Egy kamasz, aki ilyen brutalitásra volt képes, előzetesen biztosan adott valamiféle jelzést a környezetének, azonban sajnálatos módon a környezete nem észlelte ezeket a jeleket – mondta Kitanics Márk klinikai szakpszichológus az ATV Start című műsorában Till Tamás gyilkosáról.
A szakértő arra a kérdésre kereste a választ az ATV műsorában, hogy vajon mi vezethet el egy kegyetlen gyilkosságig egy serdülő életében. Különösképp olyan gyilkosságig, amelyről a jegyzőkönyv úgy ír: F. János addig ütötte a 11 éves kisfiút, amíg élt, először puszta kézzel, majd egy ácskapoccsal.
Mint azt a rendőrség rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte, a gyilkos megkérte a segítőkészként és barátságosként ismert kisfiút, hogy segítsen neki, és becsalta a tanyára. Ezt követően a műhely mögötti fatárolóhoz mentek. ahol F. rátámadt a gyerekre, és a vallomása szerint egy ácskapoccsal agyonverte. A jegyzőkönyv megjegyzi a gyilkosságról, hogy azt különös kegyetlenséggel vitte végbe F. János, a hatóság a családra való tekintettel azonban ennél több részletet nem közölt a nyilvánossággal.
Míg kedden a rendőrség arról számolt be, hogy bár megtalálták Till Tamás gyilkosát, az szabadon távozhatott a rendőrségről, mert elévült az ügy, addig csütörtökön – vélhetően társadalmi nyomásra – már arról írt a főügyészség, hogy körözést adtak ki F. Jánosra emberölés miatt, nem sokkal később, még aznap pedig őrizetbe is vették.
Kitanics Márk klinikai szakpszichológus kifejtette, bár a motivációt nem ismerjük, ilyen súlyos, tragikus cselekmény estén feltételezhető, hogy valamilyen érzelem, indulat energizálta az elkövetőt. A szakértő hangsúlyozta, hogy
szinte biztos, hogy egy kamasz, aki ilyen brutalitásra volt képes, előzetesen adott valamiféle jelzést a környezetének, azonban sajnálatos módon a környezete nem észleltet ezeket a jeleket.
F. János 25 évig élt együtt a brutális gyilkosság titkával. „Ez nagyon nehéz. Nemcsak gyilkosság, hanem más bűncselekmények elkövetése esetében is olyan mértékű lelkiismeret-furdalás és bűntudat alakult ki, ami olyan mértékű szorongást hozott létre, hogy egyszerűen ellehetetlenült az elkövető élete. Ezért nagyon sok esetben azt a lehetőséget választották, hogy »meggyónják« a bűncselekményt, feladták magukat” – mondta el Kitanics Márk. Ezzel szemben F. János nem „gyónta meg a titkát”, hanem addig szorult körülötte a hurok, míg végül elismerte a gyilkosságot.
A szakpszichológus kiemelte, hogy Till Tamás szüleinek a legnehezebb, és most, hogy kiderült az igazság, az ő lelkiállapotukban is változás állhat be.
Egy gyermek elvesztését nem lehet feldolgozni. Lehet vele együtt élni, és ezt az együttélést egy kicsit talán megkönnyíti, ha pont kerül a folyamat végére
– hangsúlyozta a szakértő.
Kitanics Márk különösen nehezen feldolgozhatónak és a szülők számára extra lelki tehernek írta le azt, amikor egy kiszolgáltatott gyerek, „a mi gyerekünk”, segítséget kér, segítségre szorul, és mi szülőként ezt nem tudjuk neki megadni. A pszichológus szerint ráadásul a lelki terhek alóli szabadulást az elkövető megtalálása és elítélése sem segíti minden esetben, „hiszen az igazságszolgáltatás is számtalan új és végül válasz nélküli kérdést vet fel. Másrészt nagyon sokszor a szülők az ítélettel sem elégedettek, súlyosabb büntetést szeretnének”.
Tillné Vörös Katalin, az áldozat édesanyja egy interjúban arról beszélt, hogy a fejleményekről semmilyen tájékoztatást nem kaptak. Sem az ügyészség, sem a rendőrség nem tartott velük személyes kapcsolatot. A hírekről a médiából, valamint a család ügyvédjének beszámolójából tájékozódnak, akivel napi szinten beszélnek.
Lichy József, a család jogi képviselőjének elmondása szerint a legfrissebb fejleményekig kártérítést követeltek volna az elkövetőtől, azonban a családot nem érdekelte a pénz, csak az, hogy a tettes valamilyen módon bíróság elé kerüljön.