Index Vakbarát Hírportál

Újabb fejlemény a budapesti pedofilbotrányban, a rendőrség őrizetbe vett egy embert

2024. december 13., péntek 17:52

A rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki és őrizetbe vett egy személyt abban az ügyben, amelyben emberkereskedelem miatt zajlik vizsgálat pár hete – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap a „Lakatos Márk-féle pedofilügyként” emlegeti az esetet, amelyet Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok korábbi újságírója robbantott ki. (A stylist a botrány kirobbanása után tagadta a vele szemben megfogalmazott vádakat.)

Magyar Nemzet szerint a rendőrség egy személyt gyanúsítottként hallgatott ki és őrizetbe vett az üggyel összefüggésben. A lap nevek említése nélkül, az ügyet körülírva kérdéseket küldött az ügyben eljáró Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK), mire az alábbi választ kapták a hatóságtól. 

Tájékoztatjuk, hogy az említett ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság december 12-én a sértettel szemben fennálló egyéb hatalmi, befolyási helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett, kétrendbeli emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki egy 27 éves budapesti férfit. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A folyamatban lévő eljárás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatás nem adható.

A Magyar Nemzet tudni véli, hogy a fenti eset a Lakatos Márkkal szemben megfogalmazott vádakhoz köthető. Ábrahám Róbert műsorában korábban egy egykori intézetis fiú állította azt, hogy évekkel ezelőtt (amikor még csak 15 éves volt) fajtalankodott vele a stylist.

Arról is beszélt, külön ember volt arra a célra, hogy az árvaházakban felkutassanak fiatal heteroszexuális fiúkat, akik nyomoruk okán megvásárolhatók homoszexuális együttlétekre, és a kiválasztott gyerekeket a kerítő le is szállította és átadta a megrendelőinek, ami után jutalékot kapott.

A lap információi szerint most a „kerítők” egyikét vehette őrizetbe a rendőrség.

Lakatos Márk a botrány kirobbanása óta nem szólalt meg az ügyben, azonban a napokban egy budapesti szórakozóhelyen látták őt.

Rovatok