Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Aki azt állítja, hogy Aszad belépett hozzánk, csatateret csinál az országból

2024. december 13., péntek 07:46

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel ismét a Kossuth rádió vendége volt, ahol beszélt a háború lezárásáért tett diplomáciai erőfeszítésekről, a gazdasági intézkedésekről, valamint Till Tamás ügyéről is.

„Erős hetünk volt, a magyarok szempontjából az egyik legfontosabb kérdés a költségvetés, ami lassan elkészül” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a közrádióban, amikor szóba kerültek az utóbbi időszak diplomáciai eseményei.

A kormányfő – aki szombaton Sopronban egy autópálya-szakasz átadásán is részt vesz – elmondta, hogy fontos a nemzetközi vizeken való fürdés, de a magyar medence mindennél fontosabb.

Az általa felvetett karácsonyi tűzszünetet illetően elmondta, ez egy ajánlat volt, amely arról szól, hogy legalább az ünnepek alatt ne haljon meg senki a fronton. 

Ha a felek meg tudnak egyezni egymással, mint például az első világháborúban, akkor lehet tűzszünet. Sok száz, vagy ezer embert lehet boldoggá tenni a fogolycserével

– mondta Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, hogy milyen indokkal utasította el ezt a javaslatot az egyik fél, és mit tud tenni a magyar diplomácia, a kormányfő elmondta: a magyar egy keresztény kormány, és amit lehet, azt meg kell tenni a helyzet előmozdítása érdekében. Megismételte, hogy egy néhány napos tűzszünet elérése a cél, ami egy olyan dimenziója a politikának, amit érdemes szem előtt tartani.

Orbán Viktor hozzátette: Magyarország úgy járt el ebben az ügyben, ahogy ez elvárható. Álláspontja szerint az elmúlt időszakban számos változás történt a világpolitikában, ilyennek nevezte a Patrióták megalakulását, valamint az amerikai elnökválasztás eredményét.

Vadászterület Magyarországból

A miniszterelnök úgy látja, amint Donald Trump hivatalba lép, a világ hatalmas fordulatot vesz majd. Ennél a résznél arra is kitért, hogy a közelmúltban Németországban megbukott, míg Franciaországban szétesett a kormány, Szíriában pedig „zavaros a helyzet”.

Amint Trump hivatalba lép, a világ kibontakozik. Január 20. után egy-két nappal egyből olyan változások állnak majd be, ami eléri Európát

– fogalmazott Orbán Viktor, aki egyúttal azért is köszönetet mondott Bóka Jánosnak és Pintér Sándornak, amiért Románia és Bulgária 2025. január 1-től a schengeni övezet tagja lesz.

„Egy olyan ügyről beszélünk, amely több mint egy évtizede halasztódik, több ország blokkolta ezt a döntést. Nekünk ez azt jelenti, hogy végrehajtottunk valamit, amit az erdélyi magyarok régóta akartak. Számomra ez egy döntő pont volt, ez azt jelenti, hogy akadálymentesen tudnak közlekedni az erdélyi magyarok a határon. Nekünk is ez az érdekünk” – fűzte hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint a schengeni övezettel kapcsolatos lépés a magyar nemzeti egység szempontjából is fontos volt, ráadásul szavai szerint „a viharvert román–magyar politikai kapcsolatokban is egy napfényes délutánnak számít”. Megjegyezte: a határőrizetről egy átmeneti időszak után le lehet vezényelni a rendőröket, amivel energiát lehet megtakarítani.

A kormányfő saját maga szempontjából a hét legfontosabb eseményének nevezte azt a később cáfolt álhírt, miszerint Bassár el-Aszad bukott szír elnök gépe szállt le Ferihegyen a múlt hétvégén. Orbán Viktor szerint ennek az álhírnek a terjesztésével valakik bele akarták keverni, továbbá célponttá akarták tenni Magyarországot.

Aszadra vadásznak. Aki azt állítja, hogy belépett Magyarországra a szír elnök, az vadászterületet csinál az országból, és ez nemzetbiztonsági ügy

– jelentette ki Orbán Viktor, aki nem hiszi, hogy mindez véletlenül történt volna meg, éppen ezért ezt nyilvánosan nehéz kideríteni, ez a titkosszolgálatok dolga.

Púposodó szőnyeg, Till Tamás-ügy

Orbán Viktor ezután az európai gazdaságra is kitért, amelynek szerinte minden problémája a háború miatt van, így minden azzal kell kezdődjön, hogy véget vetünk a háborúnak.

Szóba került, hogy a jövő évi költségvetést decemberben fogadja majd el az Országgyűlés, háborús költségvetésre, illetve békeköltségvetésre van szükség. Megjegyezte: a béke éveinek eljövetelekor az országnak egyetlen célja lehet, erőssé tenni a gazdaságot. Orbán Viktor közölte, hogy a kormány 3 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol, és számos olyan intézkedés lesz, amely megindítja az országot.

Méltatta a 3 éves szakszervezeti megállapodást is, amely 40 százalékos béremelést jelent.

Elmondta, hogy a kormány konkrét béremelésekről is döntött. A pedagógusoknál ez már megtörtént, őket követik majd a vízügyesek a 3 éves béremelési programmal, valamint az igazságszolgáltatás.

A magyar gazdaság 2025-re szóló terveinek (munkáshitel, lakhatási támogatás) a hitelminősítők szerint szilárd pénzügyi alapjai vannak. Érezni, hogy púposodik a szőnyeg

– vélekedett Orbán Viktor, aki hozzátette: a Demján Sándor Program keretében 1400 milliárd forint jut majd a kis- és középvállalkozásoknak (kkv). Emellett 500 beruházás fejeződik majd be és 300 új indul, a BMW- és a BYD-gyár teljesítményével pedig hatalmas gazdasági kapacitások indulnak meg.

A műsor végén Till Tamás ügye is szóba került, Orbán Viktor szerint a témát illetően egy jogi vita zajlik, majd három gondolatot is megfogalmazott: az eltűnt gyermeket keresni kell. Dicsérte a rendőrség munkáját, mivel egy több mint 10 éves ügyről van szó, és így sem adták fel a keresést. Egyúttal harmadik meglátásként kiemelte: „igazságnak lennie kell”.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió óbudai stúdiójában 2024. december 13-án. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán / MTI)

Rovatok