Index Vakbarát Hírportál

Hernádi Zsolt: Az én számból nem hangzik hitelesen, de egyetértek azzal, hogy zöldíteni kell

2024. december 17., kedd 09:01

Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója bevallotta, hogy bár hisz a zöldítésben, de az irracionális szabályoknak való megfelelést addig halasztja, amíg csak az jogilag lehetséges, így az Oroszországról való leválás se fog holnap megtörténni. Az üzletember, aki 24 éve vezeti az olaj- és gázipari vállalatot, még élvezi, amit csinál, de véleménye szerint több olyan vezetőtársa van a társaságnál, akik képesek lennének vezetni a céget.

Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója nagyinterjút adott a Telexnek, amelyben elárulta, hogy 10 évvel azután, hogy az Interpol kiadta ellene a nemzetközi körözést, 2023 novembere óta végre szabadon utazhat, igaz, csak az Európai Unión kívül.

2023 novemberében az Interpol illetékes felülvizsgálati bizottsága megnézte az esetünket, majd azt a döntést hozta, hogy törli a korábbi nemzetközi körözést. Az Interpol emellett megtiltotta a horvátoknak, hogy az én ügyemben az Interpol rendszerét használják. De az Európai Unióban más a helyzet, a schengeni belső rendszerben az úgynevezett átadási végzést csak Horvátország vonhatná vissza

– fogalmazott a Mol vezérigazgatója.

Emellett Hernádi Zsolt az interjúban beszélt arról, hogy:

(Borítókép: Hernádi Zsolt 2022. december 18-án. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok