Index Vakbarát Hírportál

Nem bírt el a vizes úttal a sofőr, darabokra törte az autóját

2024. december 18., szerda 06:09

Újabb videót tett közzé a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. a „Megáll az ész” című sorozatából. Nemrég két autós is balesetet okozott a magyar gyorsforgalmi utakon. A sofőrök figyelmen kívül hagyták a rossz időjárási körülményeket, és hamar elvesztették az irányítást a járművek felett.

Legújabb videójában is a közlekedésbiztonságra hívta fel a figyelmet az MKIF. Facebook-bejegyzésükben az „aquaplaningre” is kitértek. Mint írták, a jelenség akkor következik be, amikor a gumiabroncsok elvesztik a tapadást az úttal a vízréteg miatt, és az autó irányíthatatlanná válik.

Az autópálya-fenntartó cég szerint sokan elfelejtenek figyelni az időjárási körülményekre, és a csúszós úton is a megszokott tempóval közlekednek. „Az autó pedig úgy kezd csúszni, mintha jégen menne” – jegyezte meg a vállalat.

Hozzátették, hogy a közlekedőknek nem kell túl gyorsan haladni, és éppen elég, ha az időjárási körülményekhez képest hajtanak gyorsan. 

Az MKIF által megosztott felvételeken jól látszik, ahogyan a csúszós út miatt pillanatok alatt bekövetkezik a baleset.

Az első videóval kapcsolatban külön megjegyezték, hogy amennyiben az autópályán kell elhagyni a járművet, úgy a sofőr és az utasok is mindig viseljenek láthatósági mellényt. 

Rovatok