vigyázni rá? Csak mi vagyunk ebben a főpolgármester mögött. Nem hajlandó sem a Fidesz, sem a Tisza ezt tudomásul venni
– fogalmazott a DK elnöke, majd elismételte: az ország legfontosabb kérdéseiben egy blokkba tartozik a Tisza, a Fidesz és a Mi Hazánk, a jobboldal három pártja. „Mi egy olyan baloldali politikát képviselünk, ami arról szól, hogy vigyázni kell minden emberre, és vigyázni kell erre a törékeny szabadságra, ami nekünk van” – mondta.
A Demokratikus Koalíció elnöke tisztában van vele, hogy az idei június 9-i európai parlamenti választáson „a 2010 után felépült ellenzéki világgal szemben protestált a választók nagyon jelentős része”. „Mi azért tudtunk talpon maradni, mert elég sok támogatónk volt, így még a távozások után is életszerű nagysággal rendelkezünk” – tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc a saját életének példáján keresztül vezette le, miért van 2024-ben is szükség egy baloldali pártra Magyarországon. „Én még nagyon szegény sorból egyetemre mentem. Egy hét általános iskolai osztályt el sem végzett Varga Katalin gyerekeként, aki fonónő volt. Ma egy kisvárosban, egy szükséglakásban élő gyerek, ha olyan sorban van, mint én voltam, az már nem megy egyetemre. Nekem az a dolgom, hogy őróla beszéljek. A baloldal olyan világot akar teremteni, ahol neki is van jövője. A jobboldali pártok erről nem beszélnek” – mondta.
Gyurcsány szerint a Demokratikus Koalíción kívül a teljes ellenzék elfogadta azt a fideszes narratívát, hogy Gyurcsány felelős az ország problémáiért. Vagyis a Fidesz „felzabálja” a vele szemben állók lelkét. Ezért hiba volt engedni, hogy eddig mások meséljék el „Gyurcsány történetét”. A DK elnöke példaként a vagyonáról kialakított közvélekedést hozta fel, amelyet állítása szerint jelentős részben már „elosztogatott, szinte mindenkinek, akinek szüksége volt rá”. Erről a döntéseket feleségével, Dobrev Klárával közösen hozta. „Jó ügyeket, szép ügyeket támogattam, nehéz sorsú családokat, gyerekeket, tanulást” – közölte a pártelnök, aki „nem csinál politikát” az adományozásból.
Arra a kérdésre, hogy miért folytatja tovább a DK élén, ha az ellenzéki szavazók többsége Magyar Pétert választotta, elmondta: nem engedhet utat annak, aki egypártrendszert akar.
Egypártrendszert láttam 1990 előtt, egypártrendszert láttam Orbánnál. Egy a tábor, egy a zászló. Miért fogadnám el, hogy az Orbánnal szembeni világban is egypártrendszer legyen? Szó nincs arról, hogy én nem tudom azt elviselni, hogy nincsen többségem. Az én mércém nem az, hogy hány szavazóm van. Abban én még, köszönöm szépen, jól vagyok. Jobban járna az ország velünk, de nem kötelező bennünket választani
– fogalmazott.
Gyurcsány Ferenc napi politikán túli aktivitását a könyve promóciója mellett manapság saját Minecraft-szervere, illetve Discord-közössége jelenti. A „politikusi Minecrafton” naponta 7-800-an játszanak egyszerre, a Discord-szerveren pedig több mint 40 ezren vannak már. Utóbbin a pártelnök szívesen beszélget élőben a közösség tagjaival, de politikáról csak akkor szól, ha kérdezik róla.