Index Vakbarát Hírportál

Magyar Péter elárulta, hogy mi jelentené a Tisza Párt végét

2024. december 20., péntek 09:22

A viták ellenére elfogadott budapesti költségvetés után kormánypárti oldalról azzal kezdték el támadni a Tisza Pártot, hogy összeálltak a DK-val és Karácsony Gergellyel. Magyar Péter azonban leszögezte, hogy semmilyen hivatalos ellenzéki összefogás nem lesz, az ő részükről legalábbis biztosan nem. Megszólalt Gyurcsány Ferenc is, aki figyelmeztette a Tisza Pártot, hogy lassan dönteniük kell.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, szerdai ülésén a fővárosi önkormányzat óriási csörték és vita végén elfogadta Budapest költségvetését. A Kétfarkú Kutya Párt képviselői nélkül (korábban távoztak) megtartott szavazáson a főpolgármesteri előterjesztést a költségvetésről egyedül a Fidesz–KDNP frakciója nem fogadta el, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd, a Vitézy-féle Podmaniczky Mozgalom és a Tisza Párt viszont igennel szavazott.

Szentkirályi Alexandra a közgyűlés után az M1 stúdiójában arról beszélt, hogy bár szerinte a budapestiek nem járnak jól a költségvetés elfogadásával, „de legalább arra jó ez a helyzet, hogy mindenki kiterítette a lapjait, felfordította a kártyáit, és tudjuk, hogy ki kivel van. Az látszik, hogy a Gyurcsány–Karácsony–Magyar Péter-trió az együtt” – fogalmazott a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.

Erre is reagált Magyar Péter az ATV Híradójának, aki ismét leszögezte: senkivel nem kívánnak összeállni a 2026-os országgyűlési választáson, azon egyedül méretik meg magukat.

Semmilyen hivatalos együttműködés nem következik ebből. A Tisza Párt, ahogy eddig is elmondtam, a 2026-os választáson önállóan fog indulni, mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet fog indítani, és meg fogja nyerni a 2026-os választást. Ha nem így tenne, és bárkivel összeállna, az a Tisza Párt végét jelentené

– jelentette ki Magyar, miközben Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy a Tiszának nehéz dolga van a kétoldalú harc miatt, és el kell dönteniük, hogy „A vagy B, nincsen C verzió, velük vagy ellenük” – fogalmazott sejtelmesen a DK elnöke.

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke Magyar Péterrel értett egyet, szerinte a Tisza Párt bölcs döntést hozott, amikor elfogadták a költségvetést, mert ellenkező esetben a „saját szavazóikkal mentek volna szembe”.

Vitézy Dávid az Index stúdiójában, a Konkrétan Rónai Egonnal című adásban szintén kitért a költségvetés elfogadására. A Podmaniczky Mozgalom vezetője elárulta, azért szavazták meg, mert a saját javaslatuk – útfelújítás, állatvédelem, szociális ellátórendszer fejlesztése, nagy közlekedési projektek előkészítése, BKK-rendészet – is támogatást nyert.

Rovatok