Index Vakbarát Hírportál

Jönnek a testkamerák a fővárosi közösségi közlekedésben

2024. december 9., hétfő 13:27

Testkamerákat kapnak a fővárosi közösségi közlekedésben dolgozó jegyellenőrök, utaskoordinátorok, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) biztonsági szolgálatának dolgozói – közölte a társaság hétfőn.

A közleményben azt írták: az intézkedés célja, hogy mind a közösségi közlekedést használók, mind a BKK munkatársai nagyobb biztonságban érezzék magukat. A kamerákat kezdetben elsősorban azokon a nappali és éjszakai BKK-járatokon használják majd, amelyeken a tapasztalatok szerint nagyobb valószínűséggel fordulnak elő vagyon- és személybiztonságot fenyegető események – emelték ki.

A tájékoztatás szerint a társaság több hónapnyi előkészítést követően az első időszakban ötven testkamerával látja el dolgozóit.

Emlékeztettek egy múlt évben végzett reprezentatív kutatásukra, amelyben tízből négy válaszadónak nagyban növelték a biztonságérzetét a járműveken elhelyezett kamerák. Jelenleg a BKK szolgáltatási területén üzemeltetett járművek mintegy 70 százaléka rendelkezik kamerával, és minden további új beszerzésnél feltétel a kamera megléte – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy „a területre, járatra, napszakra lebontott incidensszám alapján a járőri jelenlétet erőteljesebben koncentrálja a BKK azokra a járatokra, amelyeken nagyobb valószínűséggel fordulnak elő atrocitások, ezáltal háromszorosára nőtt az intézkedések száma”.

Mint nemrég megírtuk, a kormány egy törvényjavaslat szerint kép és hang felvételére alkalmas testkamerákkal szerelné fel a postásokat is, hogy visszaszorítsák az ellenük irányuló „jogsértő cselekmények” számát.

Rovatok