Index Vakbarát Hírportál

Varázsgombára hivatkozott a férfi, aki szétverte a SPAR üzletét Tatabányán

2024. december 16., hétfő 21:07

Azzal védekezett egy férfi, hogy varázsgombát kapott az egyik barátjától, és ennek hatására rongált meg és poroltózott össze egy tatabányai SPAR-t, ám az elsődleges gyorsteszt nem mutatott ki kábítószert a szervezetében. Az eset még november végén történt, és az ügyészség most azt indítványozta, hogy a bíróság március 29-ig hosszabbítsa meg a letartóztatását a már 12 büntetésen átesett férfinak.

Nem engedik ki a rács mögül azt a férfit, aki november végén egy tatabányai SPAR-ban randalírozott, rongált, és egy poroltóval telefújta az üzletet. A férfi azzal védekezett, hogy a barátjától kapott varázsgombát, és a pszichoaktív szer miatt cselekedett agresszíven, ám az elsődleges gyorsteszt szerint a szervezetében nem volt kimutatható, hogy kábítószert fogyasztott volna.

A 24.hu megkeresésére Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság március 29-ig hosszabbítsa meg a több milliós kárt okozó férfi letartóztatását.

Mint ahogy azt az Indexen olvashattáknovember végén azért riasztották a helyi rendőröket Tatabánya kertvárosába, mert egy férfi minden előzmény nélkül törni-zúzni kezdett a SPAR egyik üzletében. A férfi porral oltóval fújt tele mindent, miközben az útjába kerülő tárgyakat elhajította, széttörte. A vásárlók és a dolgozók is kimenekültek az üzletből, az „artikulálatlanul kiabáló, üres tekintetű” személyt csak a kiérkező rendőrök tudták megfékezni.

A körülbelül 2,5 millió forintos kárt okozó férfi korábban már tizenkétszer volt büntetve, így többszörös visszaesőnek minősül. Jelenleg három büntetőeljárás is folyik vele szemben vagyon elleni bűncselekmények miatt. 

Rovatok