Index Vakbarát Hírportál

Még ne vegyünk rá mérget, de jó esély van a fehér karácsonyra

2024. december 14., szombat 13:17

Úgy, mint általában, idén is aktuálissá válik a kérdés, hogy fehér lesz-e a karácsonyunk, vagy az előző évekhez hasonló időjárással kell számolni. Jelenleg úgy tűnik, karácsony előtt visszatérhet a hideg, és az átlagnál nagyobb esély mutatkozik a havas karácsonyra.

Még akármilyen idő előfordulhat december 24-ig, mivel a ciklontevékenység folyamatos, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy pontos időjárás-előrejelzéssel lehessen élni Közép-Európa felett. 

Mindenesetre leszögezhető, hogy van okunk a bizakodásra, ugyanis idén az elmúlt évekhez képest 60-70 százalékkal nagyobb a matematikai esély a havazásra karácsony napján – árulta el a Magyar Nemzetnek Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója.

A intézet honlapján olvasható előrejelzésből az már majdnem biztosra vehető, hogy a karácsony előtti bő egy hét az átlagnál enyhébb lesz, sőt az ország egyes részein 10 fok feletti maximumok sem lesznek ritkák. A meteorológiai modelleken – nagy bizonytalanság mellett – most az látszik, hogy az elmúlt évektől eltérően idén nagyobb az esélye hidegbetörésnek az ünnepek alatt és akár a havas karácsonynak is.

 Az előrejelzések még nagyon bizonytalanok, ugyanis az óceán erősen beleszól az időjárásba, egyfolytában gerjeszti, majd küldi a ciklonokat Közép-Európába, ez pedig a nyáron erősen felmelegedett óceánok miatt alakult így

– reagált Kovács Erik arra a kérdésre, hogy mikor lehet már biztosan kijelenteni, hogy milyen időjárásunk lesz az ünnepekkor, hozzátéve, hogy óvatos bizakodással kell viszonyulni a 2024-es karácsonyhoz, legalábbis addig mindenképp, amíg megérkeznek a frissített időjárási modellek és a pontosabb előrejelzések.

A HungaroMet összegzése szerint Magyarországon a fehér karácsony nem tekinthető gyakorinak, még a havasabb 1960-as években is az ünnepi napokon összefüggő hóréteg általában kevesebb mint 50 százalékban fordult elő. Fehér karácsony síkvidéken mintegy 4-6 évente adódik. A legkevesebb havas ünnepet a 2010-es és az 1970-es években észleltük.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!

Rovatok