Index Vakbarát Hírportál

Schmidt Mária Magyar Péterről: Mióta megjelent Vargáné, még csak ordítani hallottam

2024. december 14., szombat 21:05

Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója szombaton megjelent interjújában kezdőzetlenül kifejtette véleményét a Fidesz működéséről, az Európai Unió helyzetéről, de számos belpolitikai téma is terítékre került. Szó esett többek között Magyar Péterről, Szájer Józsefről, de Schmidt Mária beszélt a fiával, Ungár Péterrel való kapcsolatáról is.

„Nehéz lenne Magyar Péterrel értelmiségi vitát folytatni, mert amióta mint Vargáné megjelent a politika porondján, még csak ordítani hallottam” – fogalmazott Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, valamint a XX. és XXI. Század Intézet főigazgatója az Ötpontban című új podcastműsor első vendégeként.

A Széchenyi-díjas magyar történésznek feltették a kérdést, hogy mit gondol a Nyugat hanyatlásáról, valamint Magyarország, illetve az elit helyzetéről az alakuló új világrendben, de szóba került ezek befolyásoló hatása is a Fideszre, a kormánypárt politikájára, sőt szó esett a fideszes utánpótlásról, Szájer Józsefről, Magyar Péterről, de még Schmidt Mária fiáról, Ungár Péterről is.

Schmidt Mária az interjúban többek között arról is beszélt, hogy

Rovatok