Több eltűnt ember holttestéről beszélt ügyvédjének Till Tamás feltételezett gyilkosa, F. János. A férfi a Kecskeméti Járásbíróság épületében várakozás közben mondott meglepő dolgokat a védőjének, aki a Blikknek azt nyilatkozta, a 40 éves férfinak eddig öt különböző vallomása van, amelyek egymással is ellentmondásosak.
Más elásott holttestekről beszélt ügyvédjének F. János, a 11 éves korában eltűnt Till Tamás feltételezett gyilkosa. A 40 éves férfi szombaton vezetőszáron, megbilincselve érkezett a Kecskeméti Járásbíróság épületébe, ahol első körben 30 napra rendelték el a letartóztatását.
A Blikk úgy tudja, a minősített emberölés miatt rács mögé zárt férfi vallomásai zavarosak, és egymásnak is ellentmondanak. A lap tudomása szerint a bíróságon is új körülményekről beszélt, és habár korábban elismerte a 24 éve eltűnt kisfiú megölését, mostanra tagadja, hogy ő ölte volna meg Till Tamást.
Emellett a bíróságon várakozva védőügyvédjének, Hódos Attilának arról beszélt, hogy több másik eltűnt személy elásott holttestéről is tudomása van. Ám azok után, hogy „neki köszönhetően megtalálták a 11 éves bajai kisfiú maradványait, és még ő került bajba, már nem fogja segíteni a hatóság munkáját”.
Öt különböző vallomása van, de nekem még számtalan különböző verziót mondott el, amelyek egymással is ellentmondásosak. Ezeknek a részleteiről egyelőre nem szeretnék beszámolni. Mindenesetre a bűnösségét a néhai Till Tamás bántalmazásában nem ismeri el, a korábbi beismerést kényszer és fenyegetés hatására tette meg
– fogalmazott a lapnak az ügyvéd, majd hozzátette, a hatóság azt ígérte F. Jánosnak, ha vallomást tesz, „a családját és a vállalkozását is békén hagyják, és nem szednek elő esetleg a múltjából olyan dolgokat, amelyek rá terhelők lennének”.
Ahogy azt korábban megírtuk, a Kecskeméti Járásbíróság letartóztatta F. Jánost, aki a gyanú szerint huszonnégy évvel ezelőtt brutálisan agyonverte az akkor 11 éves Till Tamást. Ezt Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője is megerősítette, és elmondta, hogy a nyomozási bíró a gyanúsított férfi letartóztatásáról döntött, mivel fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye.
A nyomozás részleteivel kapcsolatban megkeresték a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséget, ahol Kövecs Máté helyettes szóvivő azt közölte, a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánnak tájékoztatást adni.
F. János – bár korábban beismerte tettét – most tagadja a gyilkosságot. A férfit 30 napra a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. Amikor az elítélt kilépett a tárgyalóteremből, a portál megkérdezte, hogy miért követte el a gyilkosságot, amin meglepődött, de nem válaszolt. Később kiderült, hogy a bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, azonban a védő és a gyanúsított fellebbezett az ítélet ellen.