Hétfőn fokozatosan felszakadozik a felhőzet, miközben a csapadék valószínűsége is egyre csökken. Viharos széllökésekre, valamint melegfronti hatásra szamíthatunk, a héten változékony, jellemzően szeles, enyhe időjárás várható 8 és 13 fok közötti csúcshőmérséklettel.
Hétfő reggel, délelőtt még erősen felhős vagy borult idő lesz, majd nyugat felől szakadozni, vékonyodni kezd a felhőzet – ezzel együtt a csapadékhajlam is csökken, délután már a keleti vidékeken is egyre kevesebb helyen fordul elő kisebb eső – írja előrejelzésében a HungaroMet.
A döntően nyugati, északnyugati irányú szél a délnyugati országrészt leszámítva a nappali órákban nagy területen megerősödik, a hegyekben, illetve hétfőn néhol síkvidéken is előfordulhatnak viharos lökések.
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 8 és 13 fok között várható, de az északkeleti, keleti határvidéken ennél több fokkal alacsonyabb is lehet.
A Kárpát-medence fölött az enyhülést hozó álcázott hidegfront távozását követően erős melegfront vonul át a következő 36 órában, mögötte hétfőre már a magaslégkört is igen enyhe levegő árasztja el. Hétfőre széllökések miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, valamint Pest vármegyére.
Mint írtuk, hétfőn erős melegfronti hatásra kell számítani, ami leginkább fejfájást, fáradtságérzetet, álmatlanságot okozhat, de hamarabb elfáradhat a szervezet, ezáltal a teljesítőképességben is csökkenés tapasztalható. Kritériumok szerinti veszélyes időjárási esemény nem valószínű, azonban hétfőn napközben az ország északi felén akár 70 kilométer per órát meghaladó széllökések előfordulhatnak.
Kedden többnyire gyengén felhős lesz az ég, de helyenként – főként északkeleten, illetve a szélvédett tájakon – erősebben felhős, párás időszakok is lehetnek. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett tájakon mínusz 2 és 0 fok között várható. A maximumok 6 és 12 fok között lesznek.
Ha időjárás, akkor is Index!
Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!