Index Vakbarát Hírportál

Hétvégén napsütésről havazásra válthat az időjárás

2024. december 19., csütörtök 18:38

Erős, viharos széllel csapadék érkezik pénteken, és a hétvégére visszaesik a hőmérséklet: vasárnap hajnalban mínusz 7 és 0 Celsius-fok közé hűl le a levegő még napközben sem lesz melegebb 1-6 foknál − derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken túlnyomóan borult időre kell számítani, csak naplemente után kezdhet el északnyugat felől vékonyodni, szakadozni a felhőzet. Többfelé várható eső, záporeső. Az északi, északnyugati szelet főként a Dunántúlon kísérik erős, viharos lökések − olvasható a HungaroMet előrejelzésében.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 8 fok között várható, északkeleten lehet ennél egy-két fokkal hűvösebb.

Csütörtök éjjel hidegfront érkezik, emiatt pénteken többeknél előfordulhat görcsös és ízületi panasz, fejfájás.

A csütörtökről péntekre virradó éjjel az Északi-középhegység térségében átmeneti ónos csapadék nem kizárt. Pénteken a nap első felében a Dunántúl északnyugati felében egy-egy 70 kilométer/óra körüli lökés sík vidéken is előfordulhat, ezért Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegyében figyelmeztetést adtak ki.

Hétvégén napsütésről havazásra válthat az időjárás

Szombaton az összefüggő felhőzet délkelet felé elvonul, mögötte napközben jobbára gyengén felhős, napos idő várható, de elvétve felhőátvonulások előfordulhatnak. Csapadék nem várható. Az északi, északnyugati szél délutánra veszít erejéből. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 2 fok között valószínű, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél jóval hidegebb lesz az éjszaka. A maximum-hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul.

Vasárnap északnyugat felől egyre nagyobb területen borul be az ég, de délelőtt a keleti tájakon még hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Délutántól nyugat felől egyre több helyen vegyes csapadékra, estétől már havazásra is számítani lehet. A déli, délnyugati irányba forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 7 és 0, kora délután plusz 1 és 6 fok közötti hőmérséklet várható, északkeleten lesz a leghidegebb.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!

Rovatok