Index Vakbarát Hírportál

Több magyar kormányszerv anyagai is fent lehetnek a dark weben a szakértő szerint

2024. december 9., hétfő 06:01

A folyamatos monitorozás indokával nemrégiben benyújtott törvénytervezet szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal titkosszolgálati anyagokhoz férhetne hozzá – erről beszélt Katrein Ferenc, az Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi műveleti igazgatója a Jelennek.

Mint november közepén kiderült, a magyar Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ) szervereire bejutott egy nemzetközi hekkercsoport, akik a katonai és nemzetbiztonsági adatok feloldásáért, valamint, hogy azokat ne hozzák nyilvánosságra, ötmillió dollárt követeltek. A Magyar Hang szerint a dark webre is felkerültek a katonai beszerzésekkel, eszközökkel, az állomány létszámával kapcsolatos információk és a tervezett tranzakciók. Ugyan ezek egy időre eltűntek, ám ismét megjelentek és licitre bocsátották az adatokat.

A november 14-ei Kormányinfón Gulyás Gergely elismerte, hogy valóban szereztek meg titkosított adatokat hekkerek zsarolóvírussal, azonban katonai felépítésre vonatkozó információk nem szerepeltek a nyilvántartásban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, hogy nyomozás folyik az ügyben. December 6-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter felmentette a magyar Védelmi Beszerzési Ügynökség vezérigazgatóját, Pachner Róbertet.

Az esetről Katrein Ferenc, az Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi műveleti igazgatója a Jelennek azt mondta, hogy ez rávilágít a rendszer sérülékenységére.

Ez egy hatalmas felkiáltójel arra vonatkozóan, hogy valami nagyon nem stimmel

– jegyezte meg. Hangsúlyozta, hogy nem csak magunkért vagyunk felelősek, NATO-tagként a szövetség biztonsági elvárásainak is meg kell felelnünk. 

Bár a szakember szerint más magyar tárcák anyagai is fent lehetnek a dark weben, ezért fontos a folyamatos online monitorozás, a most a Parlament előtt lévő salátatörvényt azonban aggasztónak tartja. Szavai szerint a következők szerepelnek ebben: „A Nemzeti Információs Központ a hírigény-teljesítéssel kapcsolatos feladata során a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény szerinti feladatok ellátásának elősegítése céljából a hírigények kapcsán rendelkezésre álló, illetve aktuálisan keletkezett információk felhasználásával a Szuverenitásvédelmi Hivatal részére tájékoztató tevékenységet folytat.”

Katrein Ferenc szerint így a NIK minősített anyagokat adhat át a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, azaz titkosszolgálati anyagokhoz is hozzáférhetnek. Mint kiemelte: ez aggasztó a magyar állampolgárok és vizsgálat alá vont szervezetek számára, de a partnerszolgálatok is kockázatosnak tarthatják, hogy információik is kikerülhetnek az erre szánt körből. Ez utóbbihoz ugyan hozzá kell járulniuk – tette hozzá. Arra is kitért, hogy  a nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó jogszabályok leíró szakaszában a szuverenitás védelme is szerepel, ezért nem érti, miért kell erre a feladatra egy önálló hivatalt működtetni. 

Rovatok