Index Vakbarát Hírportál

Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire

2024. december 18., szerda 19:51

Több egykori rendőrtiszt ellen is jogerős ítélet született decemberben az elhíresült Vizoviczki-ügyben, nekik azonnal meg is kellett kezdeniük a büntetés letöltését fegyházban. Volt azonban közöttük egy, aki a menekülést választotta, de számításai ellenére gyorsan elfogták a hatóság emberei.

Több személyt is jogerős börtönbüntetésre ítéltek Vizoviczki László ügyében, akiknek a többsége meg is kezdte börtönbüntetését, volt azonban közöttük egy, aki úgy döntött, megszökik. A menekülése sem időben, sem térben nem tartott sokáig, még Pest vármegyében elfogták az illetékes hatóságok.

A Vizoviczki László ügyében meggyanúsított, volt magas rangú rendőrtiszteket is érintő másodfokú bírósági eljárás december 12-én ért véget, összesen 14 vádlottal szemben hozott jogerős ítéletet a Fővérosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa – jelent meg a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) honlapján.

A bíróság határozata alapján a fegyházbüntetésre ítélt személyeknek a szabadságvesztést azonnal meg kell kezdeniük. Az ítélethirdetésen személyesen megjelent dr. G. Imre a bíróság épületéből már nem térhetett haza, a kényszerintézkedést azonnal foganatosították vele szemben. A további hét elítélt közül K. Attilát, H. Lajost és dr. K. Tamást a Készenléti Rendőrség és az NVSZ munkatársai lakóhelyükön, illetve annak közelében fogták el, a többi elítélttel szemben a lakóhelyükön illetékes rendőrkapitányságok hajtották végre a kényszerintézkedést.

Az NVSZ szerint a Vizoviczki László belső köréhez tartozó H. Imre nem kívánt büntetés-végrehajtási intézetbe menni, ezért ő és a közvetlen ismerősei telefonjaikat hátrahagyva elmenekültek, de nem sokáig jutottak.

A bíróság elfogatóparancsot adott ki H. Imre ellen, akit a Terrorelhárítási Központ és az NVSZ munkatársai az ítélethirdetéstől számított 36 órán belül el is fogtak Monoron, egy hotel udvarán. Az elfogásról videót is közzétett a Nemzeti Védelmi Szolgálat, ezen az is látható, hogy a szökéssel próbálkozó elítéltet elszállítják a börtönbe.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én jelentette be, hogy vádat emelt a rendőrségi vesztegetési botrányban ismertté vált, a Hajógyári-szigeten és a belvárosban szórakozóhelyeket működtető Vizoviczki László ügyeiben, amelyekben 33 vezető beosztású hivatalos személy is érintett volt.

A vádlottak között szerepelt hét korábbi rendőr, köztük öt volt, vezető beosztású rendőrtiszt, korábbi tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, egy önkormányzat köztisztviselője és egy közegészségügyi felügyelő is.

Vizoviczki László 2024. márciusában szabadult a fegyházból, miután az ellene hozott két ítéletet összbüntetésbe foglalták, így  végül   összesen nyolc év és pár hónap lett a büntetése, amit házi őrizetben, előzetes letartóztatásban és fegyházban töltött le.

Rovatok