Vasárnap délután szalagkorlátnak ütközött egy autó a 8-as főúton, a balesetben egy másik jármű is érintett volt. A tűzoltók és a mentők a helyszínre érkeztek, több utas csak segítséggel tudta elhagyni a járművét. A baleset miatt a Veszprém és Ajka között közlekedő vonatpótló autóbuszok megnövekedett menetidővel közlekednek.
Súlyos baleset miatt teljes szélességében lezárták a 8-as főutat vasárnap a Veszprém vármegyei Városlőd közelében – írta honlapján a katasztrófavédelem. A helyszínre több mentőautó is érkezett, több utas csak a tűzoltók segítségével tudta elhagyni a járművét.
Szalagkorlátnak hajtott egy személykocsi a 8-as főút 73-74-es kilométere között, Városlőd közelében. A balesetben egy másik autó is érintett volt, míg az egyik járműből ki tudott szállni annak vezetője, a másikba azonban két ember beszorult. Az ajkai hivatásos tűzoltók áramtalanítottak, és kiemelték a roncsból az utasokat.
A helyszínre több mentőautó is érkezett. A főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
Vasúti pályafelújítás miatt a 8-as főúton járnak Veszprém és Ajka között a vonatpótló autóbuszok is. A Mávinform a Facebook-oldalán azt írta, hogy a korlátozás miatt a pótlóbuszok jelentősen hosszabb menetidővel közlekednek.
Az 51-es főúton, Majosháza magasságában két személykocsi hajtott egymásba, a balesetben egy harmadik autó is érintett volt. A szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók áramtalanítottak. A helyszínre mentő is érkezett.