Egy zuglói lakásban ütöttek rajta egy feltételezett kábítószer-kereskedőn, aki éppen drogot adott át két vásárlójának. Az egyébként bűnügyi felügyelet alatt álló, 30 éves K. Csaba a nyomozás adatai szerint nem először adott el kábítószert ügyfeleinek. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Drog átadása közben csaptak le a rendőrök egy bűnügyi felügyelet alatt álló férfira, aki kábítószert árult egy zuglói lakásban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalán pénteken.
A közlés szerint a rendőrök december 8-án bűnügyi információk alapján egy zuglói lakásban ütöttek rajta egy feltételezett kábítószer-kereskedőn, éppen drog átadása közben. A bűnügyi felügyelet alatt álló K. Csabát, valamint két vásárlóját elfogták.
A lakásban mintegy 400 gramm, körülbelül 14,5 millió forint feketepiaci értékű kokaint, bruttó 28 gramm marihuánagyanús anyagot, valamint több mint 3 millió forintot találtak. A nyomozás adatai szerint a 30 éves férfi nem először adott el kábítószert ügyfeleinek – írták.
A zuglói rendőrök a férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A két vásárlót kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki.
Hozzátették: egy idén szeptemberi nagy drogfogás szintén az őrizetbe vett gyanúsítotthoz köthető. Akkor egy feltört autóban 1,7 kilogramm, mintegy 6 millió forint értékű kannabiszt találtak a zuglói rendőrök. A nyomok K. Csabához vezettek, aki a gyanú szerint feltörte a kocsit, hogy a drogot elrejtse benne a rendőrök elől. A férfi már ekkor is bűnügyi felügyelet alatt állt kábítószer-kereskedelem miatt.