Megkezdődött a bírósági tárgyalása F. Jánosnak, aki a gyanú szerint 24 évvel ezelőtt meggyilkolta a 11 éves Till Tamást. A 40 éves férfit bilincsbe verve, vezetőszáron kísérték a tárgyalóteremhez, a jelen lévő sajtó képviselői zavart mosolyt véltek felfedezni a gyanúsított arcán.
Három rendőr vezetőszáron kísérte a Kecskeméti Járásbíróság épületébe szombat reggel a megbilincselt F. Jánost, a Till Tamás megölésével gyanúsított férfit.
A Blikk információi szerint a fehér kabátot és fehér nadrágot viselő 40 éves férfi zavartnak látszott, megbánást nem mutatott, félmosollyal nézett a kamerákba. Amikor megérkeztek az épületbe, a rendőrök arra kérték a sajtó munkatársait, hogy ne kérdezzenek F. Jánostól.
A nyomozók csütörtök délután fogták el a budapesti otthonát elhagyó férfit, gyanúsítottként kihallgatták, most pedig a bíróság dönt a továbbiakról.
Mint ahogy azt az Indexen olvashatták, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség F. János letartóztatását.
A 11 éves bajai kisfiút 24 éven át kezelték eltűntként a hatóságok, míg idén nyáron ki nem derült, hogy holtteste egy családi házhoz tartozó fészer alapjába lett bebetonozva.
Mivel az elkövető a bűncselekményt még kiskorúként követte el, előzetesen felmerült, hogy elévülhetett a férfi büntethetősége, de végül bizonyosságot nyert, hogy mind az elkövetéskori, mind a jelenleg hatályos Btk. kizárja a büntethetőség elévülését minősített emberölés esetében. Az elévülés kizártsága tehát a bűncselekményhez kapcsolódik – a hatályos törvényben az életfogytiglani szabadságvesztéssel fenyegetettsége miatt –, nem pedig az elkövetőhöz.
A tárgyalás nem nyilvános.