Index Vakbarát Hírportál

Magyar Péterék feljelentik a Tisza Párt önkéntesét

2024. december 13., péntek 12:34

A Tisza Párt a hatóságokhoz fordult, miután egyik önkéntesük nem tud elszámolni hárommillió forinttal. Magyar Péter hangsúlyozta, hogy kiemelten körültekintően kezelik a támogatásokat, és azonnal közbelépnek, amikor szabálytalanságot tapasztalnak.

Magyar Péter Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a Tisza Párt a hatóságokhoz fordul, miután egy önkéntesük feltehetően szabálytalanul járt el, és nem tud elszámolni hárommillió forinttal.

„A Tisza Párt nem kap egy fillér állami vagy külföldi támogatást sem, minden pártfinanszírozási jogszabályt szigorúan betartunk. Hiszünk az átláthatóság fontosságában is, ezért minden negyedévben elérhetővé tesszük a Tisza Párt pénzügyi beszámolóját is. A Tisza Párt a lehető legköltséghatékonyabban igyekszik eljárni minden szükséges kiadás esetén. Eltérően más pártokkal, soha nem rendel meg túlárazott szolgáltatásokat” – írta a politikus, aki köszönetet mondott a párt támogatóinak.

Magyar Péter kifejtette, hogy a Tisza Párt „kiemelten körültekintően kezeli mind a támogatóit, mind a tőlük kapott támogatásokat”, ezért a pártban csak az erre kijelölt személyek foglalkozhatnak a támogatásokból származó pénzekkel, és nem engedélyezik más személyeknek a támogatások gyűjtését, valamint az erről való tárgyalásokat sem. 

Amennyiben ilyen eset merül fel, úgy azonnal közbelépünk. Ha bármilyen szabálytalanságot tapasztalunk, akkor következetesen és azonnal megtesszük a szükséges lépéseket, ahogy azt egy konkrét ügyben meg kellett tennünk a tegnapi napon.  A Tisza Párt a hatóságokhoz fordult egy korábbi önkéntesünk ügyében, aki a gyanú szerint szabálytalanul járt el, és a pártnak szánt támogatásból hárommillió forinttal nem tudott elszámolni

– írta Magyar Péter.

Rovatok