Index Vakbarát Hírportál

Több mint egymilliárd forintos adócsalót fogtak el

2024. december 13., péntek 13:25

Építési cégháló álcája mögött csaltak el több mint egymilliárd forint áfát egy győri bűnszövetség tagjai – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

A bűnbanda a gyanú szerint fiktív alvállalkozói hálózatot működtetett. Az érintett gazdasági társaságok vezetői olyan számlákat fogadtak be – a szintén az elkövetői kör irányítása alatt álló – gazdasági társaságoktól, amelyeknek bejegyzett, fiktív ügyvezetői román állampolgárok voltak, és adófizetési kötelezettségüket nem teljesítették.

A bűnszövetség vezetője Győr-Moson-Sopron vármegyében irányította az illegális ügyleteket, a cégek pénzügyi és számlázási folyamatait.

A hamis gazdasági eseményeket banki tranzakciókkal, illetve pénzfelvételekkel igyekeztek elfedni, amelyek után áfát igényeltek vissza.

Az elfogásukra szervezett akcióban a győri pénzügyi nyomozók, bevetési járőrök és IT-szakemberek közösen kutattak bizonyítékok után összesen 17 helyszínen; a pénzügyőrök közel 400 millió forint összegben zároltak ingatlanokat, gépkocsikat és bankszámlákat.

A pénzügyőrök a speciális szaktudással rendelkező bűnügyi és IT-munkatársaik segítségével a helyszíneken felkutatták a virtuális kriptovaluta-tárolókat is, majd összesen több mint 17 ezer euró értékű, többféle kriptopénzt lefoglaltak, és a NAV külön erre a célra létrehozott kriptovaluta-pénztárcájába elhelyezték.

A NAV üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben. Mindeddig hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három letartóztatását rendelte el a bíróság – olvasható a közleményben, amelyet az MTI összegzett.

Rovatok