A forgalomfigyelő kameráknak köszönhetően sok meglepő dolgot láthatunk az utakon. Olyan is előfordult, hogy a sávos táblákkal esett egymásnak két sofőr, de arra is volt példa, hogy a belső sávban állt meg valaki elvégezni a kisdolgát. Az MKIF Zrt. most újabb veszélyes mutatványról számolt be.
Hajmeresztő jelenetet rögzítettek az M85-ös autóúton: egy sofőr félrehúzódott az autójával, kiszállt, majd láthatósági mellény nélkül besétált az átterelés kellős közepére, hogy aztán perceken vizsgálja a szalagkorlátot – számolt be róla az MKIF Zrt. a Facebook-oldalán.
„Szemfüles diszpécserünk figyelt fel arra, hogy az M85-ösön egy úriember félrehúzódik autójával, kiszáll, majd láthatósági mellény nélkül besétál az átterelés kellős közepére, és a szalagkorlátot elkezdi vizsgálni, simogatni. Összesen négy percet töltött az autópályán állva, ebből két és fél percet a nyílt pálya közepén” – olvasható a bejegyzésben.
Ez az egész azért veszélyes, mert a nemzetközi felmérések alapján a leállósávon megállva nagyjából 8-12 percen belül bekövetkezhetnek a balesetek, ez a pálya közepén sétálgatva töredékére csökkenhet. Egy ilyen önkéntes akciónak súlyos és végzetes kimenetelei lehetnek
– hívták fel a figyelmet.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő az autós magatartásából arra tippelt, hogy korábban vélhetően szűkre vette az ívet, és autójával érinthette a szalagkorlátot, hiszen autója jobb elejét is ellenőrizte a korlátsimogatás után.
„Arra kérünk mindenkit, ha bármilyen kárt okoz/kára keletkezik a pályán, biztonságos körülmények között álljon meg – például egy közeli pihenőben –, hívja a diszpécsereinket vagy a 112-t és jelentse be az eseményt. Bízzák a szakemberekre a helyszín megvizsgálását, hiszen egyetlen káresemény sem ér annyit, hogy veszélyeztessük saját és mások testi épségét” – zárták a posztot.