F. János jelenleg tagadja bűnösségét a Till Tamás elleni bűncselekményben, és ügyvédje most elárulta, miért gondolta meg magát a gyanúsított a korábbi vallomásához képest. Az is kiderült, hogy a férfi gyermekkorában négy évet nevelőszülői hálózatban, illetve gyermekotthonban töltött, és ez idő alatt szexuális jellegű, súlyos visszaélések érték őt.
Hódos Attila, F. János ügyvédje további részleteket árult el a Till Tamás meggyilkolásával kapcsolatos ügyben. Mint ismert, a férfi korábban beismerte tettét, ám most tagadja a gyilkosságot, és ügyvédje elárulta, mi áll ennek hátterében.
F. János ügyvédje vasárnap a Blikknek arról számolt be, hogy amikor védence november 28-án kényszer és fenyegetés hatására beismerte a bűncselekményt, már annak a tudatában tette, hogy bármit mondhat, annak az elévülés miatt nem lehet jogi következménye.
Addig nem is került szóba, hiszen az ő felelősségéről sem volt szó. Sajnos 4-5 éves korában, illetve később is történtek vele olyan szörnyűségek, amik számára nagyon megalázóak. Azzal fenyegették meg, hogy ezek a visszaélések nyilvánosságra kerülhetnek, ő pedig tartott attól, hogy ez tönkreteheti a családi életét
– nyilatkozta Hódos Attila, hozzátéve, hogy F. János a feleségével csak most szeptemberben házasodott össze, és félt attól, hogy a kapcsolatnak vége lesz.
Az ügyvéd szerint a cégének a tönkretételével kapcsolatban is hangzottak el kijelentések, és végül a gyanúsított azt mondta, bármit beismer, csak a családjához, feleségéhez engedjék vissza.
Az ügyvéd beszámolója azért is érdekes, mert F. Jánost a tettének beismerése után hazugságvizsgálóra is kötötték, ami igazolta a vallomását arról, hogy különös kegyetlenséggel verte agyon a fiatal gyermeket.
A Blikk információi szerint F. János gyermekkorában négy évet nevelőszülői hálózatban, illetve gyermekotthonban töltött, és ez idő alatt szexuális jellegű, súlyos visszaélések érték őt. Till Tamás családjának ügyvédje szerint az egyetlen lehetőség, hogy F. János is szexuális indítékkal támadt rá annak idején Till Tamásra, és verte őt agyon, mivel minden más lehetőséget ki lehet zárni a rendelkezésre álló adatok alapján.
Hódos Attila azonban erre úgy reagált: nincs erre semmilyen megalapozott adat, és álláspontja szerint ez a hatóság által erőltetett verzió. Úgy véli, ügyfele vallomásai objektív bizonyítékként a későbbiekben nem lesznek felhasználhatóak. Arról is beszélt, hogy F. János 18 éves kora után problémás volt, és nehéz körülmények között élt, majd később Budapestre került, ahol felépítette életét. Szülei elhunytak, de a keresztszülei tartották vele a kapcsolatot. A lap azt is megtudta, hogy felesége, akivel szeptemberben házasodott össze, kiáll mellette.
Mint írtuk, F. János nemrég több eltűnt ember holttestéről beszélt ügyvédjének. A férfi a Kecskeméti Járásbíróság épületében várakozás közben mondott meglepő dolgokat a védőjének, aki a Blikknek azt nyilatkozta, a 40 éves férfinak eddig öt különböző vallomása van, amelyek egymással is ellentmondásosak.